Így élünk - Corn & Soda

Így élünk

Önarckép – egy népes család mindennapjai tükrében. Életünk végéig címmel jelent meg Barnás Ferenc új könyve a Kalligramnál.

Barnás Ferenc a szokásos szerzői figyelmeztetéssel indít: „Ez a könyv a képzelet műve. A szereplők, a helyszínek és az események a szerző kitalációi, a valósággal való hasonlóságuk, netán egyezésük teljességgel véletlenszerű.” A következő lapon pedig egy személyes ajánlást látunk: „Lilnek”. Mint később megtudjuk ő a regény főszereplőjének szerelme.

Barnás hangsúlyozza, hogy minden a képzelet szüleménye, miközben egyértelmű életrajzi utalásokkal találkozunk a könyvben. 2006-ban megjelent regénye, A kilencedik párhuzamba állítható a főszereplő Ontogeneájával, míg annak M:H című műve, Barnás 2012-ben megjelent Másik halál című könyvét juttatja eszünkbe. Játszik velünk a szerző.

Az Életünk végéig a Paulich család életébe enged bepillantást. A több mint 40 tagot számláló család aktuális létszámát az idős édesapa tartja nyilván. A tizenegy testvér egyike Paulich Sebestyén, ő mesél mindannyijukról. Az ő szűrőjén keresztül láthatjuk a különböző családi viszonyokat, eseményeket, ő vall mindenekelőtt magáról naplószerű elbeszélésében.

Sepi – ahogy mindenki szólítja – ötvenes filozófiatörténész, esztéta, könyveket ír. Jelenleg egy bizonyos Objektben őrző-védő feladatot lát el. Itt a kötelező napi sétái során nyugodtan gondolkodhat új könyvén.

Korábban dolgozott kisegítő iskolában nevelőként, levélkihordó is volt. Régen elvált, felnőtt lányával nem a legfényesebb a kapcsolata. A regény elején egy súlyos műtéten esik át. Az évekkel ezelőtti idegösszeroppanásra a szobája ablakára szerelt vasrács emlékezteti, nem is szeret itt tartózkodni, a barátnőjénél lakik.

Az édesanya temetésén látjuk először együtt a még élő 10 testvért. Sára, Magda, Aranka, Iván, Jani, Csaba, Veronika, Kálmán, Lalika, Sebestyén később esküvőkön és a pomázi családi házban találkozik, ha valami fontos dolog vagy nagy baj történik.

A főhős – főként a gyermekkoráról írt – Ontogenea című regénye miatt tör ki a családi perpatvar. A Népszabadságban megjelent kritikára az apa nagyon támadóan reagál, még pert is fontolgat fia ellen, mert zsarnoknak ábrázolta őt könyvében. A testvérek ugyan Sepi mellé állnak, őt mégis nagyon megviselik ezek az események. Nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy édesanyja halálát ő, vagyis a könyve okozta.

„Semmi sem úgy történt, ahogy leírtam. … Mindezek ellenére hosszú ideig gondolkodtam azon, hogy meg szabad-e jelentetnem az írásom. Végül így döntöttem. Az ember ötvenévesen meg kell tudjon hozni egy ilyen súlyos döntést. Ki tudja, meddig élek még, és ebben a korban már nem tagadhatom el magam elől a saját valóságom fikcióját, gondoltam, mely fikcióba a családom történetének a fikciója is beletartozott. … Ha másképp határoztam volna, még annyit sem tudnánk magunkról, mint most, gondoltam. Ugyanolyan védtelenek lennénk, mint korábban.”

Újra és újra felmerül a könyvben az erkölcsi dilemma. Mennyi és hogyan mondható el a saját, a családunk és a környezetünk életéből? Hiszen egy mű akkor hiteles igazán, ha megélt élmények alapján íródott, viszont így az író személyes, családi kapcsolatai sérülhetnek. Nyilván nincs egyedül ezzel a kérdéssel Barnás, gondoljunk csak Grecsó Krisztián kálváriájára első regénye, a Pletykaanyu kapcsán.

Nagyon szép a regényben a szerelmi szál. Szép, ahogy ez a szorongó ember – „Mindig is féltem az éréseimtől, tehát az életemtől.” – sokáig nem meri elhinni, hogy ő is lehet boldog és hat év együttélés után érzi úgy, hogy „most minden egybeillik” és megkéri a lány kezét.

Két és fél évet töltenek Lillel Jakartában, ami Sepi számára nem könnyű időszak: szenved a hőségtől, szenved a láztól, szenved az alkotói válság miatt. Keresi a helyet, ahol könnyedén tudna írni. Sokat ül az est utolsó fényeiben, nézelődik, egyszerűen csak van. Az így magába szívott hatások szépen elraktározódnak a tudatalattijában, míg végül rátalál a megfelelő helyre, és talán saját magára is.

A regényben életképeket, kiragadott eseményeket látunk egy nem kis létszámú család életéből. Van, akiről többet hallunk, van, aki, alig jelenik meg. Nincs egy folyamatos ívet húzó történet. Sepi érzelmi hullámain keresztül villan fel a mártír, a seftes, a játékszenvedély miatt tönkrement, a külföldön, vagy a vidéken élő testvér alakja.

A végtelenül egyszerű nyelven megírt történetben, családi tragédiákban, kis stiklikben, jótékony hazugságokban a saját életünk mindennapi eseményeire, magunkra ismerhetünk. Ezért fogadjuk el végül Sepit is a maga kétségeivel, örökös gyanakvásával, vélt sérelmeivel együtt.

Ilyenek vagyunk, így élünk, és néha el kell menni a világ végére, hogy hazataláljunk.

Barnás Ferenc: Életünk végéig Kalligram Kiadó, Budapest, 2019.

Ez is tetszeni fog...