Nem akarom látni! – Garabonciások-könyvkritika

Egy művész számára gyakran nem is kell hatásosabb ihlet, mint egy másik művész alkotása. A Lidércfény Online kulturális magazin XII. Lidércfény pályázatára beérkezett és a Garabonciások című antológiába beválogatott novellák tökéletes példák erre. A magazin szerkesztői Tim Morgan ajánlására írták ki pályázatukat Alternatív magyar folklór dark fantasy/horror témában, Nagy Gergely grafikus képeihez kapcsolódóan. Az 1700-1800-as évek magyar paraszti élet valóságával párhuzamosan egy titokzatosabb, éteribb és fenyegetőbb világ is kibontakozik a tizenöt novellában, köztük két kortárs író, Hüse Lajos és Háromszéki Nándor írásában.

Ahhoz, hogy Nagy Gergely stílusáról képet kapjunk, elég csupán egy pillantást vetni a könyvborítóra. Három, szépen kidolgozott, felfegyverzett, sötét tekintetű alak – két férfi és egy nő néznek vissza ránk. A borító ugyanakkor nem tolja az arcunkba direkt módon a vért és az erőszakot. Sőt, a havas tájat figyelembe véve inkább a világos színek dominálnak. Nagy Gergely olyan mesterien alkotta meg a rajzolt alakok arcvonásait és testtartását, hogy semmi szüksége drámai horrorelemek felvonultatására. Sőt igazság szerint ezek csak rontanák az összhatást. A téli táj ugyanakkor finoman utal a halálra és az elmúlásra. Vajon a novelláknak is sikerül hozniuk ezt a borzongató hatást, amely nem betör, hanem beszivárog a „normális” hétköznapokba?

A novellákban az egyik alapvető visszatérő motívum a társadalomból való kirekesztettség érzése. Puska Veronika Keserű kalács című művének hősnője hiába rendes és szorgalmas, a férfiak ölelésétől való undora miatt rosszindulatú pletykák céltáblájává válik, és félő, hogy nem talál magának férjet. Szilágyi István (Ian Pole) Kőleves című novellájában sajátos módon értelmezi újra a klasszikus mesét. A gyermekeivel magára maradó, megözvegyült asszony gonosz varázslatnak esik áldozatul, amelynek következtében a falubeliek segítségnyújtás helyett elevenen megaszalják őt a tűzön, mint boszorkányt. Szilágyi Heléna A láp titkai című művében a rossz nyelvek egy könnyűvérű leányról suttognak, aki azonban a pletykákkal ellentétben olyan borzalmakat élt át, amikről még a XXI. században is tabunak számít beszélni. A háborút megjárt férfiak pedig, akik szembenéztek a halállal és nem képesek többé visszailleszkedni a „normális” kerékvágásba, szinte mindegyik novellában feltűnnek.

A katonaság valóban nagyszerű alapanyag a korabeli dark fantasy/horror novellák írásához. Ráadásul hiánypótló művek születnek ehhez a témához nyúlva. A katonaság kapcsán ugyanis leginkább a fess huszárokról, csillogó kardokról és a dicső életről volt szokás írni. A vér, a gyilkolást követő lélekölő érzés, az ocsmány sérülések, a hadifogsággal járó szenvedés és megaláztatás, a tesi-lelki rokkantság és a romba dőlő életek csupa olyan dolog, amit egy „normális” ember nem akar látni. A Lidércfény pályázat résztvevői azonban mindezt kikerülhetetlenül az olvasók arcába tolják.

Fontos visszatérő elem még a láp motívuma is, amely rendszerint az árny (nem szükségszerűen gonosz) teremtményeinek birodalma. A „normális” emberek messzire elkerülik ezeket a posványos, a szó összes értelmében véve mocskos helyeket. Ugyanakkor a mágia gyakorlói egészen más szemmel tekintenek a lápra. Tóth Balázs fogalmazza meg legtalálóbban ezt a másik fajta nézőpontot Veres sás című novellájában. Danuta, a fehér boszorkány számára az egyik legfontosabb lecke amit édesanyjától tanult, az volt, hogy a láp, amelynek lakói egyfolytában nyüzsögnek és neszeznek, maga az élet forrása, a csend pedig egy természetellenes állapot. A láp ugyanakkor az érintetlen vadont is jelenti, amit az ember nem volt képes uralma alá hajtani, és szerszámaival betörni, emiatt félelmetes a számára, és látni sem akarja.

A Veres sásban elhangzik egy utalás Lilithre, egy ősi sumér istennőre is, aki független, önfejű és mindig a saját útját járja. Ezáltal egy olyan, méltatlanul elnyomott minőség kerül említésre, amely szeszélyes, veszedelmes, misztikus, és kapcsolatban áll az ösztönvilággal, illetve a természetfeletti szférával. Lilith minden nőben ott rejlik, hiába nem akarja látni a világ, és hiába tesznek meg mindent a „normális” emberek azért, hogy beszorítsák őt az anyaság, mint egyetlen mérvadó és értékes női princípium mögé.

A férfi minőségeket tekintve éppen ilyen megvetett a fizikai erőszak és a szemet szemért elven való önkényes igazságszolgáltatás, amit a „normális” emberek nem akarnak látni. A Lidércfény-novellák azonban ezt a vonást is könnyedén közel hozzák az olvasókhoz a katonaságból visszatérő vagy éppen az ördöggel számtalanszor szembe néző férfiak alakján keresztül. Van egy nagyon fontos közös vonása Pólya Zoltán (Fend élesre, Lázár!), Szilágyi István (Kőleves), Galambos Tamás (A garabonciás) és Háromszéki Nándor (Új meder) férfi főhőseinek. Lázár, Andorás, Ferenc, Antal és a hozzájuk hasonló karakterek ki nem állhatják az álszentséget, és a csatáikat fondorlatoskodás helyett nyíltan, nyers erővel vívják meg. Éppen ezért akár a törvényen kívüliek, akár a pandúrok közé állnak, az olvasó az ő pártjukat fogja.

A pályázat témájából következően a novellák jó része tragédiával ér véget. Akadnak olyanok is, amelyeknek lezárását a keserédes szó írja le legérzékletesebben. Ilyen például Jankovics Lídiától a Néma csengettyűk vagy Szilágyi Helénától A láp titkai. Az egyértelműen pozitív lezárás ritkaságnak számít a novelláskötetben, ám erre is láthatunk példát. Fráter Zsuzsanna Annak, aki megtalálja című írásának főhősnője egészen olcsón megússza félelmetes lápi kalandját, amely egy életre szóló leckét tanít meg neki.

A XII. Lidércfény pályázatra beérkezett művek tehát igazán leleményes módon idézték meg az árny és a halál birodalmának misztikus világát. Egyik történetben sem tocsogtunk véres belekben és szétloccsanó agycafatokban. Ezek a novellák sokkal mélyebben, lélekszinten hatnak. Ráadásul arra kényszerítik a modern embert, aki elődeihez hasonlóan csak a szép, rendezett és életteli dolgokat tartja értéknek, hogy ne tekintse többé tabunak a káoszt és a halált, és lássa meg végre azt, amit nem akart látni.