Filmre vinni a történelmet – interjú Baumgartner Ádámmal - Corn & Soda

Filmre vinni a történelmet – interjú Baumgartner Ádámmal

„…az én célom az, hogy a valóságot mutassam meg az embereknek. Egy izgalmas, élvezetes, szórakoztató kalandfilmet terveztem, amely ugyanakkor történelmileg is hiteles és tanulni is lehet majd belőle” – fogalmazta meg Baumgartner Ádám forgatókönyvíró, az Attila – King of Kings projekt vezetője, aki idén márciusban tervezi leforgatni történelmi filmsorozatának kezdő epizódjait. Baumgartner Ádámmal többek között Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című regénye ihlette forgatókönyvéről, a kutatás szépségéről és izgalmáról, valamint azokról a nehézségekről beszélgettünk, amelyekkel egy induló filmesnek szembe kell néznie.

A projekt, amelynek kapcsán beszélgetünk, egy történelmi filmsorozat elkészítése. Hogy született meg ez az ötlet?

Engem már nagyon régóta foglalkoztat egy történelmi film, illetve sorozat megvalósításának ötlete. De ha még egy kicsit visszamegyünk az időben, akkor azt is el kell mondanom, hogy gyermekkorom óta rajongok a történelemért, a hagyományőrzésért. Eleinte a lovagkorral foglalkoztam, kedvtelésből, aztán ahogy telt az idő, egyre mélyebben belementem a dolgokba, és rájöttem, hogy ezt sokkal komolyabban is lehet művelni. Ekkor elkezdtem leletek és egyéb források után kutatni, mivel egyre jobban és jobban érdekelt, hogyan élhettek, milyen eszközöket és hogyan használhattak az emberek. A kutatás során döbbentem rá, hogy a hun korszakkal mennyire kevesen foglalkoznak Magyarországon, így végül erre összpontosítottam. De hogy lett ebből filmterv és forgatókönyv? Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című könyvének köszönhetően!

Vagyis?

Vagyis megfogalmazódott bennem: ezt a regényt meg kellene filmesíteni. Túlnyomórészt mindenki az Egri csillagokat ismeri – amelynek filmadaptációja meghatározó élmény az én életemben is –, de ott van mellette az Attila király korában játszódó A láthatatlan ember, amely szintén egy fantasztikus regény, mely a gyermekektől a felnőttekig minden korosztályt meg tud szólítani. Rendkívül izgalmas a története, de valahogy mégsem jutott el odáig a hazai filmkészítés, hogy kezdjen vele valamit. És ez bennem óriási hiányérzetet keltett, ezért úgy döntöttem: megpróbálom én. Szóval a hagyományőrzés, a kutatás és a regény egymásra találtak.

Baumgartner Ádám

Többször is kiemelted a kutatást, amely valóban elengedhetetlen, ha az ember történelmi filmet kíván készíteni.

Amellett pedig egy rendkívül szép és izgalmas folyamat. Főleg úgy, hogy kézművesként is tevékenykedem és igyekszem az eredeti leletekhez hűen elkészíteni az öltözékeket és eszközöket, amelyeket hagyományőrzőként használunk. Ennek kapcsán muszáj elmesélnem az egyik övcsat párom történetét. Kezdjük ott, hogy az is a kutatás során derült ki számomra, hogy a hun korszakban párosan hordták az öveket; egyik arra szolgált, hogy derékon összefogja a ruhát, a másikban pedig a kardot tartották. De a lényeg: hosszas utánajárást követően egy múzeumban rátaláltam az említett övcsatokra, ám hiába kértem képeket a reprodukció elkészíttetéséhez, azzal utasították el a kérésemet, hogy ehhez az eredeti publikáló jóváhagyása kell. Ezért levélben felvettem a kapcsolatot a publikálóval, és végül az ő engedélyével kaphattam meg a képeket, amelyek alapján egy aranyműves elkészítette nekem a másolatokat. Ezt a történetet azért tartottam fontosnak elmesélni, mert jól példázza, mennyi izgalommal és tanulással jár a kutatás.

S van, aki a projekt kapcsán segít neked ebben?

Szerencsére történészek és régészek segítségére is támaszkodhatom, továbbá vannak hazai és külföldi múzeumok és más intézmények, amelyek támogatóan állnak a projekthez. Itt meg is említeném a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei múzeumot, mert az ő gyűjteményükben található meg a Pácin–Szenna-dombi kard és szerelék, amely fontos a számunkra. Viszont, ahogy már említettem: Magyarországon, főleg a hagyományőrző csoportokat tekintve, nem túl népszerű a hun korszak, s az azt követő időszak, külföldön viszont annál inkább, és onnan nagyon sok segítséget kapok. Számíthatok például egy Ausztriában működő hagyományőrző csoport segítségére, akik vállalták, hogy a forgatásra is eljönnek és a jelenlétükkel, valamint a felszerelésükkel is támogatják a projektet. Emellett pedig Németországban is több olyan készítő van, aki erre a korszakra specializálódott – velük is levelezek, ők is segítségemre vannak a kutatásban. De nemcsak e területekről kaptam támogatást, hiszen az anyagtechnikai vizsgálatokat dán szakértőkkel végeztük, akik szintén nyitottak arra, hogy részt vegyenek a projekt megvalósításában. Mindezek után már csak az volt hátra, hogy a filmes oldalt is sikerüljön megszólítani, és végül ez is megtörtént. Ennek elmondhatatlanul örülök, mert így tovább tudjuk éltetni a Gárdonyi-életművet és hősöket tudunk adni a magyar népnek.

Most, hogy megfogalmaztad: hősöket szeretnél, szeretnétek adni a magyar népnek, hirtelen eszembe jutott az István, a király, a 80 huszár, sőt a Lúdas Matyi is. Téged milyen filmek inspiráltak?

Elsősorban az Egri csillagok; a Conan, a barbár és a régi Robin Hood. Ezen filmek hangulata hihetetlenül magával ragadott engem, és éppen ez az, amit a 2000 után készült történelmi filmekből hiányolok. Úgy érzem, a kétezres évet követő filmgyártás már nem tudja maradéktalanul visszaadni azt a hangulatot, ami a korai történelmi filmeket jellemezte. Ehhez a hiányérzethez persze, hozzáadódik az is, hogy én folyamatosan kutatok, ebből kifolyólag pedig másként nézem a történelmi filmeket, mint mások. Az anyagvizsgálatoknak köszönhetően például tudom, hogyan viselkedett egy-egy kard vagy más harcászati eszköz a csatában, és bizony sokszor az, amit a filmen látunk, egyáltalán nem tükrözi a valóságot. Ez is arra ösztönzött engem, hogy folytassam a munkát, mert a célom az, hogy a valóságot mutassam meg az embereknek. Egy izgalmas, élvezetes, szórakoztató kalandfilmet terveztem, amely ugyanakkor történelmileg is hiteles és tanulni is lehet majd belőle.

Mesélnél kicsit a forgatókönyvről, a cselekményről?

Gárdonyi regényéből indultam ki, amelynek cselekménye egy szálon fut. Első körben ennek a megfilmesítése volt a tervem, később viszont három szálra bővült a történet. Az első Zéta története, amely azt mutatja be, mit él át az a fiú, aki egy idegen kultúrából Attila király udvarába került. A második szál a korabeli hadikultúrába enged betekintést. A harmadik pedig egy vallási konfliktusba. Azt hiszem, számomra ez utóbbi a legizgalmasabb, hiszen a hunok vallásával kapcsolatosan csak következtetések vannak – rendelkezésre állnak feljegyzések arról, hogy volt valamiféle táltosréteg, akik áldozatokat mutattak be az isteneknek –, de azt biztosan tudjuk, hogy a Kárpát-medencébe érkező hunok nem nyomták el az ittlévő vallásokat. Ezzel szemben a kereszténység célja az volt, hogy egyedüli vallássá váljon. Engem nagyon erősen foglalkoztat a gondolat, hogy milyen konfliktusokat szül, ha egy olyan abszolút elfogadó és nyitott közösségbe, amilyen a hunoké volt, bekerül egy pap, aki azt mondja, hogy az én Istenem az egyetlen és a jó.

Ha jól tudom, ezzel a forgatókönyvvel jelentkeztél a Magyar Nemzeti Filmalap történelmi filmterv pályázatára.

Igen, de sajnos nem esett pozitív elbírálás alá. Viszont később láttam, hogy a kiválasztott filmeket is sorra elkaszálták, vagyis a forgatókönyvfejlesztés után a megvalósítást már nem támogatták. De az elutasítás ellenére én nem adtam fel, és most már tudom, hogy jól tettem. Azóta például Megyeri Balázs (a hazánkban forgatott Dűnében Jason Momoa dublőre – a szerk.) is szívvel-lélekkel beállt a projekt mögé, s én azt szeretném, ha ő játszaná el a filmben a harcos szál főalakját. És nagy örömömre időközben producerek és forgalmazók is elkezdtek érdeklődni, így a forgatókönyv megvalósulhat, sőt, a film közben kinőtte magát egy nyolcrészes sorozattá, amelynek most márciusban forgatjuk a kezdő epizódjait.

Azért elég rögös út vezetett a filmtervtől a forgatásig…

Igen… De mindig volt valami, ami átlendített a mélyponton. Amikor például elkaszálták a forgatókönyv első változatát, az egyik ismerősöm mondta, hogy ő azért megmutatná valakinek, aki a filmforgalmazásban dolgozik. Meg is tette, az illető pedig azt üzente nekem, hogy ez egy nagyon jó forgatókönyv és nem szabad veszni hagyni. Ennek hatására én elkezdtem bővítgetni, javítani, átírni, közben pedig kutattam és készítettem a felszereléseket. És ami még nagyon fontos: minden lehetőséggel éltem, ami csak adódott. A 2016-os évben például megkereste a hagyományőrző csoportunkat a Travel Channel, hogy szeretnének velünk forgatni, tavaly pedig az egyik legnagyobb német kereskedelmi csatorna, a ZDF stábja kért fel minket, hogy működjünk közre egy dokumentumfilm-forgatáson. E dokumentumfilmből aztán néhány képet feltöltöttem a Filmalap Fast Forward nevű Facebook-csoportjába és ketten szinte azonnal írtak nekem, hogy nagyon érdekelné őket egy közös projekt. Úgyhogy szép lassan producert is találtam, majd szakértőként csatlakozott hozzám Sebő Béla, aki gazdag hagyományőrző múlttal rendelkező antropológus, az ő révén pedig jött Megyeri Balázs. Szóval igen, rögös volt az út és sokszor gondoltam, hogy na, itt kéne abbahagyni az egészet, de mindig történt valami, ami hajtott és előbbre vitt.

Akkor tehát márciusban kezditek a forgatást. Tudom, korai még a kérdés, de muszáj feltennem: milyen platformra tervezitek a sorozatot?

Nem akarom elkiabálni, de szóba került, hogy az egyik streamingszolgáltató is érdeklődne iránta. Konkrétumokat még nem tudok mondani, de e tekintetben is biztató hangok vannak, sokfelől.

Ez is tetszeni fog...