Az orosz bárka (Russian Ark, 2002) - kritika - Corn & Soda

Az orosz bárka (Russian Ark, 2002) – kritika

RussianArk

Aleksandr Sokurov Az orosz bárka című filmje után nem meglepő módon tesszük fel magunknak a kérdést: Szóval, mit is láttam? A válasz helyett pedig erősen töprengünk, s a fejünkben csak ennyi visszhangzik: Káprázatos, káprázatos, káprázatos…

A kortárs orosz filmművészet egyik kiemelkedő alakja merész vállalkozásra szánta el magát az orosz bárka készítése során. Az alkotás egyik különlegessége, hogy nem tudunk felfedezni benne egyetlen vágást sem. Méghozzá azért nem, mert nincs is. Folyamatos kameramozgással járjuk be a fő helyszínt, a Téli Palotát, az Ermitázst, s egyben az orosz történelem három évszázadát. Az első percekben sötétség fogad minket, majd a szubjektív beállítást egyértelművé téve szólal meg a narrátor, maga Sokurov, s helyez el bennünket a film idejében, valahol a 18. században. Ezt követően nem kell sokat várnunk a múzeumlátogatást levezénylő szereplőre sem, a narrátor ugyanis rögvest összetalálkozik egy különös idegennel, a francia Custine márkival, aki társa lesz ebben a különleges utazásban. A márki megjelenése cseppet sem illik az Ermitázs falai közé, nyúlánk alakja, hosszú, fekete kabátja és testtartása leginkább Nosferatura (F.W. Murnau: Nosferatu – Dracula, 1922) emlékeztetheti a nézőt. Személye mégis szükséges ebbe az időutazásba, a láthatatlan narrátor, s a kamera őt követi a film 90 perce alatt, közösen fedezik fel a Téli Palota termeit, s emlékeznek meg az orosz történelemről.

9099373.0

Az orosz bárka olyannyira magával ragadó, hogy monotonitása és olykor követhetetlensége ellenére sem tudjuk levenni a szemünket róla. Csak nézzük a szobrokat, a falakon függő festményeket és sodródunk az árral, a márki pedig csak beszél és beszél, és a képfolyamba belefeledkezve vesszük csak észre, hogy elmosódnak a hangok, ugyanis a vizuális élmény olyan egyedülálló, hogy eltörpül mellette minden. A film jelen esetben magába olvasztja a képzőművészetet és a színházat is. A kamera sokszor megpihen egy-egy festményen, a feltűnő szereplők pedig épp úgy viselkednek, ahogy a színházi színészek. Egyszerre érezzük magunkat egy múzeum, s egy színház falai közt, közben pedig igyekszünk követni a márki hosszú monológjait.

A film kétségkívül próbára teszi a néző kitartását, nehéz feladat beazonosítani a felsorolt történelmi alakokat, s egyáltalán, komoly kihívás végignézni, ám megéri. A kamera szüntelenül követi főszereplőnket, mi pedig percről percre jutunk arra a felismerésre, hogy sehol egy vágás. Magával ragadó élmény eljutni a film utolsó képkockájáig, s meghallgatni a narrátor zárószavait.

large_russian_arc_blu-ray_X01

Aleksandr Sokurov 2002-es filmje végtelennek tűnő utazás térben és időben, mely igazi csemege az orosz történelemben jártas nézőnek, s tulajdonképpen mindenki másnak is. Lankadatlan figyelmet igénylő, komplex alkotás, mely káprázatos, s örökéletű, akárcsak a történelem.

Értékelés: 70/100

IMDb: 7,4/10

Mafab: 73%

You may also like...

Hozzászólások

  1. […] Az orosz bárka (Russian Ark, 2002) – kritika […]

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: