Életutazások - I./5. rész - Corn & Soda

Életutazások – I./5. rész

Az 5. résszel folytatjuk az Életutazások című folytatásos regényt, melyben jobban megismerhetjük N-t .

N

N hetek óta tervezte utazását. Úgy érezte, el kell egy időre utaznia, hogy nyugodtan át tudja gondolni a közeljövőjét.
N már az eszmélése óta másképpen látta a világot, mint a többi ember körülötte, amit gyermekkorában tökéletesen eltitkolt. N a maga világába menekült, és amikor elkalandozott a gondolataiban, olyan volt, mintha csak felidézne régmúltban megtörtént dolgokat. Ha később az óvodai és kisiskolás korát igyekezett felidézni, arról alig-alig volt emléke. Gyermekkorában az őt körülvevő valóság untatta. Mesterkéltnek, látszólagosnak érzékelte, kivéve az otthoni életét a szüleivel. Szeretet, figyelem vette körül, mégis közben mindig ott volt a tudatában: valami nem stimmel a földi léttel. Nem tudta magának megfogalmazni, hogy ez mit is jelent. Egyáltalán mi az, hogy földi lét? És milyen az, ha nem földi? Érezte, vagy inkább tudta, hogy többet jelent a létezés, mint amit el akarnak vele hitetni a felnőttek. Az élet-halál kérdéséről is azt gondolta, hogy az másképpen van, mint amit arról hall. A szüleivel nem beszélt ezekről a számára amúgy fontos dolgokról. A nagymamájának látszólag kitalált történeteket mesélt, amik időről időre megfogalmazódtak benne. A nagyi érdeklődéssel hallgatta őt. N érezte, hogy a nagymamája is tudta, amit ő, csak nem akart beszélni róla. N később rájött, hogy a nagymamája féltette őt. A nagymama valószínűleg veszélyesnek érezte a másképp gondolkodást, ezért egész élete során elfojtásban élt. N mindemellett tette a dolgát, jól tanult, soha nem volt rossz gyerek. Szerették a többiek, népszerű volt, mert jól kommunikált, megértő és alkalmazkodó volt.
N a barátjával, Y-nal töltötte a legtöbb időt. Vele sem tudott beszélni a gondolatairól, érzéseiről, ennek ellenére jól megértették egymást. Mély barátság és bizalom alakult ki közöttük. N néha felment Y-ékhoz, de nem érezte jól magát náluk. Úgy tűnt, minden rendben volt, N mégis mindig „hideget” érzett abban a lakásban. Y szülei gyanakvóan néztek rá, ezért inkább ő hívta magukhoz Y-t, aki pedig nagyon szeretett hozzájuk járni.
A középiskola után, az egyetemi évek alatt már kevesebbet találkoztak egymással. Y elvégezte az elit gazdasági egyetemet. N-t a humán és szellemi dolgok érdekelték, bármennyire nem volt az divatos, és nem adott aktuálisan piacképes szakmát. N-t ez nem érdekelte. Soha nem döntött másokhoz képest, soha nem akart megfelelni az elvárásoknak, ezt nem hangoztatta, nem lázadt látványosan, csak élte az életét. A szülei nem gátolták döntéseiben, hagyták, hadd menjen a maga útján, nem erőltettek rá semmit, még csak nem is sugalltak felé elvárást. N ezért szerencsésnek érezte magát. Valahogy mindig megélt. Nem gazdagon, de jól, ahogy a szülei is, és általában jól érezte magát a bőrében.
A húszas évei környékén egyre többször emelte le a polcról szülei kedvenc könyveit és egyre gyakrabban kezdeményezett velük beszélgetést. Kiderült, hogy ők is másként néznek a világra az Y-ékhoz hasonló emberekhez képest. N rájött, hogy a szülei nem akarták ráerőltetni a gondolataikat, véleményüket a világról. Megvárták, amíg N magától elkezd nyitni a sokkal színesebb valóság felé, mint amit az iskolarendszer tanított neki.
N egyre többet járt olyan társaságba, előadásokra, ahol számára érdekes szellemi dolgokról volt szó. Egy ilyen összejövetelen ismerkedett meg L-lel. Nagyon jól megértették egymást a lánnyal, igazi szerelem alakult ki közöttük. Harmónia jellemezte a kapcsolatukat, sok időt töltöttek egymással, minden percét boldogságnak élték meg. Már két éve voltak együtt, amikor L kezdett másképpen viselkedni. Célozgatott, hogy neki a gazdasági tanulmányaira kell koncentrálnia és a szüleinek nem tetszik, hogy sokat van N-nel. Az egyetemi barátai sem értették, hogy minek foglalkozik azokkal a szellemi, lelki témákkal, amelyek N-nel őt összekötötték. N nem értette L reakcióját. Mondogatta L-nek: „Szeretjük egymást, mit törődsz mindezzel, hiszen már felnőtt és szabad ember vagy.” Ennek ellenére L egyre zavartabb lett. N látta rajta, hogy vívódik. N pontosan meg tudta fogalmazni L-nek a helyzetet: a boldogság megélése és a környezet elvárásai között vívódik. N megtudta azt is, hogy L-nek egyre többször hangoztatták a szülei: „Minek még elköteleződni? Ráérsz még. Tanulj, törődj a karriereddel. Utazz. Találsz majd sokkal inkább magadhoz valót.”
Nem volt arról szó, hogy szakítanak. L nem mondta ki, mert a lelke mélyén nem is akarta. N sem, mert nagyon szerette L-t. Tudta, hogy L még nem a maga ura, nem eléggé szabad. N ebben a helyzetben úgy határozott, hogy külföldre utazik. Nem akarta eldönteni azt, hogy mennyi időre. Megkereste egy távoli kisvárosban élő barátját, H-t azzal, hogy meglátogatná és eltöltene nála pár hetet. H már fél éve dolgozott kint, és együtt lakott egy barátjával. H megörült N kiutazásának, örömmel várta. N rádöbbent, hogy Y is a közelben él, így legalább vele is találkozhat. N mindent megszervezett, majd L-nek elmondta, hogy utazik. L zavartan, sírva vette tudomásul. Igyekezett marasztalni N-t, sikertelenül.
N már a 11 órás vonaton ült, amely a nagyváros felé tartott. Biztos volt abban, hogy Y-nal meghatározó dolog történt. Nagyon jól ismerték egymást, érezte Y hangján. Egyre nagyobb izgalommal várta a találkozást, ahogy a szerelvény közeledett a pályaudvar felé. A mozdony lassan begurult az állomásra és megállt. N lekapta sporttáskáját a csomagtartóról és elsőként, fürgén ugrott le a vonatról. Y a peronon várta. Azonnal meglátták egymást. Félúton találkoztak és összeölelkeztek. Y feldobott hangulatban mondta: „Gyere N, vigyük el a táskádat hozzám, aztán megmutatom a várost. Estére pedig tudok egy jó helyet.”

Csizmadia Attila

Ez is tetszeni fog...