Életutazások - I./17-18. részek - Corn & Soda

Életutazások – I./17-18. részek

Ezúttal két részt közlünk az Életutazások című folytatásos regényből.

Z újra

Nagyon örülök, hogy M eljutott Q-hoz. Nincs nehéz dolgom M-mel, mivel általában jól hangolódik rám. M-nek fontos időszaka következik. Elérkezett abba az életszakaszába, hogy képes kiteljesíteni segítői munkáját. Még sokat kell dolgoznia ahhoz, hogy szellemi vezető legyen, de jó esélye van arra, hogy akár ebben az életében megtörténjen. Az sem gond, ha a következőben. Mi itt türelmesek vagyunk, mert tudjuk, hogy sok-sok erőfeszítésen keresztül vezet az út a Mesterré váláshoz. A mostani földi korban nagyon sokan ámítják a környezetüket azzal, hogy ők már a szellemi és földi világ beavatott mesterei. Az emberek nagyon nehezen tesznek különbséget a valódi és az önjelölt szellemi vezetők között. A megszerzett tudás sem jelent még garanciát arra, hogy azt jó célokra használja a hordozója.
Q-val más a helyzet. Ő már Mester. Q ezért rengeteget dolgozott mind a földi, mind a szellemi világban. A Mester címet nem a földi halandók osztják ki, hanem magas szintű lények döntenek arról, hogy ki kaphatja meg a jogosultságot a szellemi vezetésre. Mielőtt Q megkapta volna a Mester címet a magas szintű lényektől, előtte nagyon sok megmérettetésen ment át. Sok életen keresztül megtanulta az érzelmeit, gondolatait, szavait a legmagasabb szinten uralni. Q már eljutott az önzetlenség tényleges gyakorlásáig. Q, – mint a tényleges Mesterek -, nem erőlteti rá magát senkire, mert akivel dolga van az élete során, az megtalálja őt és felismeri benne a segítőjét. Q, mint minden földi lény rendelkezik– bizonyos mértékig -, a szabad választás hatalmával. Szellemi vezetőként dönthet arról, hogy kinek adja tovább a tudását, mely egyaránt használható jó és rossz célokra. Ez már az ő felelőssége.
Nekem a mostani helyzetben az volt a dolgom, hogy M-et elvezessem Q közelébe. Az, hogy Q megérezte M érkezését, és hogy rájött, hogy dolga van vele, már Q-n múlott. Q döntése volt az is, hogy felajánlja-e segítségét és átadja-e M-nek azt a bizonyos könyvet.

sdr

Heten

Amint B helyet foglalt a székén, nagy csend támadt az asztalnál. Nem a meglepetéstől hallgattak el, mert azon már túl voltak az elmúlt napok eseményei alapján, hanem az érdeklődő várakozás miatt. B a vendéglátó udvariasságával kérdezte meg a társaságtól: „Kértek még valamit? Mindenki a vendégem. Az eddigi fogyasztásra is.” Megköszönték a gesztust, de nem rendeltek semmit. A fejek önkéntelenül M felé fordultak.
M nyugodtan, lassan körbenézett, majd megszólalt: „Örülök, hogy itt vagytok, hogy veletek lehetek. Örülök, hogy itt vagy S, L, W, B, N és Y.” – mondta, miközben egyesével a szemükbe nézett, majd folytatta: „Most talán azt gondoljátok, hogy tudatos terv szerint hoztam össze erre az estére a társaságunkat. Nem így történt. Mindenkit a megérzése és az abból következett döntése hozta el B pub-jába. Sejtjük már, hogy mi az a közös szál, ami összeköt minket. Keressük az utunkat. Hol tartunk? Mihez képest egyáltalán? Ezek közhelyszerűnek tűnnek, de mégis ezek az örök kérdések vezettek ide az asztal köré minket. Ti is úgy vagytok vele biztos, mint én: az információ parttalan áramlásának világában szinte egyszerre szembesülhetünk a válaszadási kísérletek hatalmas tárházával. Mit kezdjünk velük? Hogyan értsük meg? Hogyan hasznosítsuk, hogyan éljünk jól, jobban? Ebben igyekszem nektek segíteni. Ti pedig nekem. Láthattátok: annak érdekében, hogy összetalálkozzunk itt és most, nem erőltettünk semmit. Ti sem, én sem. Nem szeretném, hogy bármelyikünk kényszert érezzen a kapcsolatunk folytatásában.”M pár másodpercig elgondolkodva hallgatott, majd folytatta: „Az emberiség túl van sok-sok filozófiai áramlaton, elment ütközésig mindkét irányba: a materializmus és a szélsőséges transzcendens gondolkodás vakhitéig. A gondolkodó ember – a hosszú évezredek, évszázadok folyamán – számtalan válasszal próbálkozott a földi lét és az Univerzum megértésére. Folyamatosan keressük a tutit és fogjuk is még sok évszázadig kutatni, vagy ki tudja meddig? Mondhatnánk, hogy minek egy újabb kísérlet? Próbáljuk meg, keressük az útját annak, hogy lelkiségünket, érzelmeinket megélő emberek legyünk. Igyekezzünk azért tenni valamit, hogy „jól járjunk” a földön, hogy tegyük minél jobban a dolgunkat. Sokszor kérdezzük magunktól: hol tartunk az életutunkban, a lelki és szellemi fejlődésünkben, az emberi kapcsolatainkban? Te S, W, L, B, Y és N eljutottál már valahova ezekben a kérdésekben. Lehet, hogy hasonló helyen járunk. Mondhatnánk, hogy előrébb, hátrább, oldalt vagy ki tudja, merre… Nem dolgunk minősíteni egymást. Úgy érzem, hogy közösséget találhatunk a szellemi és lelki utazásunkban.”
M elhallgatott. Nem volt előzetes terve azzal kapcsolatban, hogy mit mond a társaságnak. Jöttek, áramlottak a gondolatok és a szavak. M várt. Jóféle csend uralkodott a pub-ban. A szemek elrévedtek. Az asztaltársaság tagjai elgondolkodva néztek maguk elé vagy mosolyogva tekingettek egymásra. B úgy érezte – mint a házigazda, vagy mint a rangidős –, hogy meg kell törnie a csendet: „Gondolom, azért hallgatunk, mert hirtelen nehéz mit hozzátenni M szavaihoz. Igen, nekem is ezek a dolgok járnak a fejemben, érzem a lelkemben azt, amikről most szóltál.” – fordult M felé, majd folytatta: „Az elmúlt években nagyon egyedül éreztem magam a gondolataimmal, kérdéseimmel, ezért nagyon örülök, hogy itt vagytok.” – majd ránézett a többiekre is. A fiatalokon megilletődöttség látszott, N kivételével, aki széles mosollyal ült, miközben L kezét szorította az asztal alatt. Alig várta, hogy szóhoz jusson: „M, én többször láttalak olyan társaságokban, ahol megfordultunk L-lel. Hasonló témákról volt szó, amikről most szóltál, de ott általában csendben ültél, ritkán fűztél bármit is a beszélgetésekhez. Miért?” M kicsit elgondolkodott, majd N-re nézve nyugodtan felelt: „Kerestem azt az embert, aki tud nekem segíteni a további utamban. Azokat az összejöveteleket, ahol találkoztunk, önjelölt, a mester szerepében tetszelgő emberek szervezték. Sok csalódáson vagyok már túl az ilyen ál-guruk miatt, ezért láthattad rajtam az óvatosságot, a zártságot. Ahova mi együtt jártunk, ott olyan ál-szellemi vezetők igyekeztek visszaélni a jóhiszeműségünkkel, akik elolvastak pár filozofikus könyvet és a sekélyes tudásukból azonnal hasznot akartak húzni. Önmagukat nevezték ki mesternek. Nagyon jó N, hogy így belekérdeztél a lényegbe. Amit most mondok, többször nem fogom szóba hozni: én nem tartom magamat mesternek. Lehet, hogy azt várnátok tőlem. Igen, vannak dolgok, amelyekről valamivel többet látok, tudok már és azt igyekszem nektek átadni, amennyiben igénylitek. Kérem, hogy ti is hallassátok a hangotokat, ha beszélgetünk, mert én is tanulok tőletek. Még valami. Mondtam az előbb, hogy hiába kerestem évek óta a mesteremet. Tegnap leltem rá, ebben a városban. Nem lehet erőltetni sem a mesterünk meglelését, sem a mesterré válást. Tegnap odaértem hozzá. Biztos nagy a kíváncsiság bennetek, de erről most nem mondhatok többet, ne is kérdezzetek, tartsátok a kérésemet tiszteletben. Ez az örömteli esemény nemcsak értem, hanem értetek is történt.”
N izgatottan felelt: „M, én is hasonlókat éreztem azokon az összejöveteleken, mint te. Nem tudtam megfogalmazni, hogy miért volt szinte mindig rossz érzésem. A kíváncsiság vitt oda, és annak a reménye, hogy végre választ kapok a titokra, valaki segít végre már ráláttatni az alapvető igazságokra, törvényszerűségekre, de csak ugyanazokat a közhelyeket ismételgették ezek az emberek és a lényeg önmaguk nagyszerűségének kiemelése volt. M, én már egyre türelmetlenebb vagyok. Jaj, csak én beszélek!” – fejezte be N és a többiekre nézett. M mosolyogva felelt: „Mondd nyugodtan, amit gondolsz N, és ezt kérem mindenkitől. Én is átmentem azon a fázison, hogy gyorsabban akartam haladni, mint ami az életfeladatomnak megfelelő tempó. Nem kell sietnünk, higgyétek el. A segítséget, a tudást pont akkor kapjuk meg, amikor már fel vagyunk rá készülve. Látjátok, velem tegnap történt meg az, amire sok éve vártam.”
Y szólalt meg: „M, én megkönnyebbültséget érzek amiatt, hogy itt lehetek. Nem tudom még pontosan hogy miért, de már tudom, hogy jó nekem az, hogy veletek lehetek. M, hogyan tovább? Mit tervezel velünk? Mit javasolsz?” M elgondolkodva nézett körbe: „Nincs tervem, Y. Nem tudom, meddig fogok ebben a városban maradni, nem tudom, hogy ti meddig lesztek itt. Azt tudom, hogy te Y, B, W és S tartósan vagytok itt. N és L terveit nem tudom, de most nem is kérem, hogy erről beszéljenek, mert látom, nem számítottak arra, hogy ma este itt találkozni fognak. Hadd beszéljék meg nyugodtan.” „Hát nem számítottam!” – nevetett fel N miközben magához ölelte L-t. „Kezd későre járni.” – folytatta M. „Y reggel dolgozni megy, gondolom S-nek és W-nek órái lesznek holnap, B fáradt már. Azt javaslom, hogy menjünk pihenni és folytassuk máskor a beszélgetést. B, mikor zársz holnap?” B felelt: „A kedd sem a legerősebb napom, ezért van egy ötletem: van egy kis különtermem, amit szívesen kinyitok nektek holnap. A fiamat pedig idehívom, hogy vegye át az esti kiszolgálást. Állandóan azzal nyaggat, hogy szeretné, ha megengedném, hogy néha önállóan fogadja a vendégeket. Itt a remek alkalom, hogy teljesítsem a kérését. Gyertek ide hatra, akkor lesz elég időnk.” „Nagyon jó!” – mondta örömmel M. „Most menjünk” – folytatta – „B hadd zárjon, pihenjetek és holnap hatkor itt találkozunk, ha ti is így szeretnétek. „Persze, persze.” – helyeselt mindenki.
Felálltak az asztaltól, segítettek B-nek a pulthoz vinni a poharakat. Felvették a kabátjukat, elköszöntek B-től és kiléptek a pub ajtaján. Y, W, N és L gyorsan elköszöntek, majd jókedvűen elindultak a sugárút felé. S és M –  rövid tanácstalan ácsorgás után – lassú, közös sétába kezdtek.

Csizmadia Attila

Ez is tetszeni fog...