Eszter 
Őszintén szólva, ha azt a szót hallom, szerelem, egy olyan férfi képe is felidéződik bennem, akit csak a vászonról ismerek. Még mielőtt bárki találgatni kezdene, elárulom: Anton Yelchinre gondolok. De nem azért, mert annyira jóképű – egyébként az –, hogy képtelen vagyok kiverni a fejemből, hanem azért, mert a legtöbb film, amelyben láttam, a szerelemről szól, ő pedig minden egyes alkotásban úgy játszik, hogy gondolkodás nélkül elhiszem neki: szerelmes. Így tesz a Porto 35mm (2017) című filmben is, melyet bizonyára vontatottnak és súlytalannak éreznék, ha nem ő lenne benne a szerelmes férfi, de rá osztották ezt a szerepet, élete utolsó alakítása pedig épp olyan, mint az összes többi: érzékeny, őszinte és messzemenőkig hiteles. Sőt, olyan, hogy (szinte) beleszeret az ember.
Anton Yelchin 2016 júniusában, huszonhét évesen vesztette életét, egyik utolsó munkája így a Porto 35mm főszerepe volt. Bár szörnyen hangzik, mégis muszáj leírnom, hogy ez méltó lezárása volt az életművének, az őrülten szerelmes Jake karakterét ugyanis olyan hitelességgel és könnyedséggel keltette életre, hogy keresve sem találhatnánk olyat, aki jobban csinálja. Egyszerűen hiszünk neki. Én legalábbis hiszek, de úgy gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. És nem, nem arról van szó, hogy elbűvölnek a romantikus történetek, hiszen a filmek, melyekben Yelchin feltűnik, nem írhatók le csupán ezzel a címkével. Nézzük is, mennyivel több a Porto 35mm, mint egy könnyed szerelmi történet. (Máris megjegyzem, sokkal.)
Gabe Klinger rendező-forgatókönyvíró első filmjének főhősei a francia Mati és az amerikai Jake, akik egy este találkoznak Porto városában, ez a találkozás pedig örökre megváltoztatja, de még inkább megpecsételi az életüket. Szerelmesek lesznek, ám a szerelem nem olyan egyszerű dolog, ahogy azt elképzeljük – vagy ahogy azt sok film mutatja. Erre mutat rá Gabe Klinger, aki debütálásként egy örökérvényű témát választott, de arról sokkal többet kívánt mondani, mint amennyit szokás. Pontosabban úgy kell fogalmaznom: valami mást akart közölni. És ez sikerült is neki.
A Porto 35mm egy szerelem történetét meséli el – hasonló módon, mint a Mielőtt felkel a Nap (Before Sunrise, 1995) vagy A szerelem útján (Before We Go, 2014), ugyanakkor nemcsak egyetlen éjszaka eseményeit, és nemcsak egy szemszöget mutat be nekünk. A rendező külön fejezetet ad a férfi, illetve a női szereplőnek: a gondolataikba, emlékeikbe kalauzol minket annak érdekében, hogy megértsük, milyen is az ő szerelmük. A különböző szemszögek és idősíkok használata nehezíti a cselekményvezetést, Gabe Klinger azonban könnyedén megbirkózik ezzel a feladattal. Ebben persze segítségére van a két színész, Anton Yelchin és Lucie Lucas is, akik úgy keltik életre az egymástól igencsak különböző karaktereket, hogy az bármilyen korban megállja a helyét.
Itt meg is fogalmaztam egy fontos információt, a Porto 35mm ugyanis valóban kortalan film: 35mm-es, illetve 8mm-es nyersanyagra rögzítették, képi megjelenése így éppúgy megállja a helyét ma, ahogy megállná akár a hatvanas években. És nincs ez másként a történettel, sőt magával a filmmel sem. Gabe Klinger első művét sokan eseménytelennek, sokan vontatottnak és unalmasnak tartják, sokan pedig azt mondják, a játékidő végéhez érve kifogy belőle a szusz, én viszont azt mondom: amellett, hogy meghatott és mélyen megérintett, felidézte bennem Eric Rohmer Éjszakám Maudnál (Ma nuit chez Maud, 1969) című alkotását – ez pedig már önmagában is hatalmas dicséret.
Értékelés: 79/100
IMDb: 6,4/10
Mafab: 92%
