Életutazások - I./23. rész - Corn & Soda

Életutazások – I./23. rész

Az Életutazások 23. részében W és S, a két lány találkozik.

W és S kávézik

W reggeli készülődése közben üzenetet kapott S-től: „Jössz az első órára? Én igen.” W visszaírt röviden: „Megyek.”  Sietni kezdett, mert oda akart érni még az előadás előtt, hogy pár szót tudjon váltani S-sel.

W futva ért be az egyetemre. S már ott volt az előtérben és egy fiúval csevegett. W meglátta egy csoportosulásban a szombati szülinapos lányt. Igyekezett nem rá nézni, de annyit látott, hogy a lány elküldte felé a rosszalló pillantását. W odaköszönt a többieknek és alig várta, hogy S elváljon a beszélgetőtársától. A fiú nagyon mondja a magáét, ezért S nehezen szabadult. S hirtelen W felé mutatott, hirtelen otthagyta a fiút, majd odament W-hez és hadarva mondta: „Szia! Na, megyünk? Iszunk egy kávét?” W egy pillanatra elgondolkozott azon, hogy előadás lesz, de végül így válaszolt: „Persze. Menjünk.” Kisiettek az egyetem kapuján, közben nem néztek senkire és kerestek egy olyan vendéglátóhelyet, amelyikbe a legkevésbé szoktak járni az itteni ismerőseik.

Már a kávéjukat kavargatták, amikor W ránézett S-re és izgatottan megkérdezte: „Na, mi volt? Mondd már! Direkt húzod az időt?” S elnevette magát: „Dehogy. Amúgy nem tudok semmi különösről beszámolni. Amikor ti elsiettetek a pub-ból, M-mel tanácstalanul ácsorogtunk az ajtóban. Amúgy jól otthagytatok minket!” W nem tudott erre mit mondani, mert úgy emlékezett vissza, hogy ők négyen akkor természetesnek érezték, hogy együtt mennek tovább. W megvonta zavartan a vállát és tovább figyelt S-re. „Most már mindegy, hisz így volt jó.” – folytatta S. „M-mel sétálgattunk, majd ő javasolta, hogy üljünk be még valahova. Igent mondtam, mert nem volt kedvem hazamenni, és jól éreztem magam vele. Csak a szokásos helyünk volt nyitva, páran voltak ott az egyetemi csoportunkból, ahogy arra számítani lehetett. Gondolhatod, hogy milyen arccal néztek minket!” „Tudom.” – szólt közbe W. „Még este kaptam kíváncsiskodó üzenetet arról, hogy ki lehet az a pasi veled. Nem válaszoltam semmit.” S nevetve felelt: „Jellemző. Jól tetted! Az a fiú, akivel reggel láttál beszélgetni, már ő is hallotta. Igyekezett megtudni valamit, de nem jött össze neki. Az sem jön össze neki, amit akar tőlem. Nem érdekel, mit gondolnak a többiek, nem tartozik rájuk minden.” – folytatta S. „M-mel nagyon jót beszélgettünk. Nem tudok semmi érdekeset mondani, de nagyon jól éreztem magamat vele. Természetes volt az együttlétünk, mindketten gátlás nélkül meséltünk magunkról, kérdeztük a másikat. Nagyon jó és ismerős érzés vele lennem. Rajta is láttam, hogy felszabadult. Nem volt erőszakos. M kedves, udvarias és közvetlen volt végig velem. Sokat megtudtam róla, de kérlek: engedd meg azt, hogy ne meséljem el neked. M-re szeretném bízni, hogy kinek mit mond el magáról. Ugye megérted?” „Persze, persze.” – felelt elgondolkodva W, majd megkérdezte: „Aztán? Hova mentetek?” S nyugodtan válaszolt: „Sehova. Illetve hazakísért. A kapuban elköszöntünk. M annyit mondott, hogy megvárja azt, amíg felérek a lakásig, a késői óra miatt. Figyelmes volt velem az egész este. Már nagyon fáradt voltam, mire hazaértem, ezért hamar lefeküdtem, de annyit mondhatok, hogy elalvás előtt nagyon jó érzéseim voltak. Az egész este és a kettesben történt beszélgetés miatt. Hát ennyi. És te? Hogy vagy?” – fejezte be S.W így felelet: „L és N elmentek Y-hoz aludni. Mivel az volt a legkényelmesebb megoldás, mert Y-nál van vendégszoba. Tudod, nálunk nincs sok hely. Én pedig ott maradtam a szobámban egyedül az érzéseimmel. A lakótársaim már aludtak. Kavarogtam bennem a gondolatok. Jól éreztem magam az egész este, aztán a szobámban rám tört a magány. Biztos azért, mert láttam L-et és N-t szerelmes hangulatukban. Te M-mel beszélgettél, én pedig a szobában kuksoltam egyedül. S közbeszólt: „Tényleg. Mi van Y-nal. Sokat beszélgettél vele a pub-ban, amíg vissza nem jöttek L-ék. Már ismerted őt otthonról?” „Persze” – felelt W. „Többször összefutottunk egy-egy programban, de soha nem alakult ki közöttünk hosszabb beszélgetés. Y mindig szimpatikus volt, de ő nem kereste különösebben a társaságomat. Általában vagy neki volt valakije, vagy nekem, vagy éppen mindkettőnknek. Jó volt vele a pub-ban beszélgetni. Y kedves és közvetlen, most folyamatosan a szemembe nézett, korábban ezt sohasem tette.” „Tetszik neked? – kérdezett bele S. „W felkapta a fejét: „Nem is gondoltam erre. Tudod, nekem az a másik évfolyambeli itteni srác tetszik, már igyekeztem felé nyitni. Kinéztem magamnak.” „Aha, kinézted magadnak.” – nevetett fel S, majd megkérdezte: „Nem lenne jobb, ha végre már téged nézne ki valaki? Mindig te vadászod le a pasijaidat, aztán panaszkodsz, hogy nem elég férfiasak.” „Jó, tudom, ezt már többször mondtad, van benne valami.” – felelt elgondolkodva W, majd folytatta: „Még nem tudom, mit vált ki belőlem Y, azt sem tudom, hogy én tetszem-e neki. Ezúttal lerakom az akarást, hagyom, hogy történjenek a dolgok.” „Jól teszed, W.” – fogta meg S önkéntelenül W kezét és rámosolygott. S úgy érezte, hogy az elmúlt nap még közelebb hozta őt W-hez. Nem firtatta tovább az Y-nal kapcsolatos dolgokat, W sem tért már vissza az M-mel történt előző esti különös találkozóra. Hosszasan időztek még a kávézóban. Nem beszélték meg, de tudták, hogy már nem mennek vissza aznap az egyetemre. Közben L többször hívta W-t, de ő nem akarta felvenni S jelenlétében a telefont, inkább üzenetet váltott vele. Délutánba futott az idő. Ettek valamit, aztán hazamentek pihenni, mert egyikőjük sem aludta ki magát az előző éjjel. „Hatkor ott.” – köszöntek el egymástól.

Ez is tetszeni fog...