Teslaként a RAM színpadán – interjú Szabó P. Szilveszterrel

Szabó P. Szilveszterrel beszélgettünk annak kapcsán, hogy a Nikola Tesla – Végtelen energia című musical show címszerepét alakítja a RAM Colosseum színpadán, melynek a bemutatója február 28-án lesz.

Cornandsoda: Hogyan viszonyultál Tesla szerepéhez?

Szabó P. Szilveszter: Legőszintébben válaszolok: fogalmam sincs még, hogy milyen érzés Teslát eljátszani. Február 28-án, a bemutató napján tudok rá válaszolni. Játszottam Colloredot, aki próbálta megfejteni Mozart isteni szikráját, azt, hogy Mozartnak miért van, neki pedig miért nincs. Most egy másik ladikban ülök. Most az a fontos, hogy mennyire képesek az emberek azt a zárt világot meglátni, amit Tesla képvisel. A darabban vannak célzások a bátyja halála kapcsán Tesla médiumitására, a túlvilággal való kapcsolatára, ami alapján követi a misszióját. Benne van az elvágyódás, mert a Föld kicsi számra, mivel olyan fiókot nyitott ki és talált rá olyan dolgokra, amikre maga is rácsodálkozik. Hogyan lehetne a természeti forrásokat használni? Az már a mai emberek, az az a mi dolgunk, hogy hagyunk-e „Teslákat” élni a napjainkban, vagy a technikai vívmányok használatát elvisszük rossz irányba. Tesla is tisztában volt azzal, hogy ha a technika rossz kezekbe kerül, abból nagy baj lehet. Engem Tesla őrlődése, zárt világa érdekel. Hiszek a túlvilágban, egyfajta reinkarnációban. Azoknak a technikai vívmányoknak a jelentőségét – amelyeket tőle kaptunk – felerősítjük az előadásban, hogy ki tudjuk fejezni azt, hogy mekkora érték. Ezt a szövegen túl az elhangzó dalok segítik, és nagyon remélem, hogy sikerülni fog. Kíváncsian várom a közönséget. Ha majd őrlődésemben úton leszek hazafelé, és kiengedek a félúton, akkor nyertem én. A legnagyobb kritikusom önmagam vagyok. Azt várom a darabtól, hogy hasson rám, hogy átéljem. Nem lesz két ugyanolyan előadás, mert újabb és újabb színeket fogok felfedezni abban, hogy a gondolatoknak mi a mai lecsapódása, illetve bennünk mit okoz. Az alkotógárda miatt tökéletesen adott a helyzet ahhoz, hogy egy színész lubickolhasson a szerepében.

Mit tudtál korábban Nikola Tesla-ról?

Különös, különc világát korábban is ismertem. Mátészalkáról jöttem fel Budapestre, és mint vidékinek, sok mindennel meg kellett küzdenem. Az otthonról hozott lojalitást, neveltetést nagyon nehéz volt elfogadtatni az őrült tempóban működő Budapesten, ezért engem is különcnek, zártnak, magába fordulónak tartottak. Az, hogy a való életben hogyan működtek Tesla dolgai, milyen volt az életútja, annak sok részletét nem tudtam. Ezeknek természetesen már utána olvastam. Nem tudtam arról, hogy a szélrózsa minden irányába eltűntek a kutatási papírjai, hogy megbízatása volt Edison-tól, és az sem, hogy az oroszok és az FBI szerepet játszott az életében. Teslának nem adatott meg az, hogy egy-egy felfedezésnél pezsgőt bonthasson, és meg-megálljon egy pillanatra. A polihisztorság mindig érdekelt. Van, hogy felteszi az ember egy vonalra az életét, például színész lesz, de közben nagyon sok minden „benne marad”. Tesla csökönyösen meg tudta tartani azt az egyensúlyt, hogy amire született, és amit a halott bátyja a víziókon keresztül sugalmazott a számára, azt az egész életén keresztül vállalni tudta. Azt, hogy egy dologgal foglalkozzon, a Mindenséggel.

Írással is foglalkozol. Dolgozol most valamin?

Forgatókönyvírással kezdtem, majd regényekkel folytattam, aztán átcsaptam versírásba. A versírás maradt meg, amit 13 éve kezdtem el, akkor, amikor a kislányom született. Abban az időben volt egy nagyobb érzelmi bombám. A „szerepverseimben” leírtam azt, hogy egy szereplő mit lát. Mi van bennem, mint színészben, aki megalkottam a szerepet. Ezek a versek bevillanásokként jönnek. Nem úgy történik, hogy „na, most hazamegyek és írok egy verset”. Dadaista módon írok, amikor jön, javítás nélkül leírom és akkor az úgy is marad. Nem hiszek sem a mellébeszélésem, sem a szépítésben. Most, 46 évesen már úgy érzem, hogy a Mátészalkáról hozott karakánságomnak inkább előnye az, hogy megmondom a véleményemet, és nem szépítettem a dolgokat. Igen vagy nem. Nincs többre idő.

Szóba hoztad a reinkarnációt. Foglalkoztat a spiritualitás?

Nagyon. Református lelkész nagyapa templomkertjében nőttem fel. Balikó Tamás nagyon fontos volt az életemben, aki szintén papgyerek volt. Ahogy Apukám is az volt. Sok olyan emberrel hozott össze eddig a sors, akiről kiderült, hogy szintén papgyerek. Van valami külön, közös argó, szleng, neveltetés bennünk. Ők is karakánul fogalmaztak, és ők is tegeződtek Istennel, mint ahogy én is, mert volt beavatott a családjainkban. Újra olvastam nagyapám írásait. Neki evidensen családtagja volt Isten. Amikor az „átkos” véget ért, és már szabadon lehetett hittant tanítani, akkor nagyapám abban a gimnáziumban tanított, ahol én is tanultam. Egy fáradtabb pillanatomban megkérdeztem tőle, hogy a református templomban a fal miért van fehérre meszelve? Azt felelte: „azért, hogy olyan Istent festhess rá, amilyet te akarsz.” Nincs megszabva az nekünk, hogy miben higgyünk. Senki sem hisz pontosan abban és úgy, ahogyan én. Jézus sem ugyanaz az emberekben. Ez nem a díszítésen múlik. Nem degradálom az egyházakat, de én egyszerűre, profára tisztítom le: igen vagy nem.

Ahány ember, annyi világnézet?

Így van! Hiszek abban, hogy meg kell ismerni a másik oldalt is, több szögből kell körbejárni a dolgokat. Van olyan, hogy „egy ügyű” valaki, ahogy tulajdonképpen Tesla is az, mert egy üggyel foglakozik, egy ügyre tesz fel az életét. Anatolij Vasiljev, orosz rendező mondta, hogy a színpadon az „egy ügyűek” az urak.

Említetted, hogy hiszel a reinkarnációban.

Nekem fixaideám, hogy ha valaki velem beszélget, akkor ő az ükapámmal is beszélget, mert én ő is vagyok. Tökéletesen érzem őt, az akkori illatokat, azt, ahogy a második világháborúban – mint tábori lelkész – kimenekített embereket. Érzem a szagokat, az ízeket, látom az embereket. Ismerem a történetét, tehát az enyémmé is válik. Biztos, hogy már reinkarnálódtam a történetek által, a családfámon keresztül. Szerepekbe bújok, este 7-től 10-ig átélek dolgokat. Ha jó a szerepformálás, akkor nem hazudjuk a szerepet, hanem megéljük. Ha történelmi személyiségeket játszom, akkor utána olvasok, rájövök összefüggésekre, kiviszem a testet az előadásba, a néző elhiszi, hogy „ő” az, aki kicsit én is vagyok, ezáltal reinkarnálódik a figura. A művészeten belüli reinkarnációról beszélek. Számomra innen indult el az, hogy a valóságos reinkarnáció is érdekelni kezdett. Aztán sok mindent olvastam erről, például a buddhizmusról, a taoizmusról. Szerintem mindig egyenlő számú lélek van a világon, csak folyamatos körbe-körbejárás történik a földön.

Ezek a gondolatok a Shakespeare műveiben is benne vannak.

Igen, hát ő a másik zseni.

Azt mondtad, hogy te premierszínész vagy. Ezen mit értesz pontosan?

Azt jelenti, hogy nem tudok egyforma előadásokat csinálni. Nem ugyanolyanok az előadásaim, ezért mindegyik premier. A premieren mindig túlfokozzuk magunkat, mert „meg akarjuk mutatni”, aztán a harmadik, negyedik előadástól beáll. Megtanulja a szervezetünk az előadás koordinátarendszerét, és aztán beáll a szerep. A premierszínész azt jelenti, hogy minden előadásba belerakok valami újat, valami mást. Mindig azt keresem, hogy hol vannak újabb és újabb ízei a szerepemnek.

Az Operettszínház szerepeid mellett a Karinthy Színházban sokat dolgozol. Második otthonod lett a Karinthy?

Igen, még Balikó Tamás rendezésével, Molnár Ferenc darabjával, Az ördöggel kezdődött az együttműködés, amit aztán két éve újra rendeztem. Aztán jött A bolond lány, még Karinthy Márton rendezésben, majd megrendeztem a kétszereplős A baba című darabot Földes Eszterrel. Ez az előadás közönségdíjas lett, mint az év rendezése, illetve Eszter az év főszereplője lett ezzel a szereppel. Külföldi fesztiválokon is volt szerencsék bemutatni ezt az előadást, nagy sikerrel.

Már kötődsz a Karinthy Színházhoz?

Igen, mert oda máshogy megyünk be, mint az Operettszínházba, mert az már egy gyár. Az Operettben is van egy csapat, akikkel régóta ismerjük, szeretjük egymást. Májusban lesz 25 éve, hogy az Operettszínházban vagyok. Ez gombócból is sok. A Karinthy Színháznak más a hangvétele, más 230 embernek játszani, mint 980 ember előtt. Már az előadás közben lemérhető az, hogy jó-e az előadás, és nem csak abból tudjuk meg a végén, hogy mekkora volt a taps.

A Tesla előadást Radó Denise rendezi. Dolgoztál már vele?

Igen, a Légy jó mindhalálig előadást rendezte a József Attila Színházban akkor, amikor gyakornok voltam ott.

Casting alapján kaptad meg Tesla szerepét?

Nem. Felkérést kaptam a szerepre. A stáb bennem gondolkodott és Radó Denis is nagyon örült nekem.

Milyen Radó Denis-szel dolgozni?

Nagyon jó. Abszolút értjük egymást, ő is szókimondó, de nem negatív értelemben véve. Nincs mellébeszélés nála. Nagyon jó partner a munkában.

A New Age mozgalom elindulás idején előtérbe került Nikola Tesla. Mennyiben jelenik meg a darabban Tesla médiumitása?

Nem nagyon. Az a vonal van felerősítve, hogy Nikola Tesla gyermekkorában megugrasztotta a lovát, aminek következtében a bátyja meghalt. Az ezen való őrlődés és bűntudat végigkíséri az életét. Tesla mantrázik, miközben meg-megjelenik a bátyja, aki sugallja neki a dolgokat.

Milyen üzenetet látsz Nikola Tesla sorsában?

Van egy történetem ezzel kapcsolatban. Kovács Jánost elüti egy autó. Bekerül a kórházba, ahol készítenek egy adatlapot arról, hogy mi történt, mi lett a baja. Kovács János belehal a sérüléseibe. Kiürítik a kórtermet, miközben a huzat felkapja, kiviszi az ablakon az adatlapot és elfújja a szél. Felfújja egy fára, eláztatatja az eső, hónapokon, éveken át sodródik ide-oda a lap. Egyszer csak egy nagy esőben azt látják az emberek, hogy Kovács János adatlapja úszik az utcán, majd eltűnik a csatornában. Akkor halt meg ténylegesen Kovács János. Nem a halálunk pillanatában halunk meg, hanem amikor elcsendesednek azok a hullámok, fodrok, amiket okoztunk, és már elfelejtenek. Nikola Teslát nem tudjuk elfelejteni, mert bárhova nézünk, olyan eszközöket látunk, amihez az ő sorsa, munkássága kötődik. Ott vannak a rádióhullámok, amiket nem is látunk. A mobilunk által követve vagyunk, mert lehet tudni, hogy merre járunk. Ez mind-mind „teslaizmus”. Ezeket a dolgokat – mint médium – előre látta.

Hova helyezed Nikola Tesla-t a szerepeid sorában?

Ez egy nehéz szerep. Nincs olyan fiókom, ahonnan előhúznék dolgokat, és azt mondhatnám, hogy itt van Tesla, ezért meg kell küzdenem a szereppel. A hang tekintetében is nagyon más a szerep, mit amilyen én vagyok. A zene újhullámos, popos részében is meg kell találnom magamat. Meg kell találnom a kort, Tesla zsenialitását, a bagoly típusát. Sokszor én sem alszom az éjjel, és jár az agyam. Ezekben nagyon hasonlítunk egymásra, ezt kell kitennem a színpadra. Most meztelenebb leszek a színpadon, mint más szerepekben.

Köszönöm a beszélgetést.