Gotham - Így kezd a második évad - Corn & Soda

Gotham – Így kezd a második évad

gotham_headerA Gotham még mindig az a szuperhősös sorozat, amiben nincs szuperhős, de cserébe annyi gonoszt kapunk, amennyit az írók csak beletudnak zsúfolni. Nézzük, hogyan indult ennek a furcsa, kicsit különc sorozatnak a második évada!

Az évadnyitányban gyakorlatilag azt kaptuk amit elvártunk tőle. Felvezette, hogy mi lesz a fő szál a következő részekben, és a régi karaktereket helyezte újra képbe.

gotham-gordon

Azt néztük végig, hogy Gordon az emberei lámpa száműzetésből hogyan küzdi vissza magát nyomozóvá, de ez nem volt olyan unalmas, mint az így leírva hangzik. Az erkölcsösség mintaképe egy gyilkosság árán újra üldözheti a bűnt. Így került ismét képbe Pingvin is, ugyanis ő Gordon alvilági kapcsolata, aki most már a város szervezett bűnözésének a feje. A tőle kért szívesség még tuti, hogy vissza fog köszönni, és emellett még az is valószínű, hogy a főhős személy válsága is központi téma lesz, mert már egy másik embert láthatunk, aki már nem igazán ismer önmagára.

Gotham-cave

A mellékszálakban a kis Bruce végre megtalálta a birtok alatti barlangot, amiből mind tudjuk, hogy később mi lesz. Ami viszont sokkal érdekesebb volt, az az új fő gonosz bevezetése, és az őrültekből álló csapatának a bemutatása. Már sejteni lehet, hogy kiből lesz Bane, és már az is biztos, hogy ebben az évadban Joker is nagyobb szerepet kap. A legjobb mégis az, hogy Pingvin és az öltönyös összetűzésbe fognak kerülni, aminek a vége hasonló nagy csata lesz, mint amit az első évad végén láttunk. Türelmetlenül várjuk a fejleményeket, addig is íme a következő rész előzetese.

Ez is tetszeni fog...