Életutazások - I./34. rész - Corn & Soda

Életutazások – I./34. rész

A 34. rész következik az Életutazások című folytatásos regényben.

W és S újra ebédel

Másnap az ebédidőben a két lány ugyanabban a bisztróban ült, mint két nappal ezelőtt. W megkérdezte S-t: „Miért mentetek el tegnap este a bárból olyan hirtelen? Nem érezted már jól magad?” „Dehogy! Nagyon is jól éreztem magam. Hidd el, hogy csak rám tört a fáradtság.” – felelt S, akit W tovább faggatott: „Jó, jó. És hova mentetek?” „Hova mentünk volna? M hazakísért, mint múltkor.” – válaszolta S nyugodtan. W nem eresztette a témát: „Mi történt hazáig?” „Semmi W, hidd el. Beszélgettünk. M nagyon kedves, figyelmes és természetes velem, én pedig nagyon jól érzem magam a társaságában. Mit vársz W, mit meséljek?” – kérdezett vissza S. W mosolyogva és sokatmondóan hallgatott. S törte meg a csendet: „És ti? Mi volt Y-nal?” W már nagyon várta a kérdést, mert kipirult arccal belekezdett a mesélésbe: „Emlékszel, Y odament a pulthoz rendelni. Nem tudom, mi ütött belém, de gondolkodás nélkül mentem utána. Ő meg sem lepődött ezen. Azzal kezdte, hogy nagyon örül annak, hogy végre közelebbről megismerhet engem. Sokat kérdezett rólam, de ő is mesélt magáról. Ti már elmentetek, amikor hosszabb csend alakult ki közöttünk. Elgondolkodva nézett maga elé, majd a szemembe nézve azt kezdte el ecsetelni, hogy pár napja jött rá arra, hogy bár emberek veszik körül, sok ismerőse van, mégis magányos. Unja a mindennapjait. Tudja, hogy rajta is múlik, hogy ezen változtasson, de eddig nem érzett ehhez elég erőt, mert a kényelem fontosabb volt számára. A céges tréningeken sokat gyakoroltatták vele azokat a trendi technikákat, hogy hogyan lépjen ki a gyakorlatok közben a komfort zónájából. Rájött, hogy önámítás az egész, mert semmi köze az igazi élethez ezeknek a steril gyakorlatoknak. Ő és a munkatársai ugyanúgy élik tovább megszokott módon napjaikat. Azt is mondta, hogy nagyon várja a hétvégét és nehezére fog esni az elkövetkezendő pár munkanap. Ki kell találnia valamilyen ürügyet arra, hogy miért nem megy el a hétvégi bulikra, születésnapi party-ra. Ekkor vágtam közbe és megkérdeztem: „Miért nem mondod el az igazságot, Y? Miért nem mondod el, hogy egy másik baráti társasággal mész kirándulni, egyszerűen azért, mert ahhoz van kedved?” Y meglepetten nézett rám és csak annyit mondott: „Igazad van, W.” Y tulajdonképpen az én érzéseimet is megfogalmazta, hasonló dolgok jártak a fejemben napok óta, többek közt az is, hogy én mit mondok az egyetemi társaimnak, lakótársaimnak a hétvégémről. Y monológja közben jutottam arra, hogy én is őszinte leszek. Tudom S, hogy ebben te más vagy: te sokkal könnyebben vállalod magadat, a döntéseidet, mint én. Te ezt jobban csinálod, hozzá is szoktattad a környezetedet ahhoz, hogy ne lehessen téged könnyen irányítani, befolyásolni. Én ezt most tanulom. Sokat segítesz nekem, ahogy a mostani történések is az önállóbb gondolkodás felé terelnek. Furcsán hangzik így jóval a húsz év felett: ideje felnőnöm. Y erről is beszélt magára vonatkoztatva. Úgy látom, hogy az új társaságunk támogatni fog minket abban, hogy jobban rálássunk az eddigi életünkre, és meg tudjuk tenni a változásokat. Még nem tudom, hogy ez mit fog jelenteni, de érzem, hogy ezen az úton haladunk, ahogyan Y, te és valószínűleg a többiek is. Ezek most nagy szavaknak tűnnek, de olyan jó, hogy neked kimondhatom és te érted. S mosolyogva hallgatta W-t, néha bólogatott. Nem várt reakciót. W befejezte a mondandóját és elmerengve kavargatta a kávéját. S kihasználva a csendet, megkérdezte: „Most már bejön neked Y? Vagy még az a srác foglalkoztat, akit kinéztél?” W nyugodtan felelt: „Még nem tudom S. Az viszont biztos, hogy aki eddig vonzott, az mostanában eszembe sem jut. Ez csak jelent valamit.” „Lehet.” – felelte somolyogva S, majd folytatta: „Na, gyere W, most már nézzünk be az egyetemre, mielőtt kiközösítenek minket.” Az útjuk az egyetemhez felé vezetett, miközben W telefonja megcsörrent. Felvette és beszélni kezdett. Rögtön utána S mobilja is hívást jelzett. M volt a vonal másik végén. Rövid volt a beszélgetés. S így fejezte be: „Rendben, hatkor a hotel kávézójában. Szia.” W még hosszasan beszélt, majd lerakta a telefont és így szólt. „Anyukám volt. Téged ki keresett?” S némi habozás után felelt: „A nagymamám. Néha érdeklődik, hogy jól vagyok-e?” A válasz nem váltott ki W-ből további érdeklődést. „Siessünk, még elérjük a következő előadás.” – zárta le a diskurzust.

Ez is tetszeni fog...