Erunder 
A XIV. Lajos halála című francia filmet a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál második estéjén vetítették, de senkinek sem ajánljuk a megtekintését, legalábbis, ha nem szeretne majdnem 2 órán keresztül úgy szenvedni, mint egy üszkös lábú szánalmas öreg.A versenyprogramban nagyjátékfilmként induló produkció története 1715 augusztusában indul, mikor Franciaország királya, XIV. Lajos egy hosszabb „séta” után éles fájdalmat érez a lábában. Nem véletlenül lett a séta idézőjelbe téve, mert ahogy azt az alábbi képen is láthatjátok, a király már akkor is tolókocsiban közlekedett. Már ez is némi zavart okoz a nézőben, hiszen értetlenül állunk azelőtt, hogy mi is történt, de ami ezek után következik, az ilyen történetbeli baki már csak apróságnak fog tűnni. Innentől ugyanis a 115 perces film gyakorlatilag egyetlen szobában játszódik, és az üszkösödés miatt haldokló király agóniáját nézhetjük végig.
Unalmasnak hangzik? Mert az is. Ennyi időn keresztül azt bámulni a vásznon, hogy egy pocak emelkedik majd süllyed legalább akkora kínszenvedés, mint egy üszkös láb miatt eszméletlen lassan dobbantani a bolygóról.
A fájdalom és lassú elmúlás mellett olyan apróságokkal próbálták meg a készítők színesíteni a történetet, ami a korabeli arisztokrácia kritikájának fogható fel. ilyen volt például az, hogy a királyt minden apróságért, még az olyanért is mikor képes lenyelni egy falat süteményt, kötelező megtapsolni, vagy az olyan jelent, mikor a 18. századi értelmiségiek vitatkoznak egy sarlatánnal gyógyítási elméletekről. Ám ezek sajnos édeskevésnek bizonyultak ahhoz, hogy a filmet érdekesnek lehessen mondani.
A legszörnyűbb valahol az a filmben, hogy a témában iszonyatosan erős lehetősségek rejlettek, de egyet sem használtak ki. Ármányból, intrikából, politikai csatározásból semmi sem került a filmbe, ami valljuk meg, enyhén hiteltelen a franciáktól, a történelmüket tekintve. A király szenvedéseiből csupán apró kikacsintások vannak a szobán kívüli világra, pedig egy lázongó tömeg sokat dobott volna a film értékén.
Csupán két pozitívumot lehet felhozni a film védelmében. Az egyik, hogy a pályáját a Négyszáz csapással kezdő Jean-Pierre Léaud valami fenomenálisan hozta a karaktert, és rajta kívül mindenki más is hibátlanul játszik. Másik pozitívum még a gyönyörű képi világ, mert bár csak egy szobát látunk, de az végig olyan, mint egy klasszicista festmény, illetve a látványnak köszönhetően egy idő után már mi magunk is érezni vélhetjük az üszkösödő láb rohadó bűzét.
Értékelés: 20/100 Bocs, de ez van, a színészi munkán és a képi világon kívül nincs benne érték. Lehet, hogy sok filmkritikus nem ért majd velem egyet, de még mindig tartom magam ahhoz, hogy egy filmnek igenis legyen értelmes története, mert anélkül nem ér semmit az egész.
MAFAB: 85 (11 szavazat alapján)
IMDb: 6.8/10 (1294 szavazat)
