Anon Anon 
Április 9-én este egy barátommal a Dumaszínházban kötöttem ki ; no nem véletlenül, hisz két jegyem is volt az aznapi Besenyő Sóra. Nem tudtam, hogy épp egy méterre a színpad mellé ültetnek le, ahonnét Laár András (vagyis hát Besenyő Pista bácsi) minden rezdülését ultra közelről szemlélhetjük majd meg. Laár több szerepben is tündökölt a színpadon. Besenyő Pista bácsi mellett ő volt Edebede bácsi – a pedofil, halálfejmintás köpenyben belibbenő elmebeteg állat mesemondó – és ordenáré hanglejtéssel mesélt a gyerekeknek – vagyis hát nekünk – Rongyai néniről, aki egyszer csak bácsi lett, továbbá egy nyusziról, aki találkozott a zsírcsigával. Nem hiányozhatott a megjelenítendő szereplők közül A Költő, a filozófus és a rockzenész sem. Megtudhattuk, mennyire nem mindegy, hogy most jövünk vagy megyünk-e valahová, ill. valahonnan. Pláne, hogy ha épp vagyunk is közben valahol. Költemények hangzottak el A Költő szájából, melyeket direkte csak úgy írt. Laár András előadása maratoni hosszúságúra nyúlt, amit abszolút nem bántunk. Láthatóan élvezte, hogy nagyon hálás közönsége van. Nem egyszer nevetett bele beszéd közben önnön baromságaiba, de szabadkozás helyett csak annyit fűzött ehhez hozzá, hogy: „Sajnálom. Nekem is van humorérzékem.” Szó volt az óraátállítás bosszúságairól (hova a frászba tűnik az idő?), arról, hogy egy ló sosem férne el egy kirakatban, és megtudhattuk, miért hülye mindenki más rajtunk kívül. Elképesztő, hogy találhat ki egyetlen ember ennyi agyzsibbasztó ökörséget. Profizmusa minden apróbb bakin átsegítette (pl. amikor az éneklendő dal egy strófája nem jutott eszébe, akkor ezt a tényt beleénekelte a dalba). Költőként a felsőbbrendű Ki Ha Én Nem archetípusú MŰVÉSZ-t formálta meg. Nem csoda, hogy elolvadt minden egyes versétől, aztán megkérdezte tőlünk: „Ugye milyen jó volt?” Nem kellett soká várni, hogy sírva visítsunk a röhögéstől, mert egy bizonyos ponton túl már nem bírtuk kontrolláni magunkat. Laár András elég sok spontán poénnal fűszerezte egyébként sem unalmas estjét. Bevonta a közönséget, együtt élt velünk. Látszik, mennyire kulturált közönség vagyunk – mondja, hisz néhány szemüvegest is lát közöttünk. Aztán megkérdezte, szoktunk-e fogat mosni, mert az meg aztán tényleg nagyon kulturált dolog. Megnyugtattuk, hogy igen, előfordul néha. Mikor Edebede bácsi plüssnyulat rántott elő a háta mögül, hatalmas hajszálat vett észre, ami a rágcsáló fenekéből göndörödött elő. Először csak nézte, hogy mit keres az ott, aztán rájött: Ez bizony bélféreg. Az átöltözéseknél kaptunk egy horrorfilmet és egy bogárdalt a képünkbe, amit a kivetítőn nézhettünk végig, amolyan levezetésként. Csak hogy tovább fáradjunk, le.
Félelmetes gitárszólóihoz metálos cuccba bújt, és behozott egy ventillátort, hogy valami fújja zenélés közben a haját. Besenyő Mindent Cáfoló István mindent cáfolt, amit csak lehetett, közben pedig maximálisan értelmesen nézett maga elé. Ránk mutogatott, hogy: „Ugye hogy ugye?” Ami újdonság volt számomra, az az igen óvatosan csipkelődő odamondogatás a mai magyar politikának/valóságnak: „Nem szeretjük ,ha mindent megmondanak nekünk.” vagy „Magyar bolt, és mégis hazudnak, hőőő.” Szóba került az asszonyok szépsége: Laár némi pajzánkodással fűszerezte meg mondandóját, ami idővel egészen másfele kanyarodott el. A mondandó is, meg a szépség is. A Költő maga is írt egy Ady-verset, melyet nem átallott megosztani velünk. Féltem, hogy a L’art pour l’art társulat nélkül esetleg nem lesz olyan élvezetes Laár András önálló estje. Teljesen feleslegesen izgultam. Dolák-Saly Róbert, Nagy Natália, Szászi Móni, és Galla Miklós is sokat tettek itthon az abszurd humor elterjesztéséért, de Laár András – most már tudom – egyszemélyben is elvisz egy ilyen Sót.
Filozófussá átvedlve (bocsi, ez egy új szó) a művész tényleg meglepett minket. Laár András megkomolyodott. Na nem végleg, csak pár perc erejéig. Filozófusként próbált ráébreszteni minket arra, micsoda hülyeség állandóan szekálni egymást, mikor mindannyian úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk, mégis állandóan meg akarjuk változtatni a másikat. Mindannyian egy nagy tudat részei vagyunk, és csak az a különbség köztünk, hogy épp máshonnan nézünk ki a fejünkből. Mi az, amit egyből megéreztünk, mihelyst a műsor elkezdődött? Na, ez most nagyon elcsépelten fog hangzani, de azért leírom: a szeretet. Látszik, mennyire szereti Laár András a közönségét, és azt, amit csinál. Nagyon pozitív személyiség, mely minden mozdulatából, minden megszólalásából süt. Teljesen őrült a fickó, de hát épp ezért szeretjük. Felüdítő egy olyan ember társaságában lenni, aki nem nyavalyog, megnevettet, mindenben a szépet keresi, és rámutat arra, milyen ostoba is az, aki gyűlölködik. Tudjuk, hogy a gyűlölet megmérgezi az életünket, mégsem teszünk ellene. Az előadás zárásaképpen csak annyit kért tőlünk: „Szeressük egymást, gyerekek.” És elénekelte Seress Rezső egyik klasszikusát. Óriási élmény volt ez az est.
