Életutazások - I./49-53. részek - Corn & Soda

Életutazások – I./49-53. részek

Öt rövid résszel folytatódik az Életutazások című folytatásos regény.

A kápolnában

K ment be elsőnek a kápolnába, a férfiak előre engedték a nőket, az utolsónak belépő Y csukta be az ajtót maguk mögött. K visszalépett és elfordította a zárban lévő kulcsot. Friss vízzel kínálta a társaságot, majd bement egy kis időre a szobába. Amint kijött, körbenézett és feltette a kérdést: „Döntöttetek?” W nyugodt hangon felelt: „K, én nem megyek be. Nem tudom megmondani, hogy miért. Így érzem.” L zavartan csatlakozott: „Én sem… Én is…” K széles mosollyal felelt: „Nem kell magyarázkodnotok, ahogy az előbb mondtam nektek. Maradtok vagy visszamentek?” „Maradunk, megvárjuk itt a többieket.” „Jó.” – bólintott K, majd feltette a kérdést: „Ki kezdi?” „Én.” – vágta rá M. K habozás nélkül az szoba ajtajához lépett és kinyitotta: „Ha úgy érzed M, hogy már elég volt a bent, gyere ki. Kérem, hogy csendben legyetek. Üljetek le bárhol a kápolnában.” Miután M bement, K leült az ajtóhoz legközelebbi székbe, kényelmesen elhelyezkedett, kezeit a térdeire helyezte és behunyta a szemét.

M a szobában

M becsukta maga mögött az ajtót. Körbenézett és megállapította, hogy a leírásnak megfelelt a szoba. Két kis asztalkán gyertyák égtek. Leült a fotelba. Igyekezett nyugalmi állapotba helyezni elméjét, behunyta a szemét és várt. Két perc, ha eltelhetett, majd a csukott szeme előtt képek jelentek meg, amelyek filmmé álltak össze. Jóleső érzés járta át. Pergett a film, amelyben a jelen és eddig meg nem történt eseményei keveredtek. A szereplők között voltak régiek, frissen megismertek és még soha nem látott emberek. M úgy érezte, mintha egy moziban ülne, ahol az élete filmjét vetítik, de úgy, hogy közben számos eddig nem érthető esemény világossá vált számára, valamint egyre tisztábban érezte, tudta, hogy mit kell tennie a közeljövőben. Egyszerre vége szakadt a vetítésnek, a testét forró hullámok járták át, a feje teteje bizsergett, majd az érzetek lassan lecsitultak, elmúltak. Határtalan nyugalom és bizonyosság szállta meg. M lassan felemelkedett a fotelből, vett pár mély lélegzetet, majd kinyitotta az ajtót. Szempárok tapadtak rá, leplezetlen kíváncsisággal. K, mint egy ceremóniamester, időt sem hagyva az esetleges kérdésekre, határozottan szólt N-nek: „Menjél akkor te, ahogy megbeszéltük.”

N a szobában

N amint belépett a kis szobába – körbe sem nézve -, belehuppant a fotelba. Gyorsan körbetekintett, majd lehunyta a szemét, mint aki alig várja, hogy történjen már valami. Lassan tudta csak lecsitítani elméjét, mert le kellett gyűrnie türelmetlenségét. Ütemes, mély légzésbe kezdett, ami segítette abban, hogy lenyugodjon. Először szavak úsztak be a gondolataiba. Tudta, hogy emlékezni fog rájuk, ezért meg sem próbálta memorizálni azokat. A szavak mellé erős érzelmi hullámok érkeztek. Aztán egy-egy kép villant be, amelyek tökéletesen kapcsolódtak az érkező gondolataihoz. A feje teteje bizsergett, hőhullámok járták át a testét, majd hirtelen abbamaradtak az érzetek. N pár percig még ült a fotelban, miközben boldogság járta át a lelkét. Felugrott a fotelból és fürge léptekkel ment ki a szobából. A társaság tagjai ránéztek B-re, aki szó nélkül lépett be az N által nyitva hagyott ajtón.

B a szobában

B bizalmatlanul járatta körbe a szemét. Lassan ment oda fotelhez, amelyet alaposan megvizsgált. Kezével végigsimította a kárpitot, megigazította az ülés kényelmét szolgáló kis párnát. Óvatosan beleereszkedett a fotelbe. Egy darabig nézelődött, majd lehunyta a szemét. Tudta, hogy meg kell szabadulnia attól a pillanatnyi feszültségtől, ami az izgalom miatt uralkodott rajta. Gyorsabban ment, mint várta. A testét meleg energia járta át. A feje teteje ugyan zsibongott, de nem volt kellemetlen. Percek alatt megnyugodott. Előre el nem tervezett imát, kérést kezdett el önkéntelenül mormolni. Jöttek a szavak B szájára, majd amint a végére ért, feltehetőleg jövőt mutató képek jelentek meg a csukott szeme előtt. Hirtelen elfogytak a képek. Izgatott öröm járta át B lelkét, majd teljes nyugalomba került. Annyira jól érezte magát ebben az állapotban, hogy semmi kedve sem volt felkelni a fotelból. Pár perc után tudatosult benne, hogy várják kint a többiek, nem maradhat tovább a szobában.B nagyon lassan felemelte magát a fotelból, szinte csigalassúsággal ment el az ajtóig, ahonnan még visszanézett, majd széles mosollyal tárta ki az ajtót és lépett ki a szobából. Az ajtó közelében – leplezetlen izgalommal -, már ott állt S, aki habozás nélkül váltotta le B-t.

S a szobában

S becsukta maga mögött az ajtót, majd lassan körbesétált. Megnézte a tárgyakat. Volt, amelyiket a kezébe is vette. Alaposan megvizsgálta a szerény berendezést, a képeket a falon, a polcon lévő pár könyvet, a gyertyatartókat. A fotelből kiemelte a párnát és félretette, majd leült és várt. Úgy érezte, hogy nem történik semmi. Cikáztak a gondolatai. Eszébe jutott, hogy jó lenne, ha lecsukná a szemét és megpróbálna „semmire” gondolni. Nem szokott sikerülni neki, ahogy általában a relaxációs technikákkal sem szokott sokra menni. Valahogy mégis, egyre nyugodtabbnak kezdte magát érezni, majd szinte elaludt. Félig éber, félig alvó állapotba került. Mintha valami külső hatásra történt volna mindez. Jól érezte magát S ebben a helyzetben. Gondolatai lenyugodtak, majd egyszer csak film indult el a csukott szeme előtt. Meglepődött, de már nem zökkent ki az állapotából, szemlélővé vált. Számos rokon, ismerős tűnt fel a filmben. A képek komplett történetté álltak össze. A jelenetek úgy alakultak, hogy amikor ő szereplő volt, akkor is az ő szemszögéből látta a történéseket. Úgy ért véget a jelenetek sora, hogy S nem is várt már folytatást, mert egyértelmű volt számára az, amit meg kellett értenie élete filmjéből. Pár percig csukott szemmel ült, élvezte a nyugalmi állapotot, majd boldog elégedettséggel a lelkében állt fel a fotelből és tárta ki az ajtót, amely közelében már ott várakozott Y.

Csizmadia Attila

Ez is tetszeni fog...