„Nagyon sok műfajban nem készült még magyar film” – interjú Anger Zsolttal

Anger Zsolttal a Post Mortem című új magyar film bemutatója kapcsán beszélgettünk.

Corn&Soda: Mit szóltál akkor, amikor megtudtad, hogy egy horrorfilmben fogsz szerepelni?

Anger Zsolt: Úgy kezdődött az egész, hogy a Bergendy Péter rendezővel a Trezor című film kapcsán megismerkedtem. Nagyon jó munka volt, amely során össze is barátkoztunk. Mondtam a Péternek, hogy annyira szeretek vele dolgozni, hogy amennyiben újabb filmet csinál, akkor abban bármilyen apró szerepet szívesen vállalok. Péter a maga szerény modorában erre azt mondta, hogy horrorfilmet fog készíteni. Nagyon meglepődtem, mert ha lett volna egy olyan teszt, amelyben a sok válasz lehetőség közül kellett volna választanom abban a kérdésben, hogy mi lesz a Bergendy Péter következő filmje, akkor a felkínált megoldások közül biztos, hogy nem a horrorfilmet jelöltem volna be. Péter elmondta az elképzelését és úgy éreztem, hogy az nagyon izgalmas dolog. Elküldte nekem a forgatókönyvet és azt láttam, hogy erős víziója van a filmmel kapcsolatban. Nagyon örültem, hogy belekerültem.

Hogyan alakult az, hogy Imre szerepét kaptad meg a Post Mortemben?

Érdekesen alakult, mert nem volt az én karakteremnek megfelelő szerep a forgatókönyvben. Volt egy öregasszony szerep, amelyet miattam írt át a Péter férfi karakterre azért, hogy játszhassak a filmben.

Milyen Bergendy Péter, mint rendező?

Péter nem egy szószátyár ember. Megfontolt, gondolkodó típus, aki a maga teremtette sajátos víziójában él, miközben elképesztő figyelemmel és türelemmel, teljes erőbedobással dolgozik, ahogy az egész stáb is. Nehéz körülmények között kellett forgatnunk. Volt tűz, víz, nagyon sok mindent kellett egyeztetni. Péter gyönyörűen kézben tartotta a forgatást. Egy olyan film lett a Post Mortem, amelynek a sarkalatos pontjai úgy vannak megcsinálva, hogy a többszöri megtekintés után is úgy érzem, hogy úgy kell benne életre a horror, hogy a zsigereimet szorongatja meg. Első magyar horrorfilmnek nagyon erős a Post Mortem.

Szerinted mi az oka annak, hogy az elmúlt évtizedekben nem készült Magyarországon horrorfilm?

Nagyon sok műfajban nem készült még magyar film. Hiányos a magyar filmek műfaji sokszínűsége.

Miért van ez?

Azt hiszem azért, mert lenézzük magunkat. Ami nem amerikai vagy nem nyugati, azt lenézzük. „Magyar horrorfilm? Ugyan már!” Szeretjük a mellünket döngetni, közben pedig lenézzük magunkat. Nem tudom, miért van ez. Ez nemcsak a magyar filmekhez való hazai hozzáállásra, hanem a magyar termékekre is igaz. Máshol a világban nem kell azért propaganda, hogy hazai termékeket fogyasszanak az emberek. A csehek például kifejezetten büszkék a saját filmjeikre és műfajtól függetlenül sokan megnézik a cseh filmeket a mozikban. A cseh nézőszámokat már régóta meg sem közelítjük. Nálunk egyformák a filmek, nincs műfaji sokszínűség.

Bergendy Péter részéről nagy bátorság volt horrorfilmet leforgatni?

Igen és jól tette. Miért ne lehetne magyar horror vagy sci-fi? Megvan hozzá a fantáziánk, van annyi történet, amelyet meg lehet jól csinálni. Az nehezíti ezt a törekvést, hogy nálunk nem piaci alapon történik a filmgyártás. Kevés a néző. A fejlődésnek az lehetne az útja, ha a forgatókönyvírók és rendezők többféle műfajhoz nyúlnának, szélesítenék a kínálatot. Az elmúlt 20-30 évben a magyar filmek műfaja egyhangúvá vált. Létrejött egy műfaj, a „magyar film.” A Post Mortem ebből akar kitörni és szerintem sikerült is, amit semmi nem bizonyít jobban, mint az, hogy a nagyon neves torontói horrorfilm fesztiválon tíz díjat is behúzott. Torontóban nem habókra osztogatják a díjakat, mert ott komoly mezőny szokott felvonulni.

Bergendy Péter mennyire bízta rád a karaktered megformálását? Mennyi szabadságot hagy a színészvezetésében?

Péter olyan rendező, aki felismerte azt, hogy az a legjobb, ha a színész és a rendező kölcsönösen inspirálják egymást. Péter mindig pontosan tudja, hogy mit akar látni, ami nagyon inspiráló a színész számára, a színész pedig keresi a kérdéseket és válaszokat a szereppel, filmmel kapcsolatban, ami pedig őt inspirálja. Ez a kölcsönhatás beindít egy olyan folyamatot, ami nagyon könnyűvé és egyszerűvé teszi számunkra a közös munkát. Péter pontosan fel tudja mérni, hogy kinek adhat szabadságot és ki az, akit folyamatosan irányítania kell. Felismeri azt, hogy mikor elég megadni a kezdő löketet és mikor kell a kezébe venni az irányítást. Nagyon szívesen dolgozom a Péterrel.

A halál központi téma a Post Mortemben, amit sokan tabuként kezelnek. Te hogy éled ezt meg?

Az biztos, hogy a halálról nehezen tudunk beszélni. Távolítjuk magunktól. Kevesen fogadják el azt, hogy a halál az élet része. Ennek sok társadalmi oka van. A médiából a ferdítések jönnek. „Ha beveszed ezt a tablettát, akkor sokáig fogsz élni.” Elringatnak minket abban a tudatban, hogy nem lesz semmi baj, hisz örökké fiatalok leszünk. Fura kimondanom, hogy 52 éves vagyok. Úgy érzem, hogy tegnapelőtt voltam 20 éves, miközben 30 éve voltam színművészetis. Az az időszak úgy él bennem, mintha tegnap lett volna és egy párhuzamos univerzumban csak megyek pár sarkot, ahol ott várnak a régi osztálytársaim és megyünk próbálni. Azt szeretném, hogy ne rettegés legyen az életem vége, hanem úgy mehessek el ebből a világból, hogy elvégeztem azt, ami rám volt osztva, elvégeztem azt, amit magamnak kitűztem.

A Post Mortem az első világháború után játszódik, akkor, amikor a spanyolnátha járvány is volt. Azokban az években sajnos pusztított a halál.

A sors fintora, hogy amikor elkezdtük a filmet, fel sem merült bennünk, hogy napjainkban is pusztítani fog a halál a járvány miatt. Jelenleg Romániában – ami két óra autózásra van tőlünk – minden ötödik percben meghal egy ember, ami nagyon durva. Egy nap alatt több száz ember hal meg. Magyarországon is durván emelkednek a halálozási számok. Bergendy Péter és a film operatőre, Nagy András nagyon sok korabeli fotót megnéztek, amelyeken látni a spanyolnátha járvány miatt hordott kezdetleges és rémisztő csuklyákat, maszkokat. Hátborzongató, hogy a Post Mortem bemutatója egy hasonló időszakra esik.

Számítotok arra, hogy a Post Mortem nemzetközi sikereket fog elérni?

Ma már sok olyan felület van, amely miatt sok országba eljuthat a film. Az, hogy a Post Mortem képviseli hazánkat az Oscar-díjon, az sokat segít a nemzetközi ismertségben. Nem az a lényeg, hogy meddig jut az Oscar-on a film, hanem az, hogy a nevezés miatt sokan fogják látni. A bemutató előtt pedig már több fesztiválon megfordult és kapott is díjakat. Egy film akkor jó, ha műfajától függetlenül megfogja a néző szívét.

Szerinted fontos a katarzis elérése a nézőknél?

A katarzis nem adja könnyen magát. Katarzis az, amikor olyan impulzus éri az érzelmi világunkat, hogy nem tudjuk eldönteni, hogy az érzés annyira jó, hogy már rossz, vagy fordítva. Katarzis egy görög kifejezés, amely azt fejezi ki, hogy az emberben valamilyen hatás során az érzelem elkezd lángolni. Mindenkinél más és más váltja ki a katarzist, tehát szubjektív dolog, ezért nehéz elérni. Ideális esetben az egész nézőközönség átéli. Az biztos, hogy a Föld bármely táján, kultúrától függetlenül az öt alap érzelmet mindenhol átéljük és felismerjük egymás arcán. A bánatot, az örömöt, az undort, a félelmet és a haragot. A bonyolultabb érzelmi reakcióink ennek az ötnek a keveréke. Ha egy film elkezd külföldön is sikereket aratni, az azt jelenti, hogy univerzálisak azok az érzelmek, amelyeket a film kivált az emberekből, tehát bármelyik kultúrában megértik és értékelik. Van, akit olyan mértékben kavar fel, hogy átéli a katarzist.

Görög színházi kifejezést emlegetünk. Sok éven át játszottál színházakban és már egy ideje nem teszed azt, mivel csak mozgóképes alkotásokban látni téged. Miért van ez?

Már nem vagyok színházi színész és nem is leszek. Az a pusztítás, amit a magyar színházi világban elvégeztünk az elmúlt évtizedekben, már nem vonz engem. Részese voltam csodálatos társulatok csodálatos munkáinak, de azok az idők elmúltak. A mai magyar színházi rendszer sokkal kevesebbet ad, mint adhatna annak, aki abba bekerül, akár mint dolgozó vagy néző. Tele vagyunk érdekes történetekkel, izgalmas dolgokkal, kétségekkel, kérdésekkel miközben a színház nem fejlődött fel ehhez. Lyukasra hallgatott lemezeket játszanak le a színházak. A színháznak nem ez a feladata, hanem az állandó megújulás és az „itt és most”-ban élés. Színházi színészként erre nekem kevés ráhatásom volt, ezért azt gondolom, hogy nekem máshol van dolgom.

Kevés a kortárs darab?

Nagyon kevés a kortárs darab, pedig a színháznak az lenne feladata, hogy több legyen. Kedvenc témán, hogy a Moliére darabokban azért vannak krinolinban a nők és rizsporos parókában a férfiak, mert több száz évvel ezelőtt úgy jártak az emberek. Moliére-hez ma nem kell krinolin szoknya és paróka. Azok a társadalmi viszonyok és érzelmek, amik akkor voltak már nem jönnek vissza, ahogy a korabeli viselet sem. A színház nem múzeum. A színháznak meg kell keresnie a mára érvényes témákat, kérdéseket és arra kell válaszokat adnia, amin együtt tudunk szórakozni és elgondolkodni.

Milyen terveid vannak a közeljövőre nézve?

Rengeteg tervem van, de nagy részéről nem beszélhetek még, mert nem mindegy, hogy mikor kerül nyilvánosságra. Minél többet érek el ezen a pályán, egyre nagyobb a felelősségem ebben a tekintetben.

Jól érzed magad?

Nagyon jól érzem magad a munkámban és a házasságomban, a többi dolgot pedig elengedtem. Csak a munkám és a házasságom érdekel.

Köszönöm a beszélgetést.