Tér és Erő a Műcsarnokban

Július 4-én nyitotta meg a II. Építészeti Nemzeti Szalon Fényarchitektúra című részkiállítását a Műcsarnok a Lisys-Project Kft-vel együttműködésével. A Műcsarnok igazgatója, Szegő György megnyitó beszédében méltatta a közreműködőket, különös kitétellel Börőcz Sándor, fénytervező munkájára, akinek az egész kiállítást köszönhetjük.

Mint elmondta, a tervezők a Bauhaus fénymodulációit gondolták újra mobil fényforrásokkal.

Börőcz Sándor az építészet és a fény játékát hangsúlyozta. Köszöntőjében említette többek közt Hernádi Zitát, valamint a bemutató zenéjéért felelős Mátrai Pétert. Bérci Zsófia és csapatának érdemeit ellenben – szándékkal – elhallgatta.

Kállai Gábor, sakknagymester rámutatott, hogy a tér játszmája már az is, ha egy sakklépést hozunk szóba. Hiszen a képzeletünkben rögtön kifeszítjünk egy tábla játékterét. A dimenziók; idő, funkció, tér játékának sokszínűségéről felvetődött gondolatait tárta hallgatósága elé.

Ha az épitészet megfagyott zene – ahogy azt Friedrich Schlegel állítja (bár sokan Goethének tulajdonítják) az építész – akkor – megfagyott muzsikus – idézte Lechner Jenőt Kállai.

Mit tanulhatunk az építészektől mi, akik nem vagyunk avatottak e tudományban?

teszi fel beszéde egy pontján a kérdést.

Beavatottság és az azzal járó felelősség, a szakmai titkok átörökítése épp annyira fontos az építészetben, mint sakkban, vagy éppen a zeneszerzés területén. Talán bibliai okokból az asztalos mesterséget is megemlítette Kállai. Mint kifejtette, a lényeg a titkok és az innováció kettősében rejlik.

A képi világ látványa olyan érzést kelt, mintha a technika evolúcióját néznénk végig, egy pixeles, töredezett képtől az önálló életet élő fényjátékig. A fény mozgása a villódzás monumentális élményét az Élőkép Színház tagjainak koreográfiája teszi igazán szemléletessé.