Erunder 
Stephen King The Mist című regényének tévés adaptációjánál ezt a címet természetesen csak képletesen kell érteni. Ugyanis maga a köd csak egyre sűrűbb lesz, a történet viszont már kezd kikristályosodni a nézők előtt.
Az a jó az egész sorozatban, ami már így három rész után elmondható, hogy azok is nyugodtan belekezdhetnek, akik nem tudnak semmit a történetről és azok is, akik már olvasták a könyvet és a korábbi filmes feldolgozást is látták, mert mindkettőtől eltér. Azon ritka regényadaptációhoz van ezen sorozat kapcsán szerencsénk, ahol a végeredményben egyik tábor sem csalódik. Az elején, legalábbis a pilotnál ez viszont még nem volt így.
Az első rész után az a nyugtalanító érzés fogott el, hogy ismét egy olyan sorozatot fogok nézni, mint A Búra alatt. Amiatt a Stephen King-feldolgozás miatt még mind a mai napig olyan tagadásban élek, mint egy megnyomorított gyerekkorú ministráns fiú. Éjszakánként izzadtságban úszva felébredek és azt sikoltom, hogy ez nem történhetett meg. Amit azzal a szerencsétlen történettel műveltek, az egyszerűen szégyen, de most nem arról a sorozatról írok. A lényeg, hogy a The Mist pilotjánál nem volt alaptalan a félelmem, mert első blikkre úgy tűnt, ebből is egy tini-drámát akarnak faragni, amitől minden jóérzésű King-rajongót élete legrosszabb savas hányingere fogja el.
Szerencsére viszonylag hamar tisztázódott, hogy erről itt szó sincs. Mert bár eltérnek a könyvtől, mégis jobban koncentrálnak az emberek közötti széthúzásra, és a gyarló természetünkre a sorozatban, mint a tíz évvel korábbi filmben. Abban inkább a szörnyek és a rémséges végkifejlet dominált. Igaz utóbbi több, mint valószínű, hogy itt is jelen lesz. Erre több eddigi utalást is találhattunk, de erről majd később.
Először magáról a történetről írnék pár sort, mert, mint ahogyan azt korábban már mondtam, jelentősen eltérő ahhoz képest, amit már ismerhettek. Már a karakterbemutatásokat követően egyből egy konfliktussal találjuk szembe magunkat. A suli aranyifjúja abba a gyanúba keveredik, hogy megerőszakolta az egyik tanár lányát. Ez volt az a rész, ahol félni kezdtem, miről fognak szólni a további részek, de erre csupán a feszültségkeltés miatt volt szükség. Tini-drámának indul, majd a köd megérkezésével egyből komolyabb témák kerülnek elő. Nem véletlen a plakáton sem a szöveg „Fear. Human. Nature.”, mert ebben a sorozatban is az emberi kapcsolatok kerülnek a középpontba. Ahogyan a The Walking Deadben sem a zombik és azok hentelése adja a félelem faktort, így itt sem a ködben lakozó szörnyek miatt rettegünk. Ők pusztán kiváltó tényezők, úgymond katalizátorok ahhoz, hogy a nézőt folyamatos nyugtalanságban tudja tartani a The Mist.
Tehát, ha az első két részen átrágja magát az ember és túlteszi magát a kliséken, úgy a harmadik részre megérkezik egy igazán vérfagyasztó King-történethez, amelyben az író kézjegyei tökéletesen felismerhetőek. Ilyenek az ártatlan fiatal fiú, akiről végül kiderül, hogy közel sem olyan elveszett, mint azt mi elsőre hittük. Az anya, aki mindenáron képes megvédeni a lányát. A bunkó rendőr, akinek még a világvége megérkeztével a törvény vak betartása és saját maga hatalmon tartása a legfontosabb. Ám a leginkább felismerhető kézjegy nem magukban a karakterekben lelhető fel, hanem abban, ahogy a gyarló és önző emberi természet egy kőkemény kritikát kap.
Nem véletlenül nem írtam le pontosan az eseményeket, mert nem epizódbeszámolót akartam nektek adni, hanem egy olyan kritikát, amiből eldönthetitek, hogy szeretnétek-e nézni a sorozatot. Amennyiben ez még nem sikerült, úgy ajánlom figyelmetekbe az alábbi videót, ami az évad előzetese. Az előzetes nem pusztán az elkövetkező feszült helyzetekbe enged betekintést, de még a látványvilágból is kapunk rendesen, ami szintén nem utolsó.
