David Lagercrantz: Ami nem öl meg - kritika - Corn & Soda

David Lagercrantz: Ami nem öl meg – kritika

Mivel Stieg Larsson túlságosan korán elhunyt, azt gondolhattuk, a “kártyavár összedőlt” végleg, s nem lesz folytatása a Millenium-trilógiának.  Azonban a kiadó nem hagyta veszni az elmúlt évek legsikeresebb krimisorozatát, és végül David Lagercrantz nyerte el a nemes feladatot, hogy Larsson remekművét folytassa. Így megszületett a Millenium sorozat negyedik része Ami nem öl meg címmel. A kötet magyarul az Animus Kiadó gondozásában jelent meg.

Forrás: Animus Kiadó

Forrás: Animus Kiadó

Kíváncsiság, izgalom és egy kis félelem, mind egyszerre kavargott bennem, amikor kezembe vettem Lagercrantz művét. Igazi Millenium-rajongóként nagyon örültem, hogy a kedves hőseimmel újra találkozhatok, másrészt erős kétségeim voltak, hogy a trilógiát tudja-e Larssonon kívül bárki más megfelelően folytatni. Végül azonban egész izgalmasnak és lebilincselőnek tartottam a folytatást. Azt kell mondjam, David Lagercrantz méltó módon vitte tovább az elhunyt író életművét.

Persze ez nem azt jelenti, hogy fel sem tűnik a szerzőváltás. Az új regény fordulatos, izgalmas és ötletes, de nem döngöl a földbe, nem érzem azt a sokkot, mint amit A tetovált lány olvasása közben éreztem. Larsson regényei lenyűgöztek, nem hagytak aludni, mintha a világot forgatta volna ki a sarkaiból. Lagercrantz regénye nem billentett ki az egyensúlyomból, csupán egy jó és izgalmas krimit kaptam tőle. Azonban ezzel semmi gond nincs, nem gondolom, hogy magán Larssonon kívül, bárki más jobban tudta volna folytatni a trilógiát.

De nézzük magát a regényt,  ami – mint említettem – rendkívül izgalmas és fordulatos. A történet szerint Mikael Blomkvistet az utóbbi időkben rengeteg támadás érte, és sokak szerint eljárt felette az idő. Azonban kapcsolatba kerül a zseniális mesterséges intelligencia kutatóval, Frans Balder professzorral, aki azt állítja, fontos információkkal rendelkezik az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségről. Természetesen az ügyben nyakig benne van Lisbeth Salander is, a különleges képességű hacker, de ő ezúttal  is a saját útját járja. Mindemellett a történetben szerepet kap egy nagyon különleges autista kisfiú is.

Nagyszerű érzés újra a kedvenc hősökről olvasni, ám a karakterek kicsit változtak. Lisbeth az új regényben már feleannyira sem dühös mint eddig, sőt, kifejezetten érzelgős régi önmagához képest. Bár látszólag még mindig a tűzzel játszik, de már jóval kevésbé heves formában. Blomkvist pedig valóban kiégettnek tűnik, az ő lángolása is alább hagyott, mintha megöregedett volna. Persze ezeket a változásokat lehet a jellemfejlődések számlájára írni, amire ugye minden jó karaktereknek szüksége van. Valamiért azonban az új alakokat kicsit élőbbeknek, telítettebbeknek érzem. Mintha velük kapcsolatban nem nyomta volna annyira az író vállát a megfelelési kényszer, és szabadabban alkotta meg saját hőseit.

A történet cselekménydús, meglepő fordulatokkal tartja fent a figyelmet, és újabb információkat tudunk meg Lisbeth családjáról. Bevallom, ez a családi vonal nekem már kicsit sok és erőltetett volt, én jobban örültem volna valami teljesen új ellenségnek vagy történetszálnak. A másik problémám a túlságosan sok szakszöveggel volt. Tudom, manapság már mindenki informatikai szakember, és a kisujjában van a programozás, azonban én legnagyobb sajnálatomra, ezekben a témákban teljesen analfabétának számítok. Ráadásul még a mesterséges intelligencia elméletekben is abszolút járatlan vagyok. Vagyis csak voltam! A regény után már kezdem szakértőnek érezni magam ezeken a területeken, habár ennyire azért nem akartam elmélyülni az adott tudományokban, és a sok szakmai leírás, szakkifejezés eléggé meg is feküdte a gyomromat. Nem szeretek olyasmiről olvasni oldalakon keresztül, amiről egyébként halvány fogalmam sincs, és valószínűleg a történet is elbírná a kevésbé szakmai elmélyülést. Azt azonban el tudom képzelni, hogy a téma iránt érdeklődők ezt inkább pozitívumként értékelik.

A sok szakkifejezés és leírás ellenére a Lagercrantz stílusát gördülékenynek és könnyen érthetőnek tartom. Nem nélkülözi a humort és az érzékletes leírásokat sem. Azonban a sok hóvihar és jeges szél ellenére mégsem éreztem azoknak  a fagyos skandináv éjszakák hangulatát, amik Larsson regényeinek lapjain szinte átütöttek.

Összességében tehát az Ami nem öl meg egy kifejezetten jó és izgalmas krimi, és remek történetszövéssel viszi tovább a Millenium-trilógiát, de ezt már nem Larsson írta, és kár is lenne az ő stílusát, gondolatait várni a műtől. Ettől függetlenül David Lagercrantz kiváló író, és regénye biztosan nagy örömet okoz minden Millenium-rajongónak. Emellett pedig azoknak is bátran ajánlom, akik egy jó krimit keresnek, és nem olvasták a regény előzményeit. A kötet önállóan is megállja a helyét.

A könyvért köszönet az Animus Kiadónak!

Ezek is tetszhetnek...

Hozzászólások

  1. […] így Lisbeth és Mikhael Blomkvist rajongói fellélegezhetnek.  Ahogyan a 4. résznek (a kritika itt olvasható róla), ennek a kötetnek is David Lagercrantz az írója.  Az új könyv kinti […]

  2. […] Larsson sikeres Millenium-trilógiáját, így megszületett a sorozat negyedik része is, Ami nem öl meg címmel. A kötet befejezéséből sejteni lehetett, hogy a történet tovább folytatódik, és […]

  3. […] népszerűségnek örvendő trilógia folytatására, aki remekül helyt is állt a feladatban. Az Ami nem öl meg címmel kiadott folytatás nagy sikert aratott a közönség körében, és  megszülethetett […]