Eszter 
A legutóbbi Kötelező filmek-cikkemben a szovjet új hullámról meséltem nektek, ezúttal pedig úgy döntöttem: maradjunk a hatvanas évek környékén és csak egy kicsit „utazzunk” arrébb a térben. Szóval jöjjön most a német új hullám és egy igazán húsba vágó film, Peter Fleischmann Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban (Jagdszenen aus Niederbayern, 1969) című drámája.
Radikalizmus, távolságtartás, hitelesség
A német új hullám a hatvanas években induló filmes generáció elnevezése, amelynek tagjai az akkori Nyugat-Németországban alkottak. E generáció útnak indulását az 1962-ben megszületett Oberhauseni Nyilatkozathoz köthetjük, melynek aláírói – rendezők, producerek és írók, köztük például Alexander Kluge rendező, forgatókönyvíró, Edgar Reitz rendező és Peter Schamoni rendező, forgatókönyvíró és producer – kijelentették, hogy a német filmnek szellemi és gazdasági újjászületésre van szüksége, mégpedig minél hamarabb. A II. világháború után a német film csődközeli állapotba jutott: a nézőszámok drasztikusan csökkentek, amerikai filmek kezdték el uralni a mozikat, az UFA, vagyis a háború előtti legnagyobb német filmgyár tönkrement, a kis stúdiók pedig nem rendelkeztek elégséges tőkével.
Ez a tarthatatlan állapot hívta életre az Oberhauseni Nyilatkozatot, amelynek megszületését követően néhány év alatt egy igazán hatékony filmtámogatási rendszer alakult ki Nyugat-Németországban, mely több száz fiatal tehetségnek, többnyire elsőfilmeseknek adott lehetőséget arra, hogy alkossanak és bemutatkozzanak.
1965 és 1968 között, vagyis az úgynevezett első hullámban készült el Peter Fleischmann Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban című filmje, Alexander Kluge Búcsú a tegnaptól (Abschied von Gestern, 1966), Werner Herzog Életjel (Lebenszeichen, 1968), valamint Volker Schlöndorff Az ifjú Törless (Der junge Törless, 1966) című munkája, amelyek számos filmfesztivált meghódítottak. Aztán a hatvanas és hetvenes évek fordulóján elindult a második hullám, amelynek képviselői között feltűnt például Rainer Werner Fassbinder, Wim Wenders, Margarethe von Trotta, Jean Marie Straub és Werner Shroeter. Az ő csoportjuk már művészileg kiforrottabb, sőt radikálisabb is volt; nekik köszönhetően a német film a világ élvonalába tört, és hasonlóan meghatározó és megkerülhetetlen lett, mint amilyen a húszas évek expresszionista mozgalma idején volt.
A német új hullám és a német expresszionista film között azonban nem húzható egyenes párhuzam, előbbi filmjei ugyanis stiláris szempontból nem egységesek. Jóllehet, a legtöbb filmre jellemző a pontos ábrázolás, a távolságtartás, a kitartott, merev, szigorú kamera, a realisztikus hangvétel és a hitelességre törekvő karakterrajz.
Az új hullám alkotói a témaválasztás esetén egyáltalán nem riadtak a radikalizmustól: számtalan tabutémát dolgoztak fel, legyen szó a fasizmusról, a terrorizmusról, a német kispolgárok idegengyűlölő, intoleráns, kiközösítő viselkedéséről, a bűnös apák örökségének terhéről, az üres és enervált fiatalok életéről, vagy éppen Németország amerikanizálódásáról…
Vadászat, de nem vadra…
Mindezek közül én „a hagyományosan intoleráns, idegengyűlölő, a deviáns személyiséget kiközösítő német kispolgár” ábrázolását, s Peter Fleischmann Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban (Jagdszenen aus Niederbayern, 1969) című filmjét szeretném most kiemelni, amelynek főszereplője Abram, a fiatal szerelő, aki hosszú évek után tér vissza a falujába, ahol rögtön azzal kell szembesülnie, hogy nem örömmel – vagy esetleg közönnyel – fogadják, hanem méregetik és pletykálnak róla. Biztosan börtönben volt – mondják az emberek. A pletyka pedig, ahogy szokott, hamar átszíneződik, és akkor már azt mondják: azért volt börtönben, mert homoszexuális. A falusiakon úrrá lesz a gyűlölet. Eldöntik, hogy nem tűrnek meg egy ilyen embert a közösségben, így hajtóvadászatot indítanak, egy pletyka alapján.
Peter Fleischmann igen mélyre váj a német közösségben és az emberekben, s nemcsak a szereplői, hanem a nézői előítéleteit is nagyító alá helyezi. És milyen jól teszi! Radikális, bátor és kegyetlenül őszinte, s minden ponton ragaszkodik ahhoz, hogy pontosan, reálisan és mellébeszélés nélkül mutassa meg, mi mindenre képes az ember. Azt nem mondom, hogy könnyű nézni ezt a filmet, de azt mindenképpen fontosnak tartom hangsúlyozni: látni kell. Mert nemcsak a német új hullám egyik kiemelkedő és reprezentatív darabja, hanem a filmtörténet egyik olyan alkotása is, amely tulajdonképpen nem is mozgókép, hanem tükör…
Miért kötelező megnézni? Mert jól látható belőle, mire törekedtek a német új hullám alkotói. S mert igen merészen mutat rá, hova nem szabad eljutnia egy közösségnek és az embernek.
Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára/Oxford Filmenciklopédia
