A kis kedvencek titkos élete - duplakritika

A kis kedvencek titkos élete (The Secret Life of Pets, 2016) – duplakritika

Ha az év legcukibb animációs filmjét kellene megválasztani, akkor A kis kedvencek titkos élete (The Secret Life of Pets, 2016) toronymagas esélyes lenne, és nem csupán azért, mert mindketten személyes érintettségünket láttuk viszont a vásznon. Fráter Zsuzsanna és Németh Bence duplakritikája.

Fráter Zsuzsanna: Magam lelkes kutyatartó vagyok és ennek azért nagy szerepe volt abban, hogy már az első trailer megjelenése óta izgatottan vártam, hogy mikor érkezik meg a mozikba A kis kedvencek titkos élete. Mindenképp azt kell mondanom, megérte a várakozás. Aranyos állatokkal eleve nehéz hibázni, mivel ki ne olvadna el egy csomó cukiság láttán, de egy igazán jó meséhez azért ennél több kell. Szükség van egy izgalmas történetre, drámára, konfliktusra, jól felépített karakterekre és aztán persze happy endre. Christopher Meledandri-nek és az Illumination Entertaimentnek mindezt sikerült (ismét) összehoznia.

NBence: Na most, hogy erősítsem az örök ellentétet, be kell valljam nem tartozom a kutyakedvelők népes táborába, sőt egyenesen az ősellenséget, egy macskát tartunk otthon.  Az első előzetesek nyilván ettől függetlenül elég aranyosra sikeredtek, de animációs filmekkel és mesékkel engem nem lehet levenni a lábamról – akkor sem, ha történetesen cuki állatok vannak benne. Yarrow Cheney és – a Gru-filmeket jegyző – Chris Renaud rendezőpárosnak első körben nem adtam túl nagy esélyt, hogy a cukiságmérő kiakasztásán kívül bármi maradandót is képesek lesznek alkotni az utóbbi évekre egyre kiszámíthatóbbá váló műfajon belül. Ez a prekoncepció a játékidő elején beigazolódni is látszott, mert az előzetesek összes nézőfogó elemét eldurrogtatták az első öt percben. Aztán pedig elindult a tényleges történet, amely dióhéjban, alapjaiban már a film címével is felvázolható volt. Felesleges nagyon ragozni, jött a szokásos végeredmény – nem a sztori lett az, ami a csúcsra repítette a produkciót.

Forrás: UIP-Duna Film

Forrás: UIP-Duna Film

Fráter Zsuzsanna: Igen, ahogyan a cím is elárulja, a cselekmény arra a mindennapos szituációra épül, amikor a gazdik munkába indulva otthon hagyják kedvencüket egyedül a lakásban. Aki maga is tart valamilyen kis élőlényt otthon, az biztosan ismeri azt az érzést, amikor bezárul az ajtó, s az emberben rögtön felmerül a kérdés, hogy vajon mit fog csinálni a kutyánk/cicánk/hörcsögünk egész nap egyedül. Nos, amit eddig nem tudtunk, azt Yarrow Cheney és Chris Renaud rendezők elárulják nekünk. Az állatok természetesen egész nap aktív társadalmi életet élnek és szétbulizzák a lakást. Mi mást is tennének? Azonban ez még történetnek kevés lenne, így a bulit félbe kell szakítani valami igazán drámai konfliktussal és néhány teljesen eszement kalanddal. Nekem NBencétől eltérően nem volt semmi bajom a történettel sem, hiszen mindig van egy újabbnál újabb kis csavar, ami előremozdítja a cselekményt. Animációs vonalon maradva nem számít kifejezetten soknak az üresjárat. Van izgalom, megható jelenet, szerelem és persze rengeteg humor. A film készítői remekül kihasználják az állatok jellegzetes szokásait, viselkedésformáit, amelyeket persze jócskán felnagyítva meg is jelenítenek. Az apró gegekkel pedig szinte végig tornáztatják a nevetőizmainkat. Az állati társadalom és annak különböző szubkultúrái megjelenítéséért pedig külön jár a pont, sokat hozzátesznek ehhez a karakterek is.

NBence: A karakterek és a hangulat megvalósítása nálam abszolút külön lapra tartozik. A történet egyszerűsége, jól látható A-ból B-be érkezése és ebből fakadó kiszámíthatósága kifejezetten zavart, és nem csak itt, hanem általában a műfajon belül. Sőt, továbbmegyek: a Toy Story 3-at (2010) vagy a Jégvarázst (Frozen, 2013) leszámítva hirtelen nagyon kevés produkciót tudnék felidézni, ami nem fulladt 15 perc után elképesztő unalomba. Szerencsére erről itt sincs szó, csak túlságosan faék technikájúnak éreztem, és egy kötelezően letudott elemnek, hogy legyen valami cselekmény is a filmben. És azért négy írótól (Cinco Paul, Ken Daurio, Brian Lynch és Simon Rich) futhatta volna többre, ne legyünk túlságosan vajszívűek. Persze ennek fényében hatalmas pozitívum, hogy a forgatókönyvet elég feszesre vették és nem folyik szét a produkció. A kedves és jól eltalált képi világ nagyot tol a produkció szekerén, ahogyan a jól működő hangulatfestő elemek is; elképesztő mennyiségű humor, geg és helyzetkomikum jellemzi a filmet. Szó szerint jelenetenként záporoznak a humoros betétek, tekegolyó módjára döntve hanyatt a nézőket a székükben. A gyerekeknek szóló tanítástól sem mentes persze a produkció, de nem bánik csínján a felnőtteknek célzott tartalommal sem, sőt talán ezt az összetevőt kicsit túl is adagolták a készítők, nem biztos, hogy valóban elég lesz az a 6-os karika.

Forrás: UIP-Duna Film

Forrás: UIP-Duna Film

Fráter Zsuzsanna: Nálam a legnagyobb pozitívum az állati karakterek remekül kidolgozottsága volt és nemcsak azért, mert élethűen adják vissza a jellemző mozdulatokat, illetve szokásokat, hanem az adott kedvenchez párosított emberi vonások is találóak. Persze az antropomorfizáció más animációs és rajzfilmekre is jellemző, de itt néhány alakot különösen jól sikerültnek éreztem. Ilyen természetesen Hógolyó, a nyuszi, aki szerintem egy kiköpött Che Guevara, csak éppen cukibb formában. Vagy Chloe, a macska, aki a film egyik legnagyobb arca. Ő egyébként valamiért a Vigyorira emlékeztet az Alice Csodaországban klasszikusból, talán mert mind a kettő hasonlóan delíriumos ködben úszik. Persze a többi alak is remekül megformált, humoros és találó. Az én külön kedvencem uszkárrajongókét Leonard, a metált kedvelő óriás pudli. Kár, hogy csak epizódszerepeket kapott. Saját kutyusom jellemvonásait azonban leginkább a főhős kis Maxban fedeztem fel. Érdekesnek tartom az emberi szereplők ábrázolását is. Kifejezetten tetszett, hogy Katie, a gazdi egy tipikus értelmiségi, kutyás lány, olyan, akivel nap, mint nap találkozhatunk a környező parkokban. A kutyaszitter srác is nagyon jellegzetes figura, egy tipikus naplopó, aki felelőtlenül végzi még a nem túl bonyolult sétáltatós munkáját is, és szinte az egész napját pizzás dobozok között henyélve tölti.

NBence: Karakter fronton tényleg nagyot domborít a film azt meg kell hagyni. Persze ilyen címmel és mondanivalóval kötelező is volt ez a feladat. Azonban bevallom nem számítottam arra, hogy helyenként ennyire jól megírt szkriptekkel találkozom a filmben, ahogyan arra sem, hogy a buta történet végül tényleg eltörpül majd a sok pozitívum mellett. A kis kedvencek titkos életének tényleg nagyon helyén van, a szíve és az esze is. A fentebb sorolt karakterek közül Hógolyó az anarchista forradalmár, vagy a nyilvánvalóan kedvenc Chloe ténylegesen telitalálat, bár a gyerek nézők számára nem ők mondják el a kötelező tanmesét; erre ott vannak a blökik.

Forrás: UIP-Duna Film

Forrás: UIP-Duna Film

Fráter Zsuzsanna: Összességében, ha A kis kedvencek titkos élete történetében nem is a legkorszakalkotóbb, de mindenképpen az év és a nyár legmókásabb és legcukibb animációs filmje. Jól megtervezett, feszített tempójú, tele humorral, remekül kidolgozott és egyedi karakterekkel. Kutyásoknak és nem kutyásoknak is egyaránt kötelező!

Értékelés: 95/100

IMDb: 6,8

Mafab:48

NBence: Cheney és Renaud helyenként elég bártan nyúltak a filmhez és ez meglátszik a látványvilágon, valamint a felnőtteknek szánt tartalom arányán is. Ez nálam pontosan így volt jól, de nem tartom kizártnak, hogy sok szülő el fog csodálkozni a korhatár besoroláson, ahogyan a meglepő tartalmú és mennyiségű poénforráson is. A film összességében kellemes csalódást okozott, rengeteg pozitívummal és aprósággal – amelyen tényleg látszott a készítők odafigyelése – és egy picit sántikáló történettel. Ez utóbbi persze tudom típusbetegség, szerencsére A kis kedvencek titkos élete túl tudott nőni ezen és egy valóban szórakoztató, kedves alkotással gyarapodott a nyári mozis felhozatal. Ezt mostanában nem minden film mondhatja el magáról

Értékelés: 72/100

IMDb: 6,8

Mafab:48

Ezek is tetszhetnek...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: