Kötelező filmek - Furcsa játék (Funny Games, 1997) - Corn & Soda

Kötelező filmek – Furcsa játék (Funny Games, 1997)

jacquette Funny Games

A Kötelező filmek rovat első darabja egy olyan kultuszfilm, amit nem lehet egyhamar elfelejteni. Az osztrák rendező, Michael Haneke műveit tekintve általános érvényűnek mondható ez a jellemzés, hiszen még nagyítóval sem találunk köztük olyat, ami akár hírből is ismerné a könnyedséget, ám akármilyen furcsán is hangzik, pont ez bennük a zseniális. Haneke biztos kézzel nyúl kedvenc témájához, s a modern társadalom szociális problémáit viszi filmre, igazán kíméletlen stílusban. A lecsupaszítottság és az egyszerűség döntő fontosságú elemek alkotásaiban, melyek hatására a figyelem pont arra összpontosul, amire kell, ez pedig nem más, mind sok-sok különféle, igencsak fájdalmas igazság, melyek mind részei gyarló (egyes esetekben szörnyeteg) emberi mivoltunknak.

Az úgynevezett esztétikai tapasztalat egészen különösen fest a rendező életművét tekintve, kétségkívül az etikai dimenziók kerülnek előtérbe, a néző képébe vágva a könyörtelen valóságot. Pontosan ez történik a Furcsa játék (Funny Games, 1997) című filmben is, amit annak ellenére is képtelenek vagyunk nem nézni, hogy legszívesebben a föld alá bújnánk előle.

funnyb01front

Egy átlagosnak mondható, osztrák polgári család már-már túlontúl idilli életébe cseppenünk. Épp a tóparti nyaralóhoz tartanak, útközben pedig komolyzenei kvízzel ütik el az időt. A kamera először megmutatja őket, aztán hirtelen felülről láttatja az autót, közben pedig elkezd üvölteni a trash metál. Haneke tehát már a főcímnél közli velünk, valami olyan jön most, ami cseppet sem lesz szép. Nem árul zsákbamacskát, sőt, mégis meg tud lepni minket. Nem a jó értelemben, természetesen. Anyuka, apuka, a gyerek és a kutya persze épségben megérkeznek a hétvégi házhoz, ahol mindenki hozzálát várva várt feladatához. A nő épp a konyhában tevékenykedik, mikor váratlanul belép egy golfruhás fiatalember, hogy tojást kérjen a szomszédasszonynak, amiket aztán sorban elejt, figyelmet elterelve. Közben megérkezik a másik fiú is, aki a családfő félig-meddig udvarias kitessékelésére egy hatalmas ütéssel válaszol. Nos, ahogy ők, úgy mi nézők is ekkor jövünk rá, hogy lassan kezdetét veszi a nagybetűs borzalom.

Funny-Games-1

A család minden egyes tagja bábfigura lesz a két úri fiú kegyetlenül furcsa játékában. Ők ugyanis nem tojást, hanem véres izgalmat akarnak, fájdalommal, megalázással és nem meglepő módon, halállal. Ismerős vágyak, nemde? – mutat rá a rendező őszintén a nézői elvárásokra, amiket általában a játékfilmekkel szemben támasztunk. Más módon, de ugyanúgy szórakozunk mi is, ahogy ők ketten teszik.

e3488f5b554afa6c3714a2135e279f12

A direktor mértani pontossággal adagolja a feszültséget, kellőképpen alapos és kíméletlen, s gondosan megválogatja, mi az, amit megmutat, s mi az, amit nem. A kamera nem láttatja az erőszakot, a néző képzeletére van bízva, miképpen képzeli el az adott helyzetet, inkább az eredményre, a lelki tortúrára helyezi a figyelmet, ezáltal emelve ki az emberi méltóság esendőségét, s a kiszolgáltatottság érzését. Ám nem ez a legrosszabb az egészben, hanem az, hogy önkényesen az egyik oldalra állít minket, mintegy drukkert csinálva belőlünk, ami elől képtelenek vagyunk menekülni.

A színészi játék mindkét fél részéről nézve tökéletesen simul bele a finoman szólva is zavarba ejtő szituációba. Susanne Lothar és Ulrich Mühe a tőlük elvárt pontossággal és egyszerűséggel jelenítik meg előbb a zavarodott, majd a végletekig megalázott szülők szerepét. Frank Giering és Arno Frisch pedig a lehető legjobb módon uralják a filmet. Szenvtelenül irányítják az egyre kiábrándítóbb haláltáncot, egyértelművé téve filmbeli funkciójukat. Hiszen ők nemcsak szereplői, hanem alakítói a történetnek, s gonosz módon még azt is a tudtunkra adják, hogy kinek a cinkosai vagyunk ebben a Furcsa játékban.

funny-games-1997-07-g

Most persze fel lehet hördülni, hogy tálcán átnyújtottam a film teljes tartalmát, azonban nem így van. Tulajdonképpen pontosan ennyit tudtam én is a megtekintése előtt, s úgy gondoltam, tökéletesen el tudom képzelni az eseményeket és a filmben megjelenő gonoszt. Nagyot tévedtem. Haneke a gonosz egy olyan arcát mutatja meg, amire nem lehet előre felkészülni, s olyan vérfagyasztóan remekül csinálja, hogy alig kapunk levegőt, s hosszú-hosszú ideig csak arra tudunk gondolni, hogy ez bárkivel, akár még velünk is megtörténhet.

Ezeken felül pedig az egyik legérdekesebb motívumai a filmnek azok, amikor a szereplők áttörik a negyedik falat. Arra pedig, hogy tényleg mennyire felkavaró az alkotás, talán az egyik legjobb jellemző, hogy az amerikai változatot, ami egyébként képkockáról képkockára ugyanaz mint az eredeti, csak más színészekkel, a főszereplő Tim Roth, aki abban a verzióban az apát játszotta, még mind a mai napig nem tudja végignézni a filmet, mert a benne szereplő gyerek túlságosan is hasonlít az igazi fiára, ezért mindig hányingere támad, amikor megnézi a filmet.

Miért kötelező megnézni? Mert Michael Haneke sajátos eszközeivel, zseniálisan ábrázolja a társadalom legsötétebb dolgait, az emberekben ott lapuló gonoszt. Nagyon fájdalmas, nagyon sokkoló, de tényleg olyan film, amit muszáj megnézni, mielőtt meghalsz. Már csak azért is, hogy közelről lásd, hogyan nem akarsz meghalni.

Ez is tetszeni fog...

Hozzászólások

  1. […] melyik mosoly mögött milyen valódi gondolatok és érzelmek rejtőznek. Olyasmi ez, mint a Funny Games, csak egy nagyon beteg plusszal. Aki ismeri azt a filmet, most biztos vakarja a fejét: mégis, […]

  2. […] és megértsük azokat a történeteket, amelyeket el kíván mondani nekünk. Gondoljunk csak a Furcsa játékra (Funny Games, 1997), melynek megtekintése után semmi sem ugyanolyan, mint előtte volt… De […]