Ki van a bőrödben? – Stephen King: A kívülálló

Stephen King évtizedek óta a világ egyik legnépszerűbb írója, a popkultúra ikonikus alakja, ráadásul igen termékeny alkotó, 1974 óta folyamatosan követik egymást újabb és újabb művei az olvasók legnagyobb örömére. Magyarul nemrég érkezett meg A kívülálló című kötete, ami eredeti megjelenésekor a New York Times bestsellerlistájának élére került, a Goodreadsen 2018-ban kategóriájának legjobb könyve lett, és az HBO minisorozatot készít belőle. A kötet magyarul az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg Dranka Anita fordításában.

Habár nagyon tisztelem Stephen King munkásságát és kivételes tehetségű alkotónak tartom, mégsem vagyok igazán a rajongója, mivel a köteteinek egy jó részét egyszerűen képtelen vagyok elolvasni. Hogy miért? Mert képtelen lennék aludni tőlük. Így inkább csak azokat a műveit veszem a kezembe, amelyeknél esélyt érzek arra, hogy nem töltöm az éjszakát ébren az olvasásuk után. Mivel A kívülálló thrillerként van aposztrofálva, úgy döntöttem, kockáztatok, mivel a fülszöveg alapján nagyon kíváncsi lettem rá.

A regény története szerint egy oklahomai kisváros, Flint City egyik parkjában brutálisan megerőszakolt, meggyilkolt és megcsonkított holttestre bukkannak. Az áldozat egy helyi, 11 éves kisfiú. A borzalmas tett elkövetője pedig szemtanúk állítása és a bizonyítékok szerint Terry Maitland gimnáziumi irodalomtanár és baseballedző, egy mindenki által ismert, köztiszteletben álló ember, két kislány édesapja. Terry Maitlandet letartóztatják a lehető legmegalázóbb módon, a város egyik fontos meccsén, egy egész nézőtér láttára.
Azonban fennakadást okoz, hogy Maitlandnek kikezdhetetlen alibije van: szemtanúk, ujjlenyomatok, sőt DNS-minta igazolják, hogy a gyilkosság idején egy másik, távoli városban tartózkodott. Ralph Anderson nyomozónak és társainak választ kell találniuk a kérdésre: hogyan lehet ugyanaz az ember egyszerre két helyen?

A regény alapötlete tehát zseniális: egy ember, aki két helyen volt. A történet első harmadát a nyomozás teszi ki, szemtanúk beszámolóját, hivatalos jelentéseket ismerünk meg. Ez a felvezető rész egyeseknek lassúnak tűnhet, azonban a történet szempontjából nagyon fontos ez az aprólékosság.

A regény második harmadában azonban következik egy váltás, itt kicsit olyan érzésem volt, mintha egy másik történetet kezdtem volna olvasni. Új szereplőt ismerünk meg, aki innentől az egyik központi figurája lesz a történetnek. Holly régi ismerőse lehet a King-rajongóknak, hiszen a Bill Hodges-sorozat egyik karakteréhez van szerencsénk, így új történetszálat és egyben új távlatokat kap a regény. Ráadásul zsánerváltás is következik, mivel megjelenik a műben a misztikum. Bár Stephen King munkásságát ismerve ez nem teljesen váratlan, azonban a történet elején erre semmilyen utalás nincs. Ezután egyre jobban felgyorsulnak az események, néhány igazán borzongatós jelenetnél elmerengtem, hogy talán lámpa mellett kellene aludnom, de azért a történet nem fordul át horrorba.

A regény utolsó harmadát és legfőképpen a befejezést kicsit elkapkodottnak érzem. Bár kapunk egy viszonylag megnyugtatónak tűnő lezárást, a katarzisélmény elmarad. Valahogy minden túl kézenfekvő, „deus ex machina” jellegű, nincs valódi küzdelem, nincs összecsapás az antagonistával. Természetesen nem kell mindig nagy csatajelenet, gigászi harc, de az egymásnak feszülő ellentétes erők okozta élményt azért szereti átélni az olvasó. Sajnos itt ettől megfoszt bennünket King.

A karaktereket nagyon szerettem, Ralph Anderson jellemfejlődése remekül felépített, ráadásul olyan erkölcsi kérdéseket vet fel, amik igazán elgondolkodtatóak. Habár Holly karaktere váratlanul tűnik fel, ennek ellenére rögtön megkedveltem, és igazi színfoltja a regénynek. Egyedül Bill Samuels. a főügyész jellemfejlődését nem éreztem koherensnek. Valahogy számomra nem volt hiteles az a gesztus, amit a regény végén tett, ahhoz képest, amilyennek a mű elején megismertük, ehhez szükséges mértékű jellemfejlődést nem tapasztaltunk meg nála.

A felsorolt problémáim ellenére szó sincs arról, hogy A kívülálló ne lenne élvezetes, izgalmas regény. Bár a dramaturgiájával nem voltam kibékülve teljesen, mégis faltam az oldalakat, végigizgultam a történetet, élveztem az újabb és újabb fordulatokat. Ráadásul az érdekes alapötlet és az izgalmas nyomozás mellett nagyon fontosak azok az erkölcsi igazságmorzsák, amiket apránként hint el King a kötetben, hogy egy-egy ilyen kis bölcsességhez, vagy apró társadalmi fricskához érve elmerengjünk rajta. Olyan fontos témákat érint, mint a rasszizmus, szenvedélybetegségből való gyógyulás, az ártatlanul megvádoltak stigmatizálása, és megidéződik Trump is a „Make America Great Again” mozgalmával.

Mély és fontos üzenetet hordoz a regény végkicsengése: bármilyen borzalmakkal van tele a világ, létezik egy felsőbb igazság, ami kiegyenlíti a világban a jót és a rosszat. Mivel olyan valaki mondja ezt, aki írásaiban számtalan szörnyeteggel megküzdött, hinnünk kell neki. Végül mindig a jó győz.