Kötelező filmek rendhagyó – 20 éves a Moszkva tér - Corn & Soda

Kötelező filmek rendhagyó – 20 éves a Moszkva tér

2001-ben még csak tizenegy éves voltam, s ha jól emlékszem, a 102 kiskutya (102 Dalmatians, 2000) premierjét vártam a legjobban. Ki gondolta volna, hogy alig tíz évvel később rongyosra nézem majd Török Ferenc Moszkva tér (2001) című elsőfilmjét, és arra gondolok: tényleg, milyen jó is lenne egyszer Pesten élni meg filmkritikusnak lenni, s bátran áradozni az ilyen filmekről… Nos, a Moszkva tér e héten lett 20 éves, szóval ünneplésként gyorsan kötelezővé is teszem, és arról mesélek, milyen sokat jelent nekem.

„Gaudeamus igitur iuvenes dum sumus” – a mai napig kívülről fújom e ballagási ének szövegét, s a mai napig képtelen vagyok elfelejteni, milyen borzalmasan picinek és jelentéktelennek éreztem magam a kétségtelenül nem az én alkatomhoz kitalált matrózblúzban. Eleve nem voltam jó passzban; nem nagyon tudtam elképzelni s elhinni, hogy a biztos jövő nevezetű hely meg az oda vezető út valóban létezik, s nem csak azok találták ki, akik már tizedikben biztosak voltak benne, hogy nemzetközi kapcsolatokra mennek, és akkor még a beszédek, a szépen elszavalt versek is azt harsogták: „fiúk, lányok, jó utat”. Ahogy ünneplőben körbesétáltunk a városban, azon gondolkoztam, vajon az idősebb korosztály is kiérzi-e ennek az egésznek a jószívű közhelyességét. És félelmetességét. Este anyukámtól megtudtam: igen. Picivel később pedig arra is rájöttem, hogy van valahol az országban egy Török Ferenc nevű férfi, aki pontosan tudja, milyen aprónak tetszik az ember az ilyen nagy szavakkal és eseményekkel teletűzdelt határhelyzetben, s milyen távolinak és ismeretlennek tűnik ilyenkor minden jel, ami arra utal: lehet, hogy te érettségizel, de a világ nem áll meg, az élet megy tovább.

Az 1989 tavaszán játszódó Moszkva tér hősei épp az érettségi előtt állnak. Az ország meg változások előtt. A ’45 utáni történelemtételeket eltörölték, Royal apja megszerezte a magyar tételt, Kigler kap egy Porchét, Zsófit felvették a Sorbonne-ra, Petya pedig halálosan szerelmes. A cselekmény a nagybetűs élet kapujában játszódik, és mi nézőként úgy érezzük: a jövő s az oda vezető út nem látszik tisztán, de talán még jót is tartogathat. A történelem nagy eseményei nem nyomják agyon a fiatalokat, csak úgy mellékesen megtörténik minden, hiszen amíg ők érettségiznek, az élet megy tovább. Őket persze, a legkevésbé sem érdekli a felnőttek világa; így lehet Nagy Imre újratemetése „háttérzaj” egy mindennél fontosabb pillanatban. S így hangozhat el egy másik jelenetben a felejthetetlen kérdés: „Ki a csöcs az a Nagy Imre?”

Irónia, játékosság, a legjobb értelemben vett lazaság, a felnőtté válás folyamatának hiteles megragadása, dokumentarista és közönségfilmes megoldások jellemzik a Moszkva teret, amely érvényes dolgokat mond – mind a felnőtté válásról, mind a rendszerváltásról –, s amely részben azért nem fog soha veszíteni az érvényességéből, mert képes minden korban azt üzenni a fiataloknak: mindent értek és ismerlek téged.

Igen, azt hiszem a legerősebben ez hatott rám: hogy azt éreztem, Török Ferenc jól ismer engem, s érti azt az egész káoszt, ami éppen bennem van. S bár akkor még fogalmam sem volt arról, mik azok a dokumentarista stílusjegyek, vagy mi az a közérzetfilm, azt éreztem: ez egy jó, egy piszok jó film, és én tudni akarom, részletekbe menően, miért az. Addigra persze, már felvettek az egyetemre, filmszakra, de mintha csak ez a film mutatott volna rá, hogy tényleg ez az utam, hogy nekem is van utam, és akkor talán jövőm is, nem csak azoknak, akik már tizedikben tudták, hogy nemzetközi kapcsolatokra mennek…

Fotók: mafab.hu

Ez is tetszeni fog...