Életutazások - I./1. rész - Corn & Soda

Életutazások – I./1. rész

Elindítjuk az Életutazások című folytatásos regény közlését, melynek újabb epizódjai vasárnap esténként lesznek olvashatóak.

A huszonegyedik században vagyunk, valahol, valamikor. Városok, országok, kontinensek. Nők, férfiak, fiatalok, középkorúak, idősek. Típusok, karakterek, individuumok. Történetek, kapcsolatok, helyzetek, gondolatok. Életek, sorsok, melyek úton-útfélen összetalálkoznak.

Y

Valahol a Föld egyik nagy városában, annak egy lakásában hétfő reggel volt. Nyolc óra körül. Y elrévedve ült az étkezőasztalnál. Kezében üres kávéscsésze. Indulnia kellene, de semmi kedve. Napok ült rajta egy érzés. Valami új. A fiatalember el volt az addigi 29 éve során. Elvégezte az iskolákat, van diplomája, piacképes végzettsége, közepesen megfizetett munkája. Egy másik országban, ahol született. Egész életében azt hallgatta: máshol jobb, ezért eljött onnan ide. Az itteniek ugyanazt mondják. Hamarosan mennek innen máshova. Nem értik, Y minek jött ide, hiszen máshol jobb. Miért nem maradt ott? Ők pont oda készülnek.
Y visszagondolt: az elmúlt pénteken már a munkanapja végére ért és ült az asztalánál. A szokásos esti program várt rá az itteni ismerőseivel, a szokásos környéken, az egyik szokásos helyen. Étel, ital, zene, esetleg tánc. Y lassan indult el ezen a pénteken. Nem volt miért sietnie. Nem akart az elsők közt érkezni, mert úgy szokta meg, hogy az nem jó. Ezzel az ismerősei is így voltak, tehát mindig mindenki késett. Y ült az íróasztalánál és körbenézett a munkahelyén. Nagy terem, sok asztal, sok monitor. A többiek is húzták az időt. Valahova ők sem akartak elsőnek érkezni.
Az elmúlt hónapokban egyre sokasodtak azok a munkatársai, akik abból az országból jöttek, ahonnan ő. Y néha önkéntelenül az anyanyelvén szólalt meg. Az itteni nyelvet nem használják a munkahelyén. Egy másik, harmadik ország nyelvén kommunikálnak. Az itteniek, és azok is, akik máshonnan érkeztek.
Y várt még, hadd teljen az idő. Újra körbenézett a teremben. Munkatársain hasonló volt az öltözet, mint amit ő viselt. Jó minőségű, átlagos ízléssel összeválogatott ruhadarabot hordott mindenki. Mégis, olyan egyformák voltak. Y-t ekkor öntötte el az a furcsa, újfajta érzés. Kikapcsolta a számítógépét. Amíg nézelődött, tucatnyi üzenete érkezett. Telefonja folyamatosan adta le a jelzéseket, amitől feszült lett, de ez rövid ideig tartott, mert kezdte nem érdekelni, mint írnak neki. Nem volt türelme folyamatosan olvasni, nézni az üzeneteket. Bevillant egy pillanatra: ha nem néz rá a mobiltelefonjára, kimarad valamiből. Elhessegette a gondolatot: “Majd később megnézem.” Felvette a könnyű anyagú kabátját. Örült, hogy péntek van, de csak pár pillanatig. A lelke mélyén tudta: mindegy a nap. A hely ahova tartott, ahol van étel, ital, zene, ott ugyanazokról a dolgokról fog beszélgetni, amikről itt a munkahelyén, csak éppen az idő teltével az alkohol hatása alatt. Az úgy más, de csak kicsit.
Széles, erőltetett mosollyal köszönt el azoktól, akik szintén az induláshoz készülődtek. Hasonló volt a viszonzás a munkatársai részéről. Y-t újra átjárta az az érzés. Kiverte a víz. Alig várta, hogy az utcán legyen. Odaállt a lifthez. A várakozók arcán szintén az a bizonyos egyenmosoly volt. Rajtuk is „az-a-csak-kicsit-más” öltözet volt. Y-nak eddig ezek a dolgok fel sem tűntek. Megint jött az érzés. Elhessegette. Igyekezett arra gondolni, hogy itt a hétvége. Beszállt a liftbe. Nem nézett körbe, nem volt kedve tovább viselni a pénteki búcsúmosolyt. Nézegette a hét elején vett cipője orrát. Hogy megörült, amikor jó áron, 30 %-kal leárazva megvásárolta! Azt soha nem tudja meg, hogy az eredeti ár a reális-e egyáltalán és nem vette-e meg még mindig drágán? Volt ideje bámulni a cipőjét, mert az irodaház kilencedik emeletén dolgozott. Y a liftben töltött idő alatt rájött arra, hogy ezt a cipőt csak azért vette meg, mert hasonlót hordanak a munkatársai, és most arra gondolt, hogy alapvetően neki teljesen más stílusú cipők tetszenek.
Kiszállt a liftből. Kilépett az utcára és már az egyenmosoly nélkül közlekedett. Észrevette, hogy akik ránéztek, azok zavartan elkapták a tekintetüket. Az utcán megkönnyebbülten vett egy mély lélegzetet. Az irodaház a városközpontban volt, mint a törzshelyei nagy része, ahogyan Y bérelt lakása is. Kezdett sötétedni. Lassan haladt és abban bízott, hogy nem találkozik ismerőssel az úton. Megint jött az érzés… Kezdte magának megfogalmazni: igazán oda sem akar érni… De hát „bejelölte”, hogy ott lesz. Ő pedig, ha „bejelöli”, akkor mindig ott van, mert ő megbízható. Amúgy pedig hol is lenne helyette? Ez a hányaveti gondolat konkrét kérdéssé változott benne. Miért ne lehetne máshol? Ettől még erősebb lett az érzés, amit már pontosan meg tudott magának fogalmazni: valakivel találkoznia kell és egyre bizonyosabb volt abban, hogy még azon az estén ez meg fog történni. Abban biztos volt, hogy nem a szokásos helyen fog ez megtörténni.
Döntött. Ez is új érzés volt. Y soha nem változtatott gyorsan. Ritkán szokott dönteni. Az eddigi élete során minden adta magát. Javasolták neki, vagy a élethelyzetéből következett, hogy ezt vagy azt tegye. És ő tette. Az egyik elvárt lépésből pedig következett az újabb. Tanult, utazott, dolgozott, ismerkedett, tanult, utazott, dolgozott, ismerkedett… Van sok ismerőse, van pár barátja, voltak szerelmi kapcsolatai, több is, néhány alkalmi. De egyik sem tartott tovább 1-2 évnél. Most éppen nincs. Nem problémázott ezen, gondolta, majd lesz. Nem érezte sürgetőnek a családalapítást.
Elhatározta, hogy egyelőre nem megy oda a szokásos helyre. Megtorpant, majd letért a sugárútról és befordult az első keresztutcába. Rájött, hogy mióta ebben a városban lakik, ilyet még nem tett. Nem tért le soha a szokásos útról. Spontán semmit sem szokott tenni. Most pedig fog. Megállt és kihúzta magát. Vett egy nagy lélegzetet, majd tovább indult a kis utca mélye felé. Meglátta az házfalon egy kevésbé ismert sörmárka világító jelzését. Újra döntött: be fog menni abba a pubba. Egyedül. Iszik valamit, átgondolja a benne zajló érzések hatását. Legfeljebb később megy a szokásos helyre. Odaért. Megállt az ajtó előtt. Nem lehetett belátni a sötétített kirakatüvegen keresztül. Zaj sem szűrődött ki. Kalapálni kezdett a szíve. Nem szokott ő egyedül pubba menni. Lassan lenyomta a kilincset és óvatosan benézett. Nem volt nagy a hely, hét-nyolc asztal, ha lehetett benne. Lassan belépett. Kellemes, harmonikus zene szólt, pont olyan hangerővel, hogy társalogni lehessen. Kevesen voltak a pubban, főleg párok. Mindnyájan odapillantottak rá, majd gyorsan visszafordultak a beszélgetőtársuk felé. Nem bámulták meg Y-t. Megnyugtató érzés töltötte el. A hely nyugalmas, barátságos volt. Lerakta a kabátját, majd odasietett a pulthoz. Y megkapta a sörét és leült a sarokban lévő kis asztalhoz. Úgy helyezkedett, hogy ráláthasson a pub minden pontjára. Nagyokat kortyolt a söréből. Az alkohol tovább lazította. Nyugalom szállta meg. Ránézett a telefonjára: jöttek-e üzenetek? Sok semmitmondó szöveg, a üzengetők magukról írtak vagy töltöttek fel valamit a közösségi oldalra, olyanokat, ami csak a küldőnek volt fontos. Az ismerősök még nem keresték. Megint döntött, és olyat tett, amit évek óta nem: kikapcsolta a mobiltelefonját. Ez az újabb gesztusa segítette fenntartani azt a kellemes, nyugalmi állapotot, amibe az elmúlt percekben került. Y lassan megitta a sörét. A pulthoz sétált, kért egy újabbat és visszaült. Körbetekintett. Párok és egy kis társaság beszélgetett csendesen egymással. A bárpult szélénél meghatározhatatlan korú férfi ült. Lehetett 35, de akár 55 éves is. Nyugalom áradt a férfiból, aki a csapossal néha szót váltott. Legalább egy óra telhetett azóta, hogy Y betért a pubba. Megállt számára az idő. Önkéntelenül a bárpultnál ülő férfi felé pillantgatott.
A férfi hirtelen Y felé fordult és a szemébe nézett. Nem zavaróan, nem is tolakodóan. Természetes nyugalommal. A férfi visszafordult a csapos felé és szólt neki valamit. Vicceset mondhatott, mert elmosolyodtak mindketten. Y az összenézés óta nagyon erős késztetést érzett arra, hogy tegyen valamit. Megint olyat, amit soha nem szokott. Pár perc telt el, majd lassan felemelkedett a székéről és odament a csaposhoz Kért még egy pohár sört, majd tovább ácsorgott a pultnál. A csapos közben hátrament a raktárba. Ekkor Y odafordult a férfihoz, aki azonnal visszanézett rá. Y a kezét nyújtotta neki. Köszöntésül, bemutatkozásul. Y a legnagyobb természetességgel szólalt meg az anyanyelvén: „Y vagyok”. A férfi – fenntartva a szemkontaktust -, ugyanazzal a természetességgel Y felé fordult. Kézfogásra nyújtotta a kezét, majd bemutatkozott Y anyanyelvén: „M vagyok”.

Csizmadia Attila

Ez is tetszeni fog...