A Supernatural háza táján további bonyodalmak következtek be. Már korábban is sejthettük, hogy Dean nem fog olyan könnyen megszabadulni a jel átkától. Ugyan visszatért emberi mivoltjába, de rengetegszer képtelen parancsolni az indulatainak, amely erősíti Káin jelének hatását. Cass, Sam és Dean együtt próbálják kitalálni, hogyan is szabadulhatnának meg az átoktól.
Időközben Castielnek is meggyűlik a baja porhüvelyének kamaszlányával, aki megint sikeresen bajba sodorja magát. Claire ért hozzá, hogy mindig a legjobb társaságot találja meg magának.
Cass egyetlen ötlete Dean problémájával kapcsolatosan, hogy Metatronhoz kell fordulniuk segítségért. Cass ki is hozza a bukott angyalt a börtönből a fiúk bunkerébe. Metatron első ötlete, azonban rengeteg mindenkit megijeszt. Elmondása szerint szükség van az Első Pengére, hogy megszabaduljanak a jeltől. Ehhez azonnal Crowley segítségére van szükségük, akinek azonban borzalmas anyja kissé felborítja a terveket.
Metatron persze hamarosan ráébred arra, hogy a fiúk elkeseredetten próbálnak megszabadulni Káin jelétől, ezért úgy gondolja, hogy ő is kérhet bármit cserébe az információ egyedüli tudójaként. Ennek azonban Dean haragja lesz az ára, amely majdnem Metatron és egyetlen megoldás végét jelenti. Úgy fest, Dean egyre kevésbé képes uralkodni indulatain, éppen emiatt a megoldás még továbbra is várat magára.
Kérdés, hogy milyen áldozatok árán fog Dean megszabadulni a jeltől? Milyen problémákhoz vezet ez a későbbiek során? Kíváncsian várhatjuk a további epizódokat!
IMDb: 8.7
MAFAB: 87%