Kötelező filmek – Cléo 5-től 7-ig (Cléo de 5 á 7, 1962) - Corn & Soda

Kötelező filmek – Cléo 5-től 7-ig (Cléo de 5 á 7, 1962)

Forrás: imdb.com

Két héttel ezelőtt itt hagyott minket a filmművészet egyik legcsodálatosabb, legkülönlegesebb, legegyedibb hangú mestere, Agnès Varda, aki magát szelíd határozottsággal – és nagyon lényeglátón – filmszerzőnek, munkásságát pedig kézműves tevékenységnek, vagy ahogy a franciák mondják, artisanale-nek nevezte. Nem túlzok, ha azt állítom: Agnès Varda minden filmje kincset ér. Emlékezzünk hát egy filmmel, a Cléo 5-től 7-ig (Cléo de 5 á 7, 1962) című kinccsel a nőre, aki valóban párját ritkító filmszerző volt.

„Alain Resnais és Jean-Luc Godard is ellesett tőle ezt-azt”

Mikor az európai filmtörténet kurzus keretében elérkeztünk a francia új hullámhoz, én hirtelen semmi mást nem voltam képes megjegyezni, csak azt, hogy az irányzat képviselői között volt egy nő – pontosabban csak ez az egyetlen nő volt –, és ez a nő olyan egyéniség, tehetség, már-már égi jelenés, hogy annak idején „a biztonság kedvéért” Alain Resnais és Jean-Luc Godard is ellesett tőle ezt-azt. Ez hangsúlyos tény volt, mivel a professzor istenként tekintett Resnais-re és Godard-ra, de úgy hiszem, én e tény hangsúlyozása nélkül is gyorsan belehabarodtam volna Agnès Varda személyébe és munkájába. Az óráról hazaérve elkezdtem bújni a könyveket, s az internetet, és megtudtam róla, hogy már fiatalon is határozott, mi több rendíthetetlen volt: a szülei által választott Arlett nevet önhatalmúlag lecserélte Agnèsre, tizennyolcévesen pedig megszökött otthonról, mert a fejébe vette, hogy munkát vállal egy halászhajón. Bevallom, ezeket olvasva megfogalmazódott bennem: bárcsak a barátnőm lenne, ám akkor elkezdtem nézni a filmjeit – meg sem álltam hajnalig –, és egyre inkább úgy éreztem, bár erről egész életemben csak én fogok tudni, igazából barátnők vagyunk.

Forrás: imdb.com

Sőt: Agnès Varda minden nő barátja, hiszen úgy mesél rólunk, ahogyan senki, tényleg senki más. Munkái többségét „annak a módnak szentelte, ahogy a hagyományos mozi megjeleníti a nőket, mint örök, változatlan lényeket, mint látványosságot, mint a férfitekintet tárgyát és kiszolgálóját – az egyik éppolyan történelmietlen, mint a másik. Töredezetten használta a filmnyelvet, s filmjeiben tudatosan leplezte le az uralkodó férfiideológia természetellenességét és az intézményes mítoszokat.” Agnès Varda filmjei azt üzenik: a nő kívül áll a történelmen, nincs szubjektivitása, sőt nem is létezik. Tudom, ez némiképp megfoghatatlan, de ha megnézitek a Cléo 5-től 7-ig című filmet, tudni fogjátok, mire gondolok – arra, hogy Agnès Varda a saját hangján, öntörvényű módon, zseniális egyediséggel mesélt a nőkről és a nőiségről.

„Az élete volt a film”

De nem csak erről! Páratlan érzékenységgel tapintotta ki a fontos és aktuális témákat: a hatvanas években a rák, a hetvenes években a feminizmus, a nyolcvanas években a szociális problémák kerültek a nagyítója alá, s ő mindenről olyan hitelességgel, hozzáértéssel és alázattal mesélt, mintha az élete múlna rajta. És igen, az élete volt a film. Kezdetben dokumentarista műveket készített, az akkor szerzett tapasztalatait és mesterségbeli tudást ültette át később a játékfilmekbe, „páratlan objektivitással”. Korábbi fotográfusi, festői, szobrászi és fotóriporteri tapasztalatai is visszaköszöntek a filmjeiben, amelyekben – ahogy ő fogalmazott – „az egyén szubjektivitásának filmre viteléről beszél, ami összekapcsolódik a környezet objektivitásával”. Vagyis Agnès Varda az egyént a társadalom kontextusában szemlélte; és éppen ez az, aminek köszönhette témái kivételes aktualitását. Az általa feldolgozott témák – a nők helyzete, a szociális problémák, az emberek nehézségei – az ő nyelvén elmesélve pedig mindörökre megőrizték aktualitásukat.

Forrás: imdb.com

Agnès Varda azt mondta, számára minden új film új útra indulást jelent, ám „azért munkásságának számos megkülönböztető jegyét ismerhetjük fel: ellenpontok alkalmazása, távolságtartás, és az, amit ő cinécriture (filmírás) néven illetett”. Na, igen: Agnès Varda valóban töltőtollként használta a kamerát! Ő volt az első, aki rájött, hogyan lehet filmre alkalmazni a faulkneri narrációs technikát, vagyis, hogy miként lehet átírni az ellenpontot, és egyszerre, párhuzamosan futtatni két narrációs szálat. Ezt az elbeszélésmódot annak érdekében kezdte el használni, hogy egyszerre láttasson egyéni és társadalmi problémákat; és ezt az egyedülálló, ellenpontosan szerkesztő stílust tanulta el tőle Resnais és Godard! Bár ez a stílus első látásra érzelemdúsnak tűnhet, nem az, hiszen mind a két oldalt – az egyéni és a társadalmi vonulatot is – érzelemmentesen tárja elénk; a két narratíva ütköztetésével szenvtelennek ható realizmust megteremtve.

„A filmkészítés folyamatába is beavat minket”

A professzorunk azon a bizonyos európai filmtörténet órán azt is hangsúlyozta, hogy voltak, akik kárhoztatták Agnès Vardát távolságtartó stílusa miatt, de „rájuk se kell hederíteni!”. Ő ugyanis mérhetetlen tudással és tehetséggel kifordította a klasszikus film konvencióit, dekonstruálta a műfajokat, majd új műfajként építette fel őket, és bár rendezői attitűdje ellene hat az azonosulásnak, távolságtartása nem elidegeníti, hanem értelmezésre és értékelésre ösztönzi a nézőt. Filmjeit nézve úgy érezzük, nemcsak egy történetet mesél el nekünk a maga sajátos, utánozhatatlan módján, hanem beszél hozzánk, sőt beszélget velünk, s a filmkészítés folyamatába is beavat minket. Ezt most azért mondom, mert Agnès Varda olykor bizony szerette felhívni a néző figyelmét arra, hogy éppen filmet néz. „Mozgóképeiben nyilvánvalóvá teszi, hogy ő az, aki kitalálja és irányítja a film formanyelvét” – írják róla, és hűvösnek, távolságtartónak nevezik, de ebben a hűvös távolságtartásban megbújik humor, szarkazmus, őszinteség és a film őrült szeretete is.

Forrás: imdb.com

Mindez fellelhető Agnès Varda talán legtöbbet emlegetett, Cléo 5-től 7-ig című filmjében (is), amely pár órára enged bepillantást egy nő, Cléo életébe – arra a pár órára, amíg várja a leleteit, amelyekből kiderül, rákos-e. E film hihetetlen mélységekbe kalauzolja a nézőt: érzéseket, vágyakat, félelmeket, kétségeket sorakoztat fel, s mindezek mögött megláttat valamit, amit csakis azért veszünk észre, mert Agnès Varda objektíven szemlélődő kameráján keresztül nézünk rá.

Miért kötelező megnézni? Mert a filmművészet legcsodálatosabb alakjának legtöbbet emlegetett filmje, amely arról árulkodik: ha valaki, hát Agnès Varda tudta, hogyan kell úgy szólni az emberekhez, hogy a szó észrevétlenül a szívükig hatoljon.

Forrás: Oxford Filmenciklopédia

Ez is tetszeni fog...