Kötelező filmek – Mildred Pierce (1945) - Corn & Soda

Kötelező filmek – Mildred Pierce (1945)

mildred_pierce_ver4_xlg

Hosszú-hosszú, s még annál is hosszabb kitérők után végre itt a kötelező filmes lista (talán) várva várt pontja: az amerikai film. Olybá tűnhet, hogy szeretek minél távolabb maradni tőle, hiszen már elég régóta kerülgetem, azonban nincs így. Tulajdonképpen épp olyan jó szívvel ajánlom most nektek a Mildred Pierce (1945) című, úgynevezett „anya melodrámát”, mint azelőtt a Tavaly Marienbadbant (L’année dernière à Marienbad, 1961) vagy mondjuk Az éjszakai vonatot (Pociag, 1959). És még csak nem is azért teszem olyan lelkesen, mert Kertész Mihály rendezte, hanem egyszerűen azért, mert jó. (Remélem, továbbra sem ódzkodtok a fekete-fehér filmektől – merthogy ez is az.)

Az 1930-as években járunk, Amerikában. Ez az időszak – nem csak az Egyesült Államokban – fordulópont a melodráma műfaja számára: megjelenik a hangosfilm, a vásznat pedig olyan sztárok kezdik el uralni, mint Joan Crawford, Ingrid Bergman, Marlene Dietrich vagy Greta Garbo. A női szereplők tehát előrelépnek, megszűnnek pusztán a tekintet fókuszai lenni, mondhatni objektumból szubjektummá válnak az alkotásokban. Ezen időszak alatt a melodráma elkezd különféle szubműfajokra bomlani. Hogy csak a legegyszerűbb felosztást nézzük: van, amely a férfi, s van, amely a női szempontot jeleníti meg. A tragikus melodráma a férfiak ödipális problémáit járja körül – a társadalomba való betagozódás kérdését, valamint azt, miképpen lázad a fiatal a szülők értékrendje ellen –, míg a női melodráma egyértelműen a nőkre fókuszál. Ez utóbbi csoportba sorolhatóak például az anyákról szóló filmek, az úgynevezett „anya melodrámák”. Ezekben az édesanya nem egyszerű szülő, hanem egyenesen egy morális idol, aki képes feláldozni önmagát a gyermekéért, még akkor is, ha az úgy viselkedik, mint egy hűtlen társ.

mildred-pierce-1

Nézzük a történetet: Miután férje elhagyja, Mildred Pierce alsó-középosztálybeli feleségből étteremtulajdonossá küzdi fel magát, s még akkor sem hagyja abba a munkát, mikor már tényleg megtehetné. Természetesen nem önmagáért dolgozik, anyaként csakis az lebeg a szeme előtt, hogy a gyermekeinek jobb sorsa legyen, épp ezért vagyonát kiállhatatlan lányára költi, aki – akárcsak egy nagyigényű szerető – teljesen önmaga alá rendeli őt. Mildred pedig hagyja is ezt, s valóban tanúságot tesz arról, bármi áron képes feláldozni magát azért, hogy a lányának jobb legyen. (Most eltitkolhatnám, hogy egy gyilkossági szál is előkerül a történetben, de mivel úgyis ezzel indul a film, teljesen felesleges. Plusz akkor nem tudnám felsorolni Kertész Mihály alkotásának minden erősségét.)

roman-de-mildred-pierce-1945-02-1-g

A Mildred Pierce ugyanis egyrészt remek példája az anyákról szóló melodrámáknak, másrészt a színészi játékot tekintve sem szőnyeg alá söpörhető: Joan Crawford pályafutásának egyik, ha nem a legjobb alakítását nyújtja Mildred Pierce szerepében, s akkor még nem beszéltünk arról, amiről ugye nem beszélhetnénk, ha nem említem a gyilkossági szálat. Merthogy Kertész Mihály filmje a műfajok együtthatását is jól példázza. Alkotása film noirként indul – és valamennyire az is marad végig –, azonban attól eltérő módon egy nőt tesz meg főalaknak, s követi végig, miként hódol be saját lányának, aki maga a végzet asszonya.

Miért kötelező megnézni? Mert sok más filmmel ellentétben nem a szokványos anya-lánya kapcsolatot mutatja be, s mert ha láttuk a Casablancát (1942)– márpedig biztos láttuk –, akkor ezt sem szabad kihagyni! …és mert nem véletlenül készített belőle minisorozatot az HBO Kate Winslet főszereplésével.

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: