Szerb Antal: Utas és holdvilág - Corn & Soda

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Hosszú-hosszú ideje hallgattam ismerőseimtől, hogy milyen nagyszerű regény az Utas és holdvilág, és hogy igazán el kellene már olvasnom. Egy nap a Kálvin téren járva – szokásomhoz hűen – megálltam az antikváriumos kiskocsinál, ahol most már ismerőseim mellett maga a könyv is igyekezett felhívni figyelmemet, így ezt már jelnek fogtam fel, és megvásároltam. Életem egyik legjobb döntése volt esélyt adni Szerb Antalnak, mert korábban csak egy igen vékonyka, budapesti útikalauzt vettem a kezembe tőle, amelyből annyit már sikerült kiderítenem, hogy jó íróról van szó. Mégpedig nem is akármilyenről. Nehezen hiszem, hogy akad olyan, aki nem tartaná irodalmi remeknek, s azt is elárulom, miért.

2854911_5

A történet tulajdonképp nem szól másról, mint tucatnyi más, 19. és 20. századi alkotás. Önmagunk kereséséről egy teljesen idegen világban, ahol számunkra minden olyannyira átláthatatlan, hogy lassan saját személyünket sem ismerjük ki már. A polgári élet kötöttségei, az elvárások, az ismeretlen eredetű és nagyhatalmú érdekek nyomása ellehetetleníti személyiségünk kibontakozását, s lassan megszűnünk önmagunk lenni. Dosztojevszkij, Gogol, Kosztolányi, Karinthy, Kafka, Sartre, Camus és még rajtuk kívül rengetegen dolgozták fel ezt a témát, s nem véletlenül, mivel a korszak, amelyben éltek, át volt itatva ezzel az életérzéssel. Mondhatnám, a kor intézményesítette a szorongás, az idegenkedés átoltását az emberekbe. Az Utas és holdvilág sem szól tulajdonképp másról, csak éppenséggel annyira máshogy és annyira finoman, emberközelien mutatja be ezt a jelenséget, ahogy azt talán senki előtte. Azt hiszem ez a kulcs – az emberközeliség – ahhoz, hogy majdnem 80 évvel később olvasva is átérzem a problémát, s a főszereplőben magamra ismertem, annak ellenére, hogy a világ azóta jócskán változott. Persze, van benne misztikum bőven, de mégsem változik át a főszereplőnk szörnyű féreggé, és végképp nem hatja át a groteszk a történetet. (Bár olvasás közben számos hasonlóságot véltem felfedezni e mű és Kafka Az ítélet című elbeszélése között.)

A történet kezdetén Mihály utazik nászútra újdonsült feleségével, Erzsébettel, akit nemrégiben hódított el férjétől. A cél Olaszország körbejárása, minden fontos történelmi város, épület megtekintése, amire lehetőség nyílik. Mihály azonban már az első este Velencében furcsa, ismeretlen erők hatására bormámoros túrára indul a sötét, olasz sikátorokban, ahol valami megmagyarázhatatlan érzés uralkodik el rajta, melytől nem képes elszakadni többé. Néhány nap múltán faképnél hagyja feleségét, s úgy dönt, elmenekül a világtól, hogy Olaszországban élje végre azt az életet, amit mindig is szeretett volna, kötelezettségek, elvárások és etikák nélkül.

Mihályban felébrednek az érzések, a vágyak, amelyeket utoljára gyerekkorában érzett akkori játszótársai körében, köztük is Ulpius Tamás mellett, aki fiatalon, rejtélyes módon halt meg. Rajongott Tamásért, s talán ő jelentett számára mindent, ami saját maga szeretett volna lenni. Ezért úgy dönt, felkeresi a többieket, akiknek szintén bejárása volt anno az Ulpius házba, köztük főként Évát, Tamás testvérét. A szándék mögött húzódó titkos vágyak elsőre előtte sem tiszták, abban azonban biztos, hogy Magyarországra nem akar visszamenni többé, apja és testvére unszolása ellenére sem. Többé nincsenek számára anyagi kérdések, nem törődik otthoni családi vállalkozásával és belefektetett tőkéjével. Később kölcsönkérnie sem olyan nehézkes már, hisz igyekszik lerázni magáról a nyárspolgári lét terheit. Ezért szabadult meg feleségétől is, aki leglátványosabb bizonyítéka polgári életmódjának. Mihály viszonylag hosszú időt tölt így el Olaszországban, megismerkedik emberekkel, s találkozik rég nem látott ismerőseivel, akik valahogy mindig tudnak róla, hogy Mihály a közelben van, és kicsit kafkai módon minden szereplő mindenkivel kapcsolatban áll legalább egy levelezés erejéig. Mihályt nemcsak saját akarata, hanem mások különféle szándékai is hajtják előre, egy egyre inkább körvonalazódó cél irányába. Ez a cél pedig tulajdonképp a menekülés. Menekülés a kötöttségek világából, vissza a gyermekkorba. A gyermekkorba, amikor még az élet sok-sok szennye nem tapadt rá, s önmaga volt. Ulpius Tamás akar lenni, mert ő sokkal közelebb áll valós énjéhez, mint saját maga. De vajon lehetséges-e szabadulni úgy egy létformából, hogy közben minden és mindenki kézzel-lábbal igyekezne visszakergetni? Úgy, hogy közben be kell látnunk, egy nálunknál nagyobb dologgal állunk szemben? Ez a történet megváltástörténet is lehetne, és talán bizonyos értelemben az is.

Meg kell említenünk Mihály feleségét, Erzsit is, aki mindvégig valamilyen szinten jelen van. Ő végül Párizsba tesz kiruccanást, miután nászútja kudarcba fullad, s kísérli meg nagyjából ugyanazt, mint férje. Esze ágában sincs hazamenni, helyette inkább léha, úrinőhöz nem méltó életmódot folytat. Különböző férfiak gondjára bízza magát, akik úgy cserélik maguk között, mintha csak egy élvezeti cikk lenne, s tulajdonképpen az is. Eleinte úgy véli, ez az az élet, amiről mindig is álmodott, de a dilemmák előbb-utóbb benne is feltörnek. Mihály és Erzsi tehát nem is különböznek, sőt nagyon is hasonlóak, és ez az, amiért elszakadnak egymástól a vonaton. Két felnőtt ember, akik egymás miatt döbbennek rá, hogy az élet, amelyet élnek, nincs kedvükre – s láss csodát, ugyanazon oknál fogva.

42809

Nem akarom megosztani a befejezést teljes egészében, de annyit elárulhatok, hogy Szerb Antal a végkifejletet is bravúros módon oldja meg, a legvégsőkig feszíti a húrt, amelyet egyik végén Mihály, a másikon pedig Erzsi tart. Az utolsó mondat elolvasása után az a jóleső érzés szállt meg, mikor az ember tudja, hogy élete egy meghatározó művét fejezte be éppen. Kívánom, hogy más is élje át ezt, mert nehezen tudom elképzelni, hogy ne szólítana meg mindenkit ez a történet. Mert legyünk őszinték, ki nem vágyott még rá, hogy fogja magát, és itt hagyjon csapot-papot? Ki nem vágyott rá, hogy eltűnjön, hogy ismeretlenné váljon, és senkinek ne hiányozzon? Azok a félelmek, amik miatt ezt mégsem tesszük meg, azok jelennek meg ebben a történetben, mint társadalmi kötöttségek, vagy ha úgy tetszik, determináltság, amitől nem könnyű szabadulni. Az emberi elme legeldugottabb, legsötétebb szegletét tárja elénk Szerb Antal ezzel a művel, ahol a vágyak és félelmek már-már a megkülönböztethetetlenségig egybeolvadnak. Mindezt úgy, hogy a nyomasztó érzés szikráját sem kelti – ellentétben fent említett társaival –, s egy roppant mód élvezetes könyvet ajándékozott a világnak. Ez az, amiért úgy gondolom, hogy kötelező darab az irodalom kedvelőinek.

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: