Batman: A gyilkos tréfa (Batman: The Killing Joke, 2016)

Batman: A gyilkos tréfa (Batman: The Killing Joke, 2016)

Csak jóval később lettem ennek tudatában, de én anno voltam olyan szerencsés, hogy a legendás Batman: The Killing Joke című képregény (amit még 1990-ben lehetett kapni először itthon, két évvel az amerikai megjelenés után) magyar kiadását lapozgathattam gyerekkoromban. Még nem tartottam abban a fázisban, amikor egy egészséges fiú szervezete elkezdi vágyni a horrort és a megmagyarázhatatlant, a misztikumot, az UFO-kat, meg minden ilyesmit, de azért már nagyban lapozgattuk a képregényeket. A Bobo-t felváltotta a Robotzsaru, A Góliátot Superman és Gotham lovagjának kalandjai, A Rózsaszín Párduc pedig a sarokba került a Tini Nindzsa Teknőcök miatt. Ezek a képregények olyan élénken az emlékezetünkbe égett formákat, alakokat, beállításokat és hangulatokat hagytak maguk után, amelyek legtöbbjére még ma is tisztán emlékszem. Superman összetört teste és szétszakított ruhája, az óriás lebegő bocifej, amellyel a teknőcök átutaztak egy másik dimenzióba, vagy Pókember, ahogy a külvárosban szerencsétlenkedik a felhőkarcolók nélkül. De ott volt Robin pépesre vert arca (Halál a családban) és Joker sápadt, eltorzult feje és körülötte a sok HaHaHaHaHaHaaaa, meg ahogy egy fazon egy rózsaszín elefánton ülve vigyorogja magát a halálba. Emlékeztem erre a füzetre, melynek borítóján Joker közeli arcképe, amint éktelen vigyorral belefényképez az arcomba, és rajta nagy, sárga betűkkel: A gyilkos tréfa.

batman_the_killing_joke

Most, hogy a DC és a Warner a nagy csindradatta közepette, az óriási rajongói nyomásnak engedve elhozta nekünk eme vékonyka kis füzet mozgóképes változatát, feltettem magamnak a kérdést, vajon mennyire lesz képes felébreszteni bennem azt az iszonyt és nyomasztó hangulatot, amit az a mindössze 48 oldal árasztott magából sok-sok évvel ezelőtt. Csak egy kíváncsi 8 éves gyereket tud megijeszteni a szobabunkere sötétjében, vagy arra is képes, hogy a mai felnőtt énem is beleborzongjon? A film megtekintése után este a  kezembe vettem a képregényt, és elolvastam egy ültő helyemben. Nos, igen, a  képregény képes rá.

A rajzfilm viszont valamiért nem működik úgy, ahogy kéne. Most hogy egészen konkrét, kézzel fogható viszonyítási alapom van, tudom is miért. Kezdjük a legszembetűnőbbel, ez pedig a vizualitás. Brian Bolland egyszerre rajzfilmes, részleteiben viszont élethű karakter és környezet ábrázolása a képregényben hihetetlen drámaiságot teremtett. Ezzel ellentétben a mozgókép szakított ezzel, és egy leegyszerűsített, teljesen átlagos, minden egyediséget nélkülöző látvánnyal operál, amilyenhez hasonlót a nap bármely szakában képes nyújtani, bármelyik átlagos rajzfilm 237. epizódja a Cartoon Network-ön. Ennek ellenére vannak pillanatok, ahol egészen jól néz ki az anyag, de így is hiányoznak az árnyalatok és a mélységek, minden túlságosan két dimenziós. A számítógép generálta részek bizonyos helyeken túlságosan élesen elütnek a rajzolt szereplőktől, így ez az olcsó megvalósítás érzetét kelti. Ez egy elsősorban felnőttebb közönségnek készült mű, ugyanakkor a látvány, amelyben egy kellően kreatív animátor csapat lubickolhatna, meglehetősen fantáziátlan – eltekintve attól a pár beállítástól, amit egy az egyben a papírról emeltek át a készítők. A japánok ezt egy hétvége alatt összedobják két tea közt.

batgirlthekillingjokec_r7cs

A hangok rendben vannak, a szokásos felállásban működik a Kevin Conroy (Batman), Mark Hamill (Joker), Ray Wise (Gordon felügyelő) és Tara Strong (Batgirl) négyes, a zene pedig szépen aláfest a képeknek, ugyanakkor sajnos képtelen megjegyezhető dallamokkal megajándékozni minket. Alan Moore szövegei papíron rendkívül jól működnek, sötétek és nyersek, ezen szerencsére nem sokat változtattak, hangosan kimondva őket azonban vesztenek misztikusságukból és erejükből. A Batman: A gyilkos tréfa (Batman: The killing joke, 2016) a lehető legszembetűnőbben rávilágít arra, hogy miért nem, vagy csak miért olyan ritkán működnek a képregény adaptációk. A lehető leghatásosabb pillanatban kimerevített képek és a hozzájuk tartozó szövegbuborékok visszhangjai az olvasó fejében tovább szövik magukat, egyik képből a másikba. A rajzoló és az író zsenijének kézlenyomata ott van minden erőteljesen ábrázolt képben, minden felkockázott oldalon, de az egésznek szüksége van az olvasóra, aki fejében egy koherens, de mégis erőteljesen burjánzó, dinamikus olvasmányélménnyé állnak össze a darabkák. Filmen ábrázolva ez a zabolátlanul hömpölygő folyam egy vezetett, egyenes mederbe kényszerített patakká szűkül, ezért mindig ott lesz a hiányérzet. Látva a filmet, és aztán lapozgatva az oldalakat, egy nagyon határozott kontraszt fedezhető fel a kettő között, ahol az eredeti képregény felejthetetlen illusztrációi fél kézzel felülírják a mozgóképre vetett kiadás képkockáit.

A sztoriról annyit, hogy egy különleges, egyáltalán nem nagyszabású vagy akció orientált Batman történetről van szó. Annál egy sokkal személyesebb, ha úgy tetszik ember közelibb 76 percre számíthatunk. Az első majdnem fél óra egy újonnan írt, szinte teljesen önálló része a filmnek, ami egyrészt egész estéssé nyújtja az alapvetően rövidke sztorit, másrészt pedig Batman és Batgirl, vagyis Barbara Gordon (James Gordon felügyelő lánya) kapcsolatát bontogatja, hogy kicsit nagyobb súlyt szerezzenek a későbbi események alatt bekövetkező drámának. Teszi ezt sajnos meglehetősen sablonosan, nem mélyítve, hanem éppen hogy egyszerűsítve, ledegradálva Barbara karakterét és motivációinak miértjét, pedig ebből az új, az eredeti képregényben nem szereplő szálból rengeteget ki lehetett volna hozni egy intelligensebben megírt forgatókönyvvel.

batman-the-killing-joke-first-image-revealed-mark-hamill

Egyébként utána a történet a már ismert mederben folyik tovább. Joker megszökik a fegyházból, és egy lerobbant, rég nem használt vidámparkban rendezkedik be. Eszelős tervet dolgoz ki annak bizonyítására, hogy az őrület bárkit képes a hatalmába keríteni, és nem kell hozzá más, csupán egy rossz nap. Egy rossz nap, amikor beüt a mennykő, összeomlani látszik minden és nincs más kiút, mint áttörni a józanság ajtaját, beengedni rajta a tébolyt, majd hagyni hogy az magához öleljen. Tettestársainak a Gordon családot és magát Batman-t akarja megnyerni, na persze nem úgy, hogy “szépen kérlek”… Mindeközben a színfalak mögött kirajzolódik, mi áll Joker őrületének hátterében, és fokozatosan játszódik le előttünk az a bizonyos “rossz nap”, amely egy szörnyű estén megszülte a kegyetlen és kiszámíthatatlan fehér arcú gyilkost.

Az első R-besorolású animált DC filmként, A gyilkos tréfa egy nem annyira drámai és nem annyira sokkoló körutazás Joker elméjében és eredettörténetében. Ha a média felhajtáson kívül egy kicsivel több pénzt és energiát áldoznak rá, talán klasszikus is születhetett volna, ez viszont így, ebben a formában egy elmulasztott lehetőség, és ha nem is méltatlan, de másod- vagy harmadosztályú feldolgozása egy első osztályú alapanyagnak. Sokan állítják, hogy ez a mostani The Killing Joke, Batman legjobb mozgóképes adaptációja. Jó vicc… Ha.. Haha… Hahaha…

killingjoke-11Corn & Soda: 60/100

IMDb: 7,0/10

MAFAB: n/a

A cikk a supernaturalmovies blogon is megtalálható.

Ez is tetszeni fog...