
December 17-én debütál a The Acoustic Loops új énekese Kovács Réka a Szimpla Kertben, miután Koszi Janka, az előző énekesnő szólókarrierbe kezdett, így október végén elbúcsúzott a zenekartól.
Bár Janka otthagyta a zenekart, az nem oszlott fel és most új énekessel, dalokkal és friss hangzással várja az érdeklődőket december 17-én este a Szimpla Kertben.
A két alaptag Fekete János Jammal (beatbox) és Kovács Viola (billentyűs) gyorsan énekes-toborzásba kezdtek, és szerencsére egészen hamar rátaláltak Rékára, aki hamar azonosult fiatalos, lendületes, dallamos hangzásvilágukkal.
„Kislánykorom óta nagy hatással van rám a zene. Énekes karrierem a fürdőszobában és a játszótéri hintában való énekléssel kezdődött, és majdnem ott is ért véget. Sokáig nem erre a pályára készültem, de a belső vágy mindig is e felé hajtott, így kerültem a Kőbányai Zenei Stúdióba. Itt hallottam először játszani a The Acoustic Loops zenekart. Akkor még nem sejtettem, hogy ők szolgáltatják majd az első komoly lehetőséget a zenei pályán…”
– mondja Kovács Réka, a zenekar új énekese.
A zenekar nevéből adódóan a loop pedál nagy szerepet kap a számokban, amiknek érdekessége, hogy például több szólamban szólalhat meg az ének vagy a szájdob. Céljuk, továbbra is, hogy igényes popzenét hozzanak létre, r’n’b és soul stíluselemekkel. Eddigi pályafutásuk során Budapest különböző klubjaiban, valamint vidéken léptek fel, egyre növekvő rajongótáboruk előtt, és terveik szerint ez most sem lesz másképp, csupán még energetikusabban hódítják majd meg a különböző színpadokat.
Mindenképpen érdemes lenézni a Szimplába (1075 Budapest, Kazinczy utca 14.) holnap (december 17.) este nyolc körül, és meghallgatni, mennyire hangzik másképp a zenekar az új hanggal. A belépés díjtalan!
Facebook esemény itt!
A The Acoustic Loops Fb oldala itt!