Kötelező filmek – Szerelem (Love, 2015) - Corn & Soda

Kötelező filmek – Szerelem (Love, 2015)

Nagy bátran kiválasztottam nektek egy újabb – kötelező – filmet, mely nem kizárólag önmaga miatt került fel a listámra, hanem azért, hogy általa bemutassak egy igencsak marginális műfajt, mely attól még, hogy első látásra riasztó, korántsem olyan értéktelen, mint ahogy azt sokan hiszik. Nem árulok zsákbamacskát: a műfaj a szexfilm, az elméleti háttér mellé ajánlott film pedig Gaspar Noé Szerelem (Love, 2015) című alkotása. (Cikk nyitottaknak, kíváncsiaknak – meg azoknak, akiket a bevezetőt olvasva nem vert le a víz.)

Jöjjenek is gyorsan a száraz tények. A szexfilm „olyan filmes műfaj, amely szexuális tevékenységeket állít történetei középpontjába”. A mindennapi szóhasználattal ellentétben közel sem azonos a pornófilmmel, mivel „a szexualitás nyílt ábrázolása itt nem feltétlenül (illetve nem kizárólag) a néző vágyainak felkeltését és kielégítését szolgálja. Eltérően az erotikus filmek csoportjától, a szexfilmben a nemiség bemutatása nem csupán színfoltja a cselekménynek, hanem a lényege: a történet a szexuális aktusok köré szerveződik, a szereplők tetteit főként testi vágyaik határozzák meg.” Ez a fontos különbség – vagyis, hogy a nemi érintkezés jelenetei csupán illusztrálják a szereplők közti viszonyt vagy épp pont ezek határozzák meg a főhősök cselekedeteit – az erotikus szerelmi drámák esetében a legnehezebben érzékelhető: nehéz eldönteni, hogy egy adott film erotikus szálakkal átszőtt merész románc vagy (jobban, illetve kevésbé) visszafogott képi világú szexfilm.

Szerelem

Forrás: imdb.com

Míg a pornó a társadalom túlnyomó része számára egyöntetűen megvetett műfaj, a – pornográfiát nem tartalmazó – szexfilm rendszerint ellentmondásos megítélés alá esik. „Olyan filmművészeti alkotások tartoznak ide, mint Bernardo Bertolucci Az utolsó tangó Párizsban (Ultimo tango a Parigi, 1972) című filmje, Oshima Nagiszától Az érzékek birodalma (Ai no korîda, 1976) vagy Pier Paolo Pasolini hírhedt Salója (Salò o le 120 giornate di Sodoma, 1975).” A két utóbbi mű rendezőjét egyébként pornográfiával vádolták, pedig filmjeik nem különösebben szélsőségesebbek, mint Just Jaeckin Emmanuelle (1974) című, szexuálisan túlfűtött alkotása, melyet viszont könnyedén elfogadott a közönség. „Valójában az Emmanuelle és a Salo, avagy szodoma 120 napja egyazon műfaj két szélsőségét jelentik: mindkét szexfilm a nemi aktusok sorozatára építi fel történetét, mindössze művészi színvonaluk és a célközönségük közti különbség mélyít áthidalhatatlannak tűnő szakadékot közéjük.”

Szerelem

Forrás: imdb.com

Ez a szakadék pedig épp olyan mély, mint a közönség és a szexfilm közt húzódó, hiszen igencsak szűk az a réteg, amely képes, vagy inkább hajlandó befogadni az ilyen jellegű alkotásokat. Ez persze érthető, ugyanis nem lehet mindenki nyitott arra, hogy premier plánban kövessen végig egy, de inkább több szeretkezést, én mégis azt mondom, néha érdemes. Mert a rendezők ezekkel a filmekkel – általában – nemcsak annyit akarnak megmutatni nekünk, milyen, mikor egymásnak feszül két test, hanem sokkal többet. Erre vállalkozott 2015-ben Gaspar Noé is – akinek bizonyára a polgárpukkasztás is a céljai között szerepelt, különben nem 3D-ben készítette volna el Szerelem című filmjét. A közönség és a kritikusok természetesen kiakadtak, ahogy kell, ami nem is csoda: már az alkotást népszerűsítő plakát is sokaknál kiverte a biztosítékot; s nem tett másként maga a film sem.

Szerelem

Forrás: imdb.com

Én mégis ezt ajánlom nektek, úgyhogy nézzük is a történetet: főhőseink Murhpy és Electra, akik mérhetetlenül szeretik egymást. És ebből nemcsak annyit látunk, hogy fogják egymás kezét, ölelkeznek vagy szenvedélyesen csókolóznak. Nem. Mindent látunk – olykor olyan közelképekben, hogy szinte érezzük a levegő vibrálását. Igazán közel kerülünk a szereplőkhöz, akik egy napon elhatározzák, megvalósítják álmukat és bevonják a szerelmükbe a szomszédba költöző lányt, Omit. Később azonban Omi terhes lesz Murphytől, s úgy döntenek, megtartják a gyereket. Murphy és Electra szerelme így annak ellenére kisiklik, hogy korábban úgy tűnt, semmi nem állhat útjukba. A történet ismeretében – amit azért ismertettem ilyen magabiztosan, mert tudom, hogy bőven lesznek, akik ódzkodnak a film megtekintésétől – azt mondhatjuk: ehhez semmi szükség a szex explicit ábrázolására. Kijelentem azonban, hogy nagyon is van. Mert hogy Gaspar Noé célja nem az volt, hogy elénk tárjon egy egyszerű szerelmi drámát, hanem az, hogy olyan világba kalauzoljon minket, ahova önszántunkból nem sokan mennénk. Nekünk – akik be nem tennénk a lábunkat oda, ahol hárman vannak az ágyban – viszont nem szabad csukott szemmel élni, a világ ugyanis nem csak annyi, amennyit látunk vagy látni akarunk belőle. Talán erre (is) akart rávezetni minket a botrányfilmeket jegyző rendező, aki tisztában van a felé irányuló ellenszenvvel, ám jó magasról tesz rá.

Szerelem

Forrás: imdb.com

A Szerelmet sok helyen erotikus drámaként aposztrofálják, én viszont szexfilmként tekintek rá. Olyan szexfilmként, mely a testi vágyak kielégítésén keresztül olyasvalamiről mesél, amiről mindannyiunknak tudomást kell vennie: a szerelem illékony dolog. Ha nem vigyázunk rá, egy szempillantás alatt eltűnik, s akkor már kár is futni utána, úgysem érjük utol.

Miért kötelező megnézni? Mert hiába egy marginális műfaj extrém filmje, amely megosztó, sokkoló, olykor öncélú és megbotránkoztató, ügyesen felépített dráma. Olyan, amely sajátos jellegének köszönhetően erősebben hat, mint erotikát nélkülöző társai.

Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára

A Szerelem című filmről (más kontextusban) már Blackphoenix is készített egy cikket; írását itt olvashatjátok.

You may also like...

Hozzászólások

  1. […] már a szexualitásnál tartunk: nemrégiben, mikor a Szerelemről (Love, 2015) írtam nektek, a szexfilm műfaját mutattam be és példaként megemlítettem […]

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: