Korábban már írtunk nektek Ben H. Winters 2012-ben megjelent Gyilkosság világvége előtt (The Last Policeman) című regényéről, és most eljött az ideje, hogy kicsit kritizáljuk. Itthon a regény az Agave Könyvek gondozásában jelent meg 2015-ben, Falvay Dóra fordításában. A szerző 2009-ben vált ismertté Sense and Sensibility and Sea Monsters című regényével, amely később aztán a New York Times bestseller listájára is felkerült. A Gyilkosság világvége előtt című trilógia második kötete, a Végső ígéretek (Countdown City) 2013-ban, a harmadik, World of Trouble 2014-ben jelent meg. Az olvasói elismerések mellett a könyvekkel Winters több díjat is bezsebelt.
A sci-fi krimik az utóbbi időben nagyon divatossá váltak, egyre több ilyen regénnyel találkozhatunk. A Gyilkosság világvége előtt mégis különbözik a többitől egy kicsit, mert a szerző célja az volt, hogy bemutasson egy pusztulás előtti világot, ahol a főhős célja nem a túlélés, hanem az alkalmazkodás. Ez egy újabb műfajt is ad a repertoárhoz, hiszen ebben az esetben egy pre-apokaliptikus műről van szó. A könyv teljesen beleillik a felsorolt stílusokba, tökéletesség viszont nincs. Winters felvázol egy világot, ami biztosan porrá fog válni, de nem hangsúlyozza ennek a komolyságát eléggé, leginkább a fő szálra, a nyomozásra koncentrál.
Karakterekből nincs hiány a regényben. Hank Palace, az újonnan kinevezett nyomozó szemszögéből követhetjük végig a történetet, ami számomra óriási plusz volt. Nem tudok teljesen azonosulni egy olyan főszereplővel, akiről maga a szerző mesél. Ahhoz, hogy átérezhessem az események mélységeit, az ő saját szavait kell olvasnom. A karakterek teljesen életszerűek, túlzás nélkül mutatja be őket. Egyébként nem egy irtózatos hosszúságú regényről beszélünk, az első kötet csupán 260 oldal, ezért talán picit soknak tartottam a szereplőket, akiket felsorakoztatott a történetben. Ugyanakkor azt is be kell látnom, hogy mindannyian szükségesek voltak ahhoz, hogy ez a bonyolult sztori kibogozható legyen.
Maga a történetvezetés nem szolgált túl meglepő csavarokkal, minden elég kiszámítható volt, mégsem tudtam letenni a könyvet, viszont ehhez képest nem láttam előre a végkifejletet. Az nyilvánvaló volt, hogy az aszteroidával még nem kell számolnom, hiszen két másik kötet is vár rám, így mindenképp a történettől vártam a meglepetést. Winters remekül fűzte össze a nyomozást az aszteroida által az emberekben okozott károkkal, viszont kicsit több drámát el tudtam volna viselni benne, amit a közelgő világvége okoz. Persze Hank elmondja, hogy az emberek többségének a feje tetejére állt az élete, rengetegen öngyilkosságot követnek el, hiszen úgysincs sok hátra, mások a bakancslistájuk után szaladgálnak, de mintha Hanken nem fogott volna ez az egész, amivel engem nem győzött meg teljesen. Palace nyomozó egy teljesen átlagos ember, aki jót akar ennek a szerencsétlennek, akinek az ügyében nyomoz. Megállíthatatlan, és a láthatáron lévő apokalipszis ellenére is lelkiismeretesen végzi a munkáját. Mindenki, akit egy kicsit is érdekelnek egy nyomozás részletei, értékelni fogja ezt a regényt.
A könyvet négy részre és egy utószóra bontották. Minden résznek külön címe van, a címek alatt pedig a legfontosabb információkat olvashatjuk az aszteroida közeledtéről, ezeket viszont teljesen elfelejtettek megmagyarázni. Egy olyan átlagos földi halandó, mint jómagam is, abból semmit nem fog érteni, hogy a rektaszcenzió 20, a deklináció pedig -34 11 39. Néhány lábjegyzetet el bírtam volna viselni, de természetesen ezek nem vesznek el semmit a mű értékéből, a magyarázat azonban jelenthetett volna némi pluszt. A könyv borítóját nagyon szépen tervezték meg, tökéletesen illik a témához. Nincs túlzsúfolva, de elég sötét ahhoz, hogy ez alapján is tudjuk, nem egy romantikus lányregényt tartunk a kezünkben.
A Gyilkosság világvége előtt több dolgot is megmutat nekünk az emberekről. Egyrészt azt, hogy mindenki fél, és mindenki másképp reagál a félelemre. És itt ráadásul nincs szó ismeretlenről, Winters nem dobálózik láthatatlan, behatárolhatatlan fenyegetésekkel. Ez az aszteroida teljesen valóságos, bizonyított, hogy meg fog érkezni, a világ pedig elpusztul. A szerző tökéletesen bemutatja nekünk, hogy az emberek erre hogyan tudnak reagálni. Van, aki beletörődik és feladja a reményt, mások rájönnek, hogy meg akarják váltani a világot önmaguk számára, és persze ebben a világban él Hank Palace, a zöldfülű nyomozó, aki igazságot akar szolgáltatni egy olyan helyen, ahol a rendőröket már nem érdekli semmi. Ha a sorok között olvasunk, láthatjuk, hogy a könyv mondanivalója könnyedén rávetíthető bármelyik emberi életre: ne a problémára koncentráljunk, hanem a feladatainkra. Ez tűrhetőbbé fogja tenni a félelmeinket, fájdalmainkat. Ha belesüllyedünk a depresszióba és kilátástalanságba, egyszer eljutunk arra a pontra, hogy úgy érezzük, nincs tovább értelme. De nem lehet csupán ennyi egy élet.
Rengeteg hasonló művet olvastam már, mégsem tudnám összehasonlítani egyikkel sem. Winters új oldalról közelítette meg a világvégét. Gyakorlatilag úgy pusztítja el a világot, hogy közben nem is arra koncentrál. Végtelenül érdekes volt olvasni egy ilyen koncepciót, és őszintén szólva alig várom a második és harmadik kötetet is. A könyv poénját nem fogom lelőni, mert szeretném, ha minél többen megismerkednének a regénnyel, azonban azt muszáj leszögeznem, hogy én csalódtam benne. Winters felépített egy kiváló történetet, egy abszolút szimpatikus főszereplővel, és aztán összecsapta a végét úgy, hogy számomra nem is volt egészen értelme az egésznek. Valami nagy csattanót vártam a sok kínlódás és erőlködés után, ehhez képest pedig nem sokat kaptam. Ha tehetném, ezt biztosan megváltoztatnám benne, azonban a második kötettől mégis várom a megváltást, hiszen itt még nincs vége a történetnek.
Mindenkinek ajánlom a könyvet, aki szereti két nap alatt elolvasni az új szerzeményeit, mert garantálom, hogy ezt senki nem fogja tudni letenni. Izgalmas, feszegeti a határokat és nagyon sokat ad a műfaj kedvelőinek. Nemsokára jelentkezünk a második kötettel is, figyeljetek minket! A könyvet megvásárolhatjátok az Agave Könyvek webshopjában.
A könyvekért köszönek az Agave Könyveknek!
1 thought on “Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt – könyvkritika”