A Budapesti Metropolitan Egyetem Tervezőgrafika 2017-ben végzett mesterszakosainak idei kiállítása nyitja meg a várva várt hűvössel kecsegtető őszt. Tizenhat hallgató tudhatja kezében a diplomáját, munkájukat pedig szeptember 1-8. között fogják kiállítani 2B Galériában, IX.ker., Ráday utca 47. szám alatt, minden nap 12-18 óra között. A kiállítás megnyitója most pénteken, vagyis szeptember 1-én lesz.
Maczó Péter, a Metropolitan főiskolai docens és szakvezető így nyilatkozott a Magyar Grafika következő számában megjelenő interjúban a végzős hallgatókról: „A Budapesti Metropolitan Egyetemen idén 16 fő védte meg mestermunkáját. Létszám szerint is jelentős, de még inkább figyelemre méltó, ha terveik változatosságára időt szánunk. A témaválasztás sok esetben saját érzelmi döntés eredménye, ám az eszközhasználatban és a megvalósításban a klasszikus rajzi, illusztratív jelleget felváltja a profi, számítógépes technika, így ötvözve a manuális tudást a kreatív eszközhasználattal, amely a négy szemeszteres tanulmányi tematikában is egyensúlyt alkot. A hallgatók – idén először – három specializációt választhattak a felvételin. Ezek közül a tervezőgrafika volt a legnépesebb, de a képalkotás-illusztráció szabad grafikája és a tipográfia-betűtervezés szigorúbb, egyedi képzési rendjével minden szemeszterben egymást egészítették ki..”
A kiállítók listája: Balogh Kata, Báron András, Beck Andrea, Hudák Éva, Kálmán Luca, Kiss Krisztina Noémi, Lautner Ádám, Maurszky Krisztina, Petruska Márk, Rónai Luca, Sásdi Laura Judit, Szakos Dániel, Tórh Barbara, Török Bianka, Vagyóczki Vilmos és Várkuti Tünde Krisztina.
A felsorolt hallgatók közül a három legkiemelkedőbb végzőssel készültek interjúk a Best of METU Diploma 2017 sorozatban, amelyekben nem csupán munkáikat, hanem magukat az alkotókat is mélyebben megismerhetik az olvasók.
Kálmán Luca Tervezőgrafika mesterszakunkon diplomázott. Hosszú út vezetett a tervezőgrafikáig, de mára kiderült: ebben tud kiteljesedni alkotóként. Ő tervezte a METU megjelenésének arculatát a tihanyi ArtPlaccon, munkáival találkozhattunk már a Brand/Pack tárlaton vagy 2016-ban a Design Hét TEST/közel kiállításán is. „Szeretek elmélyedni a harmóniákban, kompozíciókban, színhatásokban, kicsit az ösztöneimre hangolódva dolgozni, másrészt, ha ezzel valakinek a javára szolgálhatok, az még inspirálóbb.”
Sásdi Laura Képi ábrázolás szakról érkezett a Tervezőgrafika mesterszakra, ahol idén diplomázott. A 2017-es OMDK-n elnyerte a Tervezőgrafika 2 szekció első díját, munkáját láthatta a nagyközönség a Művész moziban a 22. Lengyel Filmtavasz alkalmából rendezett plakátkiállításon, vagy a Brand/Pack tárlaton a Galamb utcában tavaly ősszel. „Úgy érzem óriási fejlődésen mentem keresztül szakmailag (is). Ezt a tanári karnak köszönhetem, akik mindig a helyes irányba terelgettek és nap, mint nap motivációt adtak a munkámhoz.”
Szakos Dániel az Elektronikus ábrázolás szak elvégzése után választotta a Tervezőgrafika mesterszakot. Serpenta betűcsaládjával első díjat nyert a 2017-es OMDK Tervezőgrafika 1. szekciójában, kiállított a Brand/Pack kiállításon is. A 2017/18-as felvételi kampányunkban a Grafika területének nagyköveteként képviseli a METU-t.„A terv, hogy megtaláljam azt a ritmust, amiben jól érzem magam, és a lehető legtermékenyebb lehetek.”