Pozitív megerősítés vagy két ellentétes tábor? – Torma István: Okosak, szépek-könyvkritika

2024-ben Torma István újabb művel rukkolt elő, amelynek címe Okosak, szépek. A Remittendához hasonlóan ezt a könyvet is lehetetlen „felcímkézni” verseskötetként vagy novelláskötetként, mert egyetlen öntőformába sem illik bele. De persze a cím alapján és István korábbi munkásságát elnézve az lenne a meglepő, ha valami könnyen besorolhatót kapnánk. Vajon milyen rejtett jelentések bújnak meg az Okosak, szépek címe mögött?

A könyv ismét a Smaragd Kiadó gondozásában jelent meg, a szöveggondozást Preiml-Hegyi Hajnalka végezte, a borítótervezést és a nyomdai előkészítést pedig Zsiros-Petróczki Kitti. A könyv a Premier Nyomdában készült, a nyomdai felelős pedig Király Attila volt. A borító arculata illeszkedik a kiadónál korábban megjelent művek sorába. A leghangsúlyosabb a szerző arcképe, amelyet Kerekes István kazincbarcikai fotóművész készített. A háttérben a fekete és a szürke mellett ezúttal a sötétkék a meghatározó szín, ami még egy árnyalattal komorabb hangulatot kölcsönöz a borítónak, mint azt korábban a Remittenda esetében láthattuk.

István a sokféle, sokarcú gondolattöredékeket ezúttal is több téma köré rendezte, amelyeknek külön címet adott: Nők, Velem történt, Fantázia, Filozofikus, Nem-Versek, Szépek (Versek). Az első kisebb fejezetben a női működés egy-egy eltorzult arca elevenedik meg. Villanásnyi jeleneteket láthatunk arról, milyen is egy kisiklott csábító, anya vagy művésznő szerep. A Velem történt című csoportban olyan emlékképek elevenednek meg aprólékos részletességgel, amelyek István katonaéveihez vagy egy-egy régi munkahelyéhez köthetőek. A Fantáziában egy rövid, elképesztő, de valóságos történetet olvashatunk arról, milyen ereje van egy szobornak, majd igazán megszalad az író képzelőereje, és a második, hosszabb lélegzetű írásában kifejezetten szürreális hangulatú jelentet tár elénk. A Filozofikus című szakasz elméleti filozófiai kérdéseket boncolgat anatómiai pontossággal. A Nem-Versek és a Szépek (Versek) pedig a próza és a szigorú, fegyelmezett elemzések világa felől a költészet irányába vezeti tovább az olvasót.

István ebben a kötetben – bár nem túl direkt módon –, sokkal többet elmond magáról, az őt ért gyermekkori sérelmekről és felnőttkori igazságtalanságokról, mint azt az előző kötetben tette. Mintha a feldolgozás megkönnyítését remélné azzal, hogy megnyílik az olvasóknak, és kiírja magából ezeket a fájdalmakat. Az édesanyjától kapott sok becsmérlő szót elnézve az új könyv címének viszonylatában olyan érzésem támadt, mintha István a belé kódolt régi, romboló tudatalatti programot igyekezne felülírni az „Okosak, szépek” szavakkal.

De ha a különböző fejezetek tagolását nézzük, egy egészen másfajta értelmezés is adódik a kötet címére. A hat szakasz egy olyan utazásra viszi az olvasót, amelyen egymást váltják a szépirodalmi művek, ahol a lélek, a fantázia és az irracionális tapasztalások állnak a középpontban, illetve a realisztikus életképek és az olyan analitikus filozófiai elmélkedések, amelyek csak lassan, kis adagokban fogyaszthatóak, és érdemes akár többször visszatérni hozzájuk, hogy a mélyükre menjünk. Az előbbiek képviselik a „Szépek” míg az utóbbiak az „Okosak” táborát.

István új kötete tehát valódi táplálékot ad a léleknek és az elmének is. Ezzel együtt akadt néhány rész a Velem történt című fejezetben, ami egy kicsit nehezen emészthető azoknak az olvasóknak a számára, akik nem voltak katonák vagy a legkevésbé sem reál-beállítottságúak. A kötelező katonai szolgálat éveit vagy a különböző munkahelyeken végzett feladatok technikai részleteit egy kicsit kevesebb precizitással és több humorral vagy esetleg az élet más területeiről vett párhuzamokkal valószínűleg közelebb lehetett volna hozni a szélesebb közönséghez.

Mindennel együtt az Okosak, szépek igazán élvezetes olvasmány, amihez a cím jelentésén való töprengés további pluszt élményt ad. Mindenkinek ajánlom, aki szeretne egy kicsit lelassulni, elmélkedni, és kiszakadni végletekig túlpörgetett világunkból.