Orange is the New Black 3. évad – összefoglaló

Már a harmadik évadot éltük túl a Litchfield börtönben, pedig mintha csak tegnap lett volna, hogy Larry odakocsikázott a rettegő Piperrel, aki idő közben megerősödött és kikerült az Orange is the New Black reflektorfényből, helyt adva a sorozat többi szereplőjének. A gárda a harmadik évadban csak minimálisan bővült, hiszen így is óriási mennyiségű szereplőt kell memorizálnia a nézőknek, és ellenben sok sorozattal, itt mindenki megkapja a maga jeleneteit, senki sem kerül háttérbe.

Három évad sem volt elég, hogy minden szereplő háttérsztoriját bemutassák, de nincs vége a sorozatnak, és valahogy mindig sikerül olyan történeteket fabrikálni a karakterekhez, hogy csak jobban megkedveljük őket annak ellenére, hogy bűnözők.
A nyitó és záróepizód szépen megkomponáltkeretet ad ennek a lazább hangvételű évadnak – az előző évadban nekem kicsit sok volt Vee ármánykodásaiból -, ez az évad sokkal inkább hajlik a komédia felé a maga őrült OITNB módján.
A nyitó epizód nem sikerült annyira ütősre mint az előző évadban, viszont rendhagyó volt abban a tekintetben, hogy nem egy karakter köré épült, hanem az anyák napja témája köré. Itt aztán kaptunk rengeteg benntlakó-gyerek, anya-bentlakó sztorit, természetesen mind érzelmes és megrázó, de így is sikerült poént csinálni Pennsatucky történetéből – itt azért megemlíteném, hogy az ővé volt az egyik legszomorúbb flashbanck az évadban -, amikor pici sírokat csinált a babáknak, akiket elvetetett. Az anyák napja amúgy tényleg hasonlóképpen zajlik egy börtönben, erre a könyv is részletesen kitért, ami alapján a sorozat készült.
Kifejezetten jót tett a sorozatnak, hogy háttérbe került a Piper-Alex szeretlek is meg nem is kapcsolat, nekem így is kifejezetten soknak tűnt az Alex jelenet az üldözési mániájával, egy idő után már nagyon erőltetettnek hatott.
Red még mindig erős színfoltja a csapatnak, még mindig sokkal erősebb karakternek tartom Pipernél és Alexnél, és visszakapja a konyhát, ahol meglepően jól kijön egy idő után a latin bandával.
A Marta Stuart botrány is belefért az évadba, természetesen álnéven, itt Judy King-re keresztekték a hírességet, akit mindenki a börtönbe vágyott.
Az évad során olyan szereplők flashbanckjeit kapjuk meg, akikére már nagyon fájt a fogunk, és bevallom, mindegyik megrettentő volt a maga műfajában. Lassan már megjegyezhetetlenek is lennének a szereplők háttérsztori nélkül, mert úgy tűnik, az alkotók nagyon nem akarnak megválni egy kezdőkaraktertől se.
Az őröket se mellőzték a sorozatban, őket is jobban megismerjük, Caputo háttérsztoriját is bemutatják, és nincs még egy olyan sorozat, ami ekkora szimbiózist mutat rab és börtönőr között, mint az Orange is the New Black. Nem egyszer kötődik szerelmi és baráti száll rab és őr között, és szerintem a sorozat bája nagyban abban rejlik, hogy nem csinál tipikus jó-rossz karaketereket, mindenki a szürke ériában mozog valahol. Az új őrök pedig fenomenálisak az életképtelenségükkel.
De nem csak az új őrök szolgáltatnak mosolyognivalót, Piper bugyiüzlete már-már szürreális, ahogy a semmiből egy sikeres üzletet csinál vele, nem is beszélve az udvari beszédéről, ami az évad egyik fénypontja. A Norma kultusztól, Morello gyorsrandijain át egészen Crazy Eye szuper elborult erotikus regényéig a sorozat végig hozza a színvonalat és az érzelmi hullámvasútat sírva röhögés és tragikus történetek között ingázva, majd lezárja az évadot egy csoportos megkeresztelkedés szimbólummal, ami már má posztutopisztikus fílinget ad a sorozatnak, pedig mi sem változott.

Szerintem nagyon jó évadot zártunk, nem kaptam se többet, se kevesebbet, mint amit vártam, és sokkal jöbben bejött ez a lazább hangvétel, mint az előző évad intrikái Vee-vel. A negyedik évadra még mindig maradt bőven kivesézni való karakter és elvarratlan száll, kár, hogy egy évet kell várni a folytatásig.

IMDB: 8,5

MAFAB: 90%

értékelés: 87/100