Az idén 50 éves SZIN az ország egyik legolcsóbb fesztiválja - Corn & Soda

Az idén 50 éves SZIN az ország egyik legolcsóbb fesztiválja

Kép forrása: szin.org

Go West, mondja a Pet Shop Boys, akik a fellépők listájában is megtalálható, de mi most azt mondjuk délre menjetek inkább, de csak Szegedig. Ugyanis ott találjátok majd Augusztus 22-26-ig az ország egyik legolcsóbb fesztiválját, a Szegedi Ifjúsági Napokat.Mikor azt mondom, hogy olcsó, nem túlzok. A 4 napos bérlet kevesebb, mint 20 ezer forint, a napijegyek pedig kevesebb, mint 7 ezer forintba kerülnek. Aki otthon a fesztiválok világában az tudja, hogy ennél csak drágább fesztiválok léteznek, kivéve persze azok az ingyenes programok, amiket bár fesztiválnak neveznek, de tudjuk, hogy a valóságban inkább csak nagyra nőtt falunapok némi identitászavarral.

A SZIN-en a jegyárak mellett még a pia és a kaja is egész elfogadható áron található. Persze az sem utolsó szempont, hogy a rendezvényről bármikor kilehet sétálni, és attól alig pár száz méterre már találni kocsmát, kicsivel messzebb pedig kajáldát is, ahol valóban emberi áron lehet burkolni.

Az olcsóság mellett egyébként nem kell attól tartani, hogy gagyi lenne a felhozatal. Az olyan kötelező fesztiválelemek mellett, mint a Punnany Massif, a Halott Pénz, és a Bëlga nevesebb fellépőkkel is találkozhatunk. Közül emelném ki Jess Glynne, a már említett Pet Shop Boyst, és Sean Pault. A nagyobb nevek mellett a SZIN-en egyébként érdemes kisebb színpadok felé is elnézni, ugyanis a tavalyi fesztiválon a második legnagyobb bulit az egyik ilyen kis színpad előtt csinálta a Gypo Circus. Tény, hogy a legnagyobb bulizás tavaly is a nagyszínpad előtt volt, de a Russkaja Psycho Traktor című számát nehéz felülmúlni, mert azok a srácok totál betegek.

Már várjuk, hogy idén milyen meglepetésekkel szolgál majd a fesztivál, de az biztos, hogy az olyan bulikon, ahol élőben lehet majd meghallgatni Szabó Balázs Bandáját, velünk is találkozhattok majd.

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: