Münz András: Szerelemszobat – olvasnivaló Valentin napra

Olvasni és szerelmesnek lenni mindig jó; naptól, kortól és évszaktól függetlenül, mert ez a két dolog tartja fiatalon a lelket. Ezt a két fontos dolgot ötvözi Münz András, író, szerkesztő legújabb, az Athenaeum Kiadónál nemrég megjelent elbeszéléskötete, a Szerelemszombat is, amit így Valentin napon különösen ajánlunk fiataloknak és idősebbeknek, párosaknak és páratlanoknak egyaránt.

Szerelemszombat. Sejtelemes, figyelemfelkeltő cím, ami megmozgatja az ember fantáziáját. A régi, óvodáskori mondóka jut eszembe róla: „Szita-szita péntek, szerelemcsütörtök, dobszerda.” Majd kinyitom a kötetet, és rögtön az első elbeszélés is ezt a címet viseli. Így mielőtt tüzetesebben megvizsgálnám a gyűjteményt, el is olvasom azonnal a történetet, mert egyszerűen muszáj megtudnom, hogy mi is az a szerelemszombat. Természetesen most sem csalódom Münz András stlusában, akit még régi, nők lapjás írásainak köszönhetően szerettem meg nagyon. Mindig élveztem ironikus, sőt,sokszor kifejezetten önironikus, de mindig életigenlő humorát, és ahogyan a leghétköznapibb dolgokban is észreveszi az apró csodát. Azóta már több elbeszéléskötete is megjelent, de a legújabbnak több története is olvasható volt korábban a Nők Lapja hasábjain.

A kötet összesen negyvenhat rövid elbeszélést tartalmaz, melyeknek fő témája, mint ahogyan a cím és a borító is következtetni engedi: a szerelem. Az a fajta szerelem, ami megtalál időst, fiatalt, nőt és férfit egyaránt, olykor kiállja az idő próbáját, máskor meg nem. Van úgy, hogy működik a kémia, sokszor  inkább csak reménykedünk benne, és olyan is előfordul, hogy hoppon maradunk. Azonban nem érdemes búsulni, mert ahogyan a kötetből is kiderül, a szerelem előbb vagy utóbb mindenkit megtalál, utolér a vonaton, de még a fogorvosi székben ülve is ránk mosolyoghat.

Münz András elbeszélései rövidek, akár utazás közben, két megálló között is elolvashatóak, hogy üdítő színfoltjai legyenek a reggeli munkába sietésnek, vagy éppen a fáradt hazatérésnek. Rövidségük ellenére, vagy talán pont ezért, a témát egyedi szemszögből, a leglényegesebb pontján ragadja meg, és képes egy-egy rövid jelenetben, beszélgetésben megrajzolni a szerelem ezer meg egy arcát. Hősei a legváltozatosabb alakjai mindennapjainknak. Átlagosak és mégis egyedeik. Olyanok, akikkel nap mint nap találkozunk a buszon, vásárláskor vagy éppen a lépcsőházban. Sőt, nemegyszer akár magunkra is ismerhetünk bennük. Ugyan így van ez a bemutatott élethelyzetekkel is, ezekben is megtalálhatja minden korosztály a számára igencsak ismerőst. Itt vannak a fiatal házasok, nemsokkal a mézeshetek után és a régi párok is, akik között a több tízévnyi együttélés már kikezdte a meghittséget. Találkozhatunk frissen elvált agglegényekkel és a jövendő párjukat kereső szinglikkel is. Mi a közös bennük? Mindannyian a szerelmet keresik a  maguk gyakran sete-suta, megmosolyogtató módján, azonban legtöbbször mégsem rajtuk, hanem velük nevetünk, megbocsájtva a félrelépéseiket, morgásaikat, hiszen gyakran érezzük, az elbeszélés tükör, melyben a saját arcunkat látjuk viszont.

Talán ezért a tükröt tartó, ironikus humoráért szeretem Münz András írásait a legjobban. Az élet legfontosabb dolgairól, örök érvényű igazságokról beszél, lerántja a leplet gyarlóságainkról, hiúságainkról, de mégis cinkosan kacsintva, megbocsájtó humorral teszi. Nem ostoroz, nem bírál, de mégis feltár. Nevettet, de közben érezzük, a szereplők hibái sokszor a sajátjaink is, és lehajtott fejjel megfogadjuk, holnaptól másképp cselekszünk.

A történetek elbeszélésmódja változatos, sokszor egyes szám első személyű, máskor pedig a narrátor külső szemlélő. Az elbeszélések nyelvezete könnyen érthető, olvasmányos. Sokszor utal aktuális közéleti eseményekre, reflektál a jelenre. Az elbeszélés hangneme mindig a főhőshöz igazodik, így a mondatszerkesztése, szókincse folyamatosan változik, attól függően, hogy éppen fiatal nőről vagy korosodó nagypapáról olvasunk-e éppen.

Münz András történetei összességében nem tipikus romantikus mesék. A szerelem keresése itt nem mindig  a „boldogan életek míg meg nem haltak” befejezéssel ér véget. A hősök gyakran felsülnek, hoppon maradnak, vagy éppen visszatalálnak a házsártos hitveshez. Ezek a történetek nagyon is életszagúak, ismerősek,meghatóak, nevettetőek, és éppen ezért annyira jó olvasni őket. Lélekemelő olvasmány nem csak Valentin napon.

A könyvért köszönet az Athenaeum Kiadónak!