Hegyalja fesztivál újratöltve - Corn & Soda

Hegyalja fesztivál újratöltve

nyirseghir-hegyalja-2012-elso-13-650(1)Volt nagy öröm, amikor tavaly nagyjából ugyanebben az időben bejelentették, hogy a Hegyalja fesztivál 15. születésnapja alkalmából ingyenes lesz a fesztivál, majd sírás-rívás, kisebb felkelés, amikor tavasszal kihirdették, hogy a fesztivál elmarad. A mai sajtóhírek szerint 2015-ben visszatér a Hegyalja, a megszokott helyre, a megszokott időben (július közepe).

A hegyalja.info a mai napon közzé tett egy bejegyzést, miszerint idén újra megrendezésre kerül egy év kihagyás után a Hegyalja fesztivál. A rendezvény várhatóan július 16-19. között kerül megrendezésre, és mivel egy teljesen másik csapat szervezi, meglehet, hogy a név, és ami még fontosabb, a fesztivál jellege is változni fog. Őszintén kívánom, hogy utóbbi ne történjen meg, a Hegyalja volt az egyik legjobb hangulatú és hangvételű fesztivál, amin megfordultam eddigi életem során. Nem csak a kijárók hiányolták idén a fesztivált, de a Tokajban élő szállásadók, vendéglátósok és kereskedők is megérezték az évente egy hétig ott lebzselő Hegyesek hiányát.
Azóta se lehet tudni, hogy miért maradt ki a tavalyi év, a fesztivál hivatalos bejelentésében valamiféle munkálatokról volt szó, amik azóta se kezdődtek el a helyszínen, az akkori polgármester, Májer János pedig egy programsorozatot terveznek a városba a fesztivál helyett, hogy a forgalom megmaradjon, de végül abból se lett semmi.
A fesztivál nevéről és jellegéről bővebb infóval a jövő heti tokaji testületi ülés után tudunk meg, reméljük mihamarabb értesül a publikum a részletekről. Azért a szívem mélyén még remélem, hogy a jellegbeli változás nem azt jelenti, hogy ez is egy mini sounddá alakul, és megmarad a rockosabb vonalon, mert lassan kihalnak az e fajtata fesztiválok kicsin országunkban.

Ez is tetszeni fog...