Kötelező filmek – Rosas danst rosas (1997) - Corn & Soda

Kötelező filmek – Rosas danst rosas (1997)

Forrás: imdb.com

Van az a rész a Jóbarátokban, amelyikben Chandler és Ross nagy lelkesedéssel várják kollégiumi barátjukat, az őrületes partiarcot, Gandalfot. Joey nem érti, miért hívják Gandalfnak, mire Ross elkezdi magyarázni, hogy „mert ő a partivarázsló”. A lényeg azonban itt most nem az, hogy Joey a gimiben ahelyett, hogy elolvasta volna A Gyűrűk urát, inkább szexelt, hanem az, hogy a srácok végül Gandalf nélkül ugyan, de elmennek bulizni, majd a kávézóban ülve, kipurcanva megállapítják, hogy túl öregek már a hangos zenéhez és a hajnalig tartó duhajkodáshoz, s jobb szeretnek a kádban fekve zenét hallgatni… Nos, ezt most azért írtam le ilyen hosszan, mert valahogy így érzem magam én is, ha ne adj’ Isten eltévedek egy buliba. Jobb szeretek plédbe csavarva filmet nézni, és ha zenére meg táncra vágyom, akkor megnézek egy táncfilmet. Amit mellesleg még nem ajánlottam nektek. Szóval most megteszem!

Mi az a táncfilm?

Igen, tudom, a táncfilm megnevezés első látásra elég furán néz ki, ezért gyorsan mesélek is a műfajról, hogy rájöjjetek: nem is olyan szokatlan. Táncfilmnek azokat a mozgóképeket nevezzük, amelyekben a tánc a film központi témáinak feltárására szolgál, függetlenül attól, hogy ezek a témák kapcsolódnak-e a narratívához vagy a történethez. Vagyis amelyekben a tánc által rajzolódnak ki egyes, vagy éppen a legfontosabb információk, érzések, üzenetek. A táncfilm mellesleg nem könnyű műfaj: a legkiemelkedőbb alkotások készítői egyedi forgatási és szerkesztési technikákat használnak, erre pedig nagy szükség van, hiszen a szó szoros értelmében vett táncfilmeknek úgy kell elbeszélniük a történetet, hogy nincs se narráció, se dialógus, se színészi játék, csak tánc. Azt hiszem, most már egyáltalán nem tűnik furcsának a műfaj, e néhány sor azonban nem jelenti azt, hogy egyszerű meghatározni, mi is az a táncfilm. Olyannyira nem jelenti azt, hogy e filmműfaj egészen mostanáig nem rendelkezik önálló definícióval.

Forrás: imdb.com

Táncfilmek a nagyközönségnek és az ínyenceknek

A filmtörténetet vizsgálgatva rájöhetünk, hogy a rendezők kezdettől fogva szerették a táncot: van tánc a némafilmekben, a harmincas években tündöklő Marlene Dietrichnek pedig nemcsak a játéka, de a mozdulatai is örökre az emlékünkbe égnek… Ez a fajta táncábrázolás azonban még nem az, ami a ’70-es években kezdett térhódításba, s aminek lényege a tánc – mondhatni – önmagáért való ábrázolása. A táncfilmek ebben az időszakban már nem egy színpadi előadást rögzítettek, hanem a táncot helyezték a cselekmény középpontjába. A ’80-as években aztán még nagyobb változás következett: létrejött a Grand Prix International Vidéo Danse elnevezésű nemzetközi táncfilm fesztivál, amelynek keretei között táncfilmek keltek versenyre egymással. A műfaj ekkor nyert önállóságot, elismerést, azt viszont egy szóval sem mondanám, hogy mindezzel népszerűség is járt. A táncfilmek – pontosabban a szó szoros értelmében vett, de fogalmazhatnék úgy is, hogy a „keményvonalas” táncfilmek – ugyanis nagyon különlegesek és némiképp nehezen emészthetők, ezen tulajdonságok pedig nyilvánvalóan nem lökik őket a nagyközönség igényeinek beteljesítése felé.

Forrás: imdb.com

Ugyanakkor vannak olyanok is, melyek gond nélkül megtöltenének egy multiplex-termet! Merthogy a műfaj filmjeit több csoportba lehet sorolni. Léteznek olyanok, melyekben a tánc a fókuszba kerül, ám működik a megszokott, nagyjátékfilmekre jellemző narratíva, tehát vannak párbeszédes jeleneteket. Ilyen például a Dirty Dancing – Piszkos tánc (Dirty Dancing, 1987), a Chicago (2002), valamint a Fekete hattyú (Black Swan, 2010) is. Emellett vannak olyan filmek, melyek egy színházi előadást rögzítenek, változtatás nélkül, de vannak táncadaptációk is, vagyis olyan filmalkotások, melyekben a rendező az eredetileg színpadra készült koreográfiát viszi filmre, és (általában) ragaszkodik az előadás eredeti helyszínéhez, ám igyekszik virtuóz módon használni a filmes eszköztárt. És persze, ott vannak még az általam mostanra már sokadszorra felemlegetett „szó szoros értelmében vett”, „keményvonalas” táncfilmek, melyek esetén a tánc, s az adott koreográfia a film kedvéért készül.

Forrás: imdb.com

Egy tánccal elbeszélt nap

Ilyen a Rosas danst Rosas (1997), melyben nincs párbeszéd, lineárisan haladó történet, sőt semmi olyan, ami egy „szokványos” játékfilmre jellemző. A Thierry De Mey zenéjére komponált alkotás Anne Teresa de Keersmaeker koreográfiáját mutatja be, amely eredetileg színpadra készült, ugyanakkor táncfilm formájában még izgalmasabb, hiszen a helyszínek, a beállítások, illetve a kamera mozgása olyan pluszt ad hozzá, amelytől igazán élővé, mozgalmassá és elragadóvá válik. A film egy nap történetét meséli el – természetesen nagyon nem úgy, ahogyan bármilyen másik mozgókép tenné. Ezen a napon nem színészek, hanem négy táncosnő, a Rosas nevezetű táncegyüttes vezet végig minket, mi pedig azt érezzük, hogy nem bírunk nem odanézni.

Miért kötelező megnézni? Mert nem mindennapi élmény és mert, ha megnézitek, biztosan azt mondjátok majd: ez volt az egyik legkülönlegesebb film, amit valaha láttam.

Forrás: dancefilms.org

Ez is tetszeni fog...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian