10. Kihívás - Budapesti kalauz Marslakók számára - Corn & Soda

10. Kihívás – Budapesti kalauz Marslakók számára

A következő kihívás – egy könyv, ami rövidebb, mint 150 oldal -, remek lehetőséget adott számomra, hogy elolvashassam azt a könyvet, amellyel már hosszú-hosszú ideje farkasszemet nézek, amint betérek egy könyvesboltba. Minden idők egyik legfigyelemfelkeltőbb címével van itt dolgunk, mely úgy vonzza tekintetünk, s kelti fel érdeklődésünk, mintha kizárólag erre a könyvre vártunk volna életünk során. Ez a Budapesti kalauz Marslakók számára Szerb Antaltól.

szerb antal

A főként Utas és holdvilág illetve A Pendragon legenda című regényeiről ismert szépírót 1935-ben éri a megtiszteltetés, hogy körbevezesse az idegen turistát Magyarország fővárosán, bemutatva a jellegzetes és az író számára kedves helyeket. A kezdőmondat még azt sejteti, hogy az idegenvezető (a szó legszorosabb értelmében az) szemszögéből ismerhetjük meg a kis túra eseményeit a Marslakóval, de hamar rá kell jönnünk, hogy ténylegesen egy útikalauzt tartunk kezünkben. Ez pedig felveti a kérdést az első oldal után az olvasóban: Én volnék a Marslakó? – Igen. Mi vagyunk. Szerb Antal ötven oldalon át kalauzol minket Magyarország szívében, és hívja fel figyelmünk olyan részletekre, amelyeket valóban csak egy író vehet észre, és adja át ezeket olyan humorosan, ironikusan és néhol romantikusan fennkölt stílusban, hogy kedvünk támad azonnal kirohanni Budapest utcáira és szemügyre venni mindent, amiről szó esik a műben. Az író bár igyekszik megtartani a hivatalos, útikalauzba való hangnemet, érzelmeitől azonban nem tud elvonatkoztatni, többek között ettől olyan különleges ez a könyv. Egy kicsit közelebb hozza mindenkihez a fővárost. Legyen az bárki, függetlenül attól, hogy járt-e már ott, vagy, hogy szereti-e. Mint mondtam, mindannyian Marslakók vagyunk ötven oldal erejéig. Akik nem szeretik a nyüzsgő, pezsgő várost, azok felé új, emberi arcát fordítja, akik pedig szeretik, azoknak még inkább kitárulkozik, s engedi őket közelebb magához Szerb Antal segítségével. Ahogy azt az író is sejti, mindenkiben van bizonyos fokú idegenkedés Budapest kapcsán, az ő szándéka pedig ezt megszüntetni, kiirtani, hisz mégiscsak szeretett szülővárosáról van szó, az ő dolga megvédeni becsületét. „(…) mert nincsen olyan része Budapestnek, ami számomra ne volna az ifjúság. Ha egyszer örökre el kellene hagynom a Várost, aznap megöregednék, mint a heisterbachi szerzetes.”

Szerb-website

Egyedisége és humora – melybe jó adag öngúny keveredik -, teszi a Budapesti kalauzt nagyszerűvé és élvezhetővé bárki számára, emellett itt-ott remek korrajzként is szolgál, így azoknak is érdemes elolvasni, akik szimplán érdeklődnek a két háború közti Magyarország világa iránt. Ráadásul ezt tovább fokozza az, hogy a legújabb, Magvető általi kiadásban korhű fényképekkel dobják fel az amúgy is színes olvasmányt. A mű befejeztével némi hiányérzetem támadt, nem tudtam elképzelni, hogyan is fogok megismerni olyan, számomra új helyeket Budapesten ezután, amikről nem esett szó a könyvben. Úgy éreztem, ténylegesen Marslakó vagyok, aki idegenvezetője nélkül elveszik ebben a tágas nagyvárosban, és nem képes többé úgy látni a dolgokat, ahogy azokat Szerb Antal közvetítette. Ha lenne kezdeményezés, miszerint a Budapestre látogató turisták kapjanak egy-egy példányt belőle, hogy ennek segítségével barangolják be szeretett hazánk szeretett fővárosát, én erősen támogatnám.

Ez is tetszeni fog...

Hozzászólások

  1. […] egyik legjobb döntése volt esélyt adni Szerb Antalnak, mert korábban csak egy igen vékonyka, budapesti útikalauzt vettem a kezembe tőle, amelyből annyit már sikerült kiderítenem, hogy jó íróról van szó. […]