Különleges Úriemberek Szövetsége: egy mágus tisztelgése a borzongás klasszikusai előtt - Corn & Soda

Különleges Úriemberek Szövetsége: egy mágus tisztelgése a borzongás klasszikusai előtt

Ha meg akarjuk érteni a Watchmen vagy a V, mint Vérbosszú filozófiáját és tragikus hősei, „V” vagy Rorschach zaklatott jellemét és motivációit, csaknem másfél évszázadot kell visszaugranunk az időben, egészen a késő-viktoriánus kori Angliába. Az 1880-as években forrott ki ugyanis a populáris kultúrát máig rettegésben tartó műfaj, amelyet egyszerűen horrornak nevezünk: egyetlen évtized alatt olyan kultikus karakterek születtek meg, mint Mr. Hide vagy Drakula gróf. E korszak és a gótikus irodalom halhatatlan nagyjai előtt tiszteleg Alan Moore zseniális steampunk kaland-képregénye, amelynek fényében érthetővé válik a noir comics atyjának írói vezérfonala: a viktoriánus horror műfaji sajátosságait követve a morális dilemmák gyötörte személyiségfejlődést helyezi regényei középpontjába. A Különleges Úriemberek Szövetsége egy ízig-vérig szuperhős-crossover papírmozi, telis-tele a fikciós irodalom legismertebb karaktereinek cameo-szerepeivel. Spoiler-mentes ajánló.

Alan Moore – Kevin O”Neill: Különleges Úriemberek Szövetsége. Forrás: Fumax.

Különleges év volt 1886.

Közel ötven éve uralkodott a Brit Birodalom felett Viktória királynő, Ferenc József császár kis híján negyven éve ült a Habsburgok trónján. Európában több mint egy évtizede béke honolt, az öreg kontinensen szentül hitték, hogy a monarchikus Európa tündöklése örökké tart. A stabilitás tudata párosult a modernitás érzésével: az új évezred közeledtével fantasztikus felfedezésektől és káprázatos találmányoktól volt hangos a sajtó – ebben az évben szabadalmaztatta Karl Benz gázmotor hajtású járművét, minden autók atyját, és ebben az évben keverte ki Dr. John Smith Pemberton az első Coca-Colát. Piacra dobták az első mosogatógépet, mialatt Japánban megalakult és villanykörték gyártásába kezdett a Toshiba vállalat. Egy amerikai feltaláló megkísérelt lyukat fúrni a Föld középpontjáig, míg Egyiptomban a régészek kiásták a homoktengerből az első szfinxeket.

Az átlagember, ha tehette, legszívesebben fantasztikus kalandokról és merész felfedezésekről olvasott az újságok hasábjain és az olcsó ponyvaregények lapjain. Új földrészeket és vad, bennszülött törzseket meghódító kalandorokról, az óceán habjait meglovagló kalózokról ábrándoztak, sőt, még azt sem tartották elképzelhetetlennek, hogy egy napon a Holdra is eljuthat az emberiség. A francia Verne Gyula megalapozta a tudományos-fantasztikus irodalmat, ami az egész világon, köztük Magyarországon is pillanatok alatt meghódította az emberek szívét, és felpezsdítette mindenki képzelőerejét – a Vasárnapi Újság 1886-ban hétről-hétre, folytatásokban közölte az íróóriás magyar-vonatkozású kalandregényét, a Sándor Mátyást. Leghíresebb művét, a Némó kapitányt, sokan az irodalomtörténelem egyik első sci-fi regénynek tekintik – nem hiába volt a Vissza a jövőbe Emmett Brown dokijának is egyik kedvenc regénye.

Verne Gyula: Némó kapitány.

Ezekben az években született meg a valaha volt legravaszabb detektív, Sherlock Holmes karaktere is – Sir Arthur Conan Doyle Tanulmány Vörösben című művét követően három regényben és ötvennél is több novellában tűnt fel, s alapjaiban változtatta meg a krimiirodalmat. A kokainfüggő nyomozó első kalandja egyazon évben ömlött nyomdafestékbe, mint a kalandregények máig népszerű válfajának, az úgynevezett „eltűnt világ-regények” legelső képviselője, Henry Rider Haggard Salamon király kincse című regénye (amelyet Zórád Ernő rajzaival képregény formájában is olvashatunk). Főszereplőjére, Allan Quatermain-re, az Indiana Jones-hoz hasonló kalandhősök archetípusaként, a gyarmatokról gyarmatokra portyázó, mogorva-merev-marcona kalandorok atyjaként tekinthetünk (a nőcsábász sármőrség csak a 20. század terméke).

Henry Rider Haggard: Salamon király kincse.

A brit gyarmatbirodalom ekkor még valóban tündökölt. Ebben az évben fejeződött be a délkelet-ázsiai Burma (ma Mianmar) gyarmatosítása, s ezzel együtt 1815 óta világszerte 26 millió négyzetkilométeren 400 millió ember vált a brit uralkodó alattvalójává. Az anyaországban mindeközben megkezdődött egy folyamat, amely örökre megváltoztatta az európai társadalmat: az iparosodással párhuzamosan először megindult, majd gőzerővel felpörgött az urbanizáció. Emberek százezrei költöztek egy jobb élet reményében a vidékről városokba, ahol a legtöbben munkássorba, és egyúttal szegénységbe süllyedtek. Nők tízezrei kényszerültek testüket áruba bocsátani a puszta létfenntartás érdekében: míg 1791-ben 50.000, addig 1817-ben már 80.000 prostituált élt Londonban, és ez a szám a század folyamán csak tovább nőtt. Az utcákon megjelent az ópium és a szervezett bűnözés, a század végére a gyárkéményekből pöfögő korom- és hamufelhőbe burkolódzó Kelet-London egyet jelentett az emberi lélek árnyoldalának otthont nyújtó alvilággal.

Bár a 20. század már a küszöbön állott, s az emberek hittek a modernitásban, a tudomány és a gépek erejében, többségük még velejéig babonás volt: angyalok és démonok, boszorkányok és tündérek mindennapos vendégek voltak a szenzációhajhász utcai szóbeszédekben és mendemondákban, a ponyvára nyomott rémtörténetekben és az olcsó napilapok címlapjain.

A gőzhajtású gépek zúgásába így keveredett az angliai folklór borzongással teli süvöltése – a 19. század utolsó harmadában e disszonáns hangzavarban esett át végső transzmutációján a gótikus fikció műfaja és kialakult a zsáner, amely máig rémálmainkban kísért: a viktoriánus horror és válfaja, a városi gótika.

Robert Louis Stevenson Dr. Jekyll és Mr. Híde különös esete c. regényének egyik színpadi feldolgozását hirdető plakát a századfordulóról.

1886-ban adta közre Robert Louis Stevenson Dr. Jekyll és Mr. Híde különös esete című könyvét, amely örök viszonyítási pontként rögzült a fikciós irodalomban. Az emberi lélekben rejlő gonosz fizikai megtestesülése, a szellem és a test transzformációja, a jó és a rossz közt őrlődő morális kételyek jellemzően gótikus ábrázolása az ipari forradalom technikai fejlődésében rejlő kimeríthetetlen lehetőségek nyújtotta izgalom kontextusában a rettegés új dimenzióira nyitott kaput. Az eredetileg 3000 példányszámban nyomtatott kötetből fél év alatt közel negyvenezer másolatot adtak el. Magyar nyelven utoljára a Helikon zsebkönyvek közt tűnt fel a személyiséghasadás szentimentális doktora.

1888-ban azonban minden megváltozott.

A brit fővárosban elszabadult és elemi erővel söpört végig egy pokoli árny, amely új értelmet adott a kegyetlenség és az iszonyat fogalmának: Hasfelmetsző Jack, aki néhány hét alatt különös kegyetlenséggel koncolt fel öt örömlányt a kelet-londoni Whitechapel városrészben. A fikció valósággá lett, a gótika szörnyszülöttei kiléptek a regények lapjai közül és beköltöztek az emberek szívébe. A sorozatgyilkosság hatására soha korábban nem tapasztalt mértékű figyelem összpontosult a horror-történetekre és a belőlük táplálkozó összeesküvés-elméletre.

Bár a horror műfaja már a 19. század elején megvetette lábát a tömeg-kultúrában, 1888-ban olyan mély gyökereket eresztett, hogy a késő-viktoriánus kori, indusztriális Anglia a mai napig meghatározó színhelye maradt az e műfajban született irodalmi és filmművészeti alkotásoknak. Jekyll és Hide történetét mindössze tizenöt évvel megjelenése után vászonra vitték, míg színpadi adaptációinak számát még az irodalomtörténészek sem tudják megszámlálni. Angliában Oscar Wilde, az Egyesült Államokban Edgar Allan Poe koromsötét fikciói ezekben az években óriási nép-szerűségnek örvendtek.

Lugosi Béla Drakula gróf szerepében Bram Stroker klasszikus regényének 1931-es filmfeldolgozásában.

1897-ben testet öltött minden idők legnagyszerűbb horrorfigurája: ekkor jelent meg Bram Stroker klasszikusa, amelyben Professzor Abraham van Helsing, Jonathan Harker és felesége, Mina Murray Budapestre érkeznek és üldözőbe vesznek egy erdélyi grófot, minden vámpírok leghatalmasabbikát, Drakulát. Ugyanebben az évben, az új évezred küszöbén jelent meg a könyvárusok kínálatában H. G. Wells azóta klasszikussá vált A láthatatlan ember című tudományos-fantasztikus regénye, amelyben egy Griffin nevű fizikus optikai kutatásai közben felfedezi a láthatatlanság receptjét – az őrületbe sodródó tudóst ezután a balsors tépi, s végül a gyilkosok és számkivetettek útjára lép. A könyvből 1933-ban készült filmadaptáció remakeje idén érkezik a mozikba.

A viktoriánus horror, a városi gótika és a tudományos-fantasztikus irodalom klasszikusai máig alapjaiban határozzák meg a tömegkultúrát: a vámpírok, a szörnyszülöttek, a sorozatgyilkosok és az elveszett világok kalandorai kitörölhetetlenül beleégtek kollektív fantáziánkba.

Nem kivétel ez alól a kilencedik művészeti ág sem: a képregény-alkotók erőszeretettel szólaltatják meg a 19. század utolsó évtizedeiben született horrorregények főhőseit és antagonistáit, sőt, a papírmozik kontextusául is gyakran a késő-viktoriánus kori Anglia, illetve Amerika szolgál (még Batman is visszatért a Hasfelmetsző világába a Gotham by Gaslight paneljein).

A steampunk Batman. Részlet a Gotham by Gaslight c. képregényből. Forrás: Mike Mignola, DC.

Ha a városi gótikába oltott képregényekről beszélünk, van egy ember, akiről nem szabad megfeledkeznünk. Az okkultizmus királyáról, a noir comics atyjáról: Alan Moore-ról. A 66 éves brit írónak köszönhetjük a Watchmen, a V, mint Vérbosszú, a Batman: Gyilkos Tréfa, a Mocsárlény és a Halo Jones klasszikus történeteit, valamint a démonűző John Constantine karakterét. A kilencedik művészeti ágban jegyzett korszakalkotó munkásságának egyik ékköve a tavaly magyarul is megjelent From Hell, amely épp az 1888-as év whitechapeli eseményeit ábrázolja a Moore-ra jellemző okkultista narrációban. A minden idők talán legtöbb lábjegyzetét felsorakoztató, több évnyi kutatómunkára alapuló papírmoziban az egyik legnépszerűbb Hasfelmetsző-konteó jelenik meg, miszerint a kegyetlen sorozatgyilkos egy szabadkőműves-feketemágus-sebészprofesszor, William Gull volt.

Részlet a From Hell képregényből. Forrás: Eddie Campbell.

Amint azt az Alan Moore and the Gothic Tradition című tanulmánykötetben Matthew J. A. Green szerkesztő is megjegyezte, az okkultista író rengeteget merített a viktoriánus kori városi gótika hagyományaiból, sőt a magát mágusként aposztrofáló tollforgató önnön munkásságát is a gótikus irodalomba helyezi. A horror évszázados műfaji sajátosságai és a tudományos-fantasztikus elemek minden egyes képregényében visszaköszönnek – nem csupán a Mocsárlényben, de a Watchmen-ben és a Gyilkos tréfában is. A gótika azonban nem kizárólag a groteszk ábrázolásban, hanem a karakterek személyiségrajzában, a jó és a rossz közötti morális vívódás narratív ábrázolásában jelenik meg; a tudományos fantasztikus elemek, mint Dr. Manhattan karaktere vagy a nukleáris apokalipszis inkább a természetfeletti és biblikus irodalmi hagyomány szimbólumrendszereibe illeszkedik. A fent említett kiadványban Markus Oppolzer rámutat: V karaktere is gótikus figura, hiszen őt is, mint a gótikus fikció szereplőit, komoly trauma érte, tragikus hősként külső körülmények hatására kényszerül törvényen kívüli pályára.

Alan Moore. Fotó: Mitch Jenkins.

Brem Stroker, H. G. Wells és Robert Louis Stevenson regényei tehát kiemelt helyet foglalnak el Alan Moore könyvespolcán: ha meg akarjuk érteni, mi motiválta a felnőttképregények fejedelmét az Őrzők vagy az ötös számú páciens megalkotásakor, kénytelenek vagyunk mintegy másfél évszázaddal a múltba tekinteni. Az 1886 és 1897 között eltelt bő egy évtized brit (és részben európai) könyvtermése olyan mély sebeket ejtett a századfordulós gyáróriások árnyékában élő, borzongásra éhes olvasóközönség nyaki ütőerén, hogy máig élőhalott vérszopókként ácsingózunk egy jó szaftos horrorsztorira (lásd az utóbbi évek Stephen King-filmadaptációi). A viktoriánus kor gótikus írói nélkül tehát ma egy sokkal unalmasabb világban élnénk: nem lapozgathatnánk a Mocsárlényt vagy Neil Gaiman Sandman-jét, és valószínűleg László Márk sem Hellboyt rajzolna.

E horrorisztikus évtized előtt tisztelgett Alan Moore, amikor megírta a Különleges Úriemberek Szövetségét.

Csak elképzelni tudom, hogy mit élt át mindannyiunk kedvenc mágusa, amikor a pislákoló gyertyafényben derengő íróasztalánál ült, s csak kuncogása törte meg olykor tolla sercegését: a papírmozi lapjairól Mr. Hide öblös hangján ordít, hogy az írói folyamat minden pillanatát élvezte! Rendkívüli műgonddal, patikamérlegen kimért precizitással csepegteti a történet folyamába kedvenc regényhőseit és szörnyszülötteit: még az egyes panelek hátterében fel-feltűnő apró részletek is gyakran kikacsintgatnak egy-egy irodalmi alakra, így cameo-szerephez jut Münchhausen báró, egy jehu koponyája (Gulliver utazásai), Arne Saknussemm rúnái (Utazás a Föld középpontja felé), és a fikciós irodalom sok más klasszikus karaktere.

Részlet a Különleges Úriemberek Szövetsége c. képregényből. Forrás: Kevin O’Neill, ABC / WildStorm / DC Comics.

Kulcsszerephez jut a történetben James Bond nagypapája, Campion Bond, az Edgar Allan Poe regényeiből ismert francia detektív, C. Auguste Dupin, valamint Sherlock Holmes egyik hírhedt ellenlábasa, akit a spoiler elkerülése érdekében nem nevezek nevén. A papírmozi névadó csoportosulása, a Különleges Úriemberek Szövetsége pedig nem kisebb jellemeket sorakoztat fel, mint a személyiséghasadásos Dr. Jekyllt (avagy Mr. Hide-ot), az elveszett világok marcona kalandorát, Allan Quatermaint, a víz alatti világ vándorát, Némó kapitányt, a láthatatlan lókötőt, Hawley Griffint, és végül, de nem utolsó sorban, a gyönyörű Mina Murrayt, kinek különleges képességét a papírmoziban enigmatikus homály fedi – mindazonáltal a klasszikus Drakula-történetből ismert karakter mindvégig sejtelmes ragaszkodást mutat a nyakát fedő kiegészítő ruhadarabok iránt.

Campion Bond és Mina Murray. Részlet a Különleges Úriemberek Szövetsége c. képregényből. Forrás: Kevin O’Neill, Fumax.

A Különleges Úriemberek Szövetsége azonban több mint puszta viktoriánus sztárparádé, a jól ismert karakterek megszólaltatása nem öncélú exhumálás. Alan Moore ugyanis régi barátokként köszönti képregénye szereplőit, akiknek jellemrajzát úgy ismeri, mint a tenyerét: egyszerre olvasója és írója a rendkívüli történetnek. A northamptoni mágus ezzel a képregénnyel valójában egy fanfiction-t jegyzett fel bibliográfiájára, tisztelegve a horror és a gótika halhatatlan nagyjai előtt. Az egyetlen különbség a legtöbb rajongói regénnyel ellentétben az, hogy ebben az esetben a képregény-irodalom óriása, önnön korának klasszikusa ragadott tollat és vetette papírra gyermekkora kedvenc kalandorainak crossover-történetét.

Részlet a Különleges Úriemberek Szövetsége c. képregényből. Forrás: Kevin O’Neill, Fumax.

Az okkultista író ráadásul játszi könnyedséggel helyezkedik el a késő-viktoriánus kori Anglia mindennapjaiban: amint az a From Hell-hez fűzött jegyzeteiből is kiviláglik, éveket töltött az 1880-as, 90-es évek londoni mindennapjainak tanulmányozásával, kezdve a munkás réteg szociokulturális sajátosságaitól egészen a korabeli angol lingvisztikai fejlődéstörténetéig. Olyan könnyen ölti magára a századfordulós angol nyelvezetet, művelt humort és kimért modort, mintha csak egy esőkabátot kanyarítana vállára. Itt kell megjegyeznem, hogy a Fumax kiadásában megjelent magyar fordítás remekbeszabott, Kodaj Dániel személyében végre egy olyan fordító vette kézbe Alan Moore eldobott pennáját, aki nem csupán irodalmi műveltséggel, de kellő humorérzékkel is bír.

Részlet a Különleges Úriemberek Szövetsége c. képregényből. Forrás: Kevin O’Neill, Fumax.

A papírmozi mindazonáltal nem ragadt meg a viktoriánus horror olykor döcögős tempójánál: a szuperhős-irodalom lendületével bontakozik ki a steampunk világba ágyazott kalandregény fordulatos cselekménye. A karakterek markáns személyiségrajza az Alan Moore-tól már jól ismert, harsány optikai megvilágításban világlik, amelyet erőteljes tónusokkal láttak el Kevin O’Neill érzékletes tollvonásai. A kétszeres Eisner-díjas és háromszoros Harvey-díjas rajzoló talán legnagyszerűbb munkája ez: a narkotikumoktól bódult és lecsontosodott, majd az elvonási tünetektől zavarodottan ideges, s végül a kitisztult és motivált, újult életerőtől megfiatalodott Allan Quatermain alapvonásait mindvégig fenntartva volt képes teljes lélektani fejlődését átültetni a pörgő panelek pacáiba. Dr. Jekyll betegesen élettelen vonásai ott tükröződnek Mr. Hide eltorzult gorillatekintetében, míg a láthatatlan Griffin néhány ruhadarab vagy tárgy mozgatása által is szinte megelevenedik előttünk. Nem kis szerepe volt ebben Benedict Dimagmaliw színezőnek is, aki úgy látszik, a sötét párizsi és londoni éjszakákban érzi leginkább otthon magát: az éjjeli jelenetek a gázlámpák pislákoló lángja és az árnyak játékában szinte táncra perdülnek.

Kevin O’Neill a 2009-es Big Apple Summer Sizzler rendezvényen. Forrás: © Luigi Novi / Wikimedia Commons.

A kiadvány számos extrát tartalmaz, melyek közül az első és legjelentősebb egy novella, Allan és a felhasadt valóság, amely előzmény-történetként szolgál a Különleges Úriemberek Szövetsége első kötetéhez. A rövid történetet Alan Moore jegyzi és Kevin O’Neill fekete-fehér és színes illusztrációi gazdagítják. Hat fejezetre oszlik, amelyek az eredeti KÚSz-füzetek függelékeként, folytatásokban jelent meg. Maga a novella egy pszichedelikus kalandozás a narkotikumoktól kitágult téren és időn keresztül a világmindenséget fenyegető métely kellős közepébe, a főszerepben a már visszavonult Allan Quatermain-nel. Ezt követi az elmaradhatatlan borítógaléria és néhány fergeteges extra-tartalom:egy „Basil Hallward-féle Viktoriánus Színező”, egy elveszett világ tematikájú rejtvény, a fekalomotív bűzös gépezetének leírása, valamint Dr. Barnstable Herzegovina Barnstable, a delejszikrás kardioturbina feltalálójának bohókás életrajza.

Érdemes még néhány szót ejteni a képregényből 2003-ban készült filmadaptációról is, a százmillió dolláros költségvetésű Hollywood-i erőlködésről, amelyet legalább annyira utált Alan Moore, mint a Johnny Depp főszereplésével készült, nézhetetlenül gyenge From Hell-filmet. E két adaptáció olyannyira felzaklatta és szerinte olyan összeférhetetlenséget mutat az eredeti papírmozikkal, hogy elhatározta: többé nem adja nevét a képregényeiből készült Hollywood-i mozikhoz. Így tett a Zack Snyder-féle (szerintem zseniális) Watchmen-filmmel, sőt, az ebből származó (nem csekély) szerzői bevételeit is átruházta Dave Gibbons rajzolóra. Ebből a szempontból különöses érdekes, hogy idén márciusban mozikba kerülő The Show című mozinak nem csupán a forgatókönyvét írta, de még vendégszerephez is jut benne.

Sean Connery-nél ekkor telt be a pohár. A Szövetség volt az utolsó filmje. Forrás: 20th Century Fox.

A hazánkban A Szövetség címen vetített KÚSz-adaptáció egyébként bár a pénztáraknál egész jól teljesített, a kritikusok rendkívül negatívan fogadták: a legnagyobb amerikai filmes újságok az ötös skálán általában 1-2 csillaggal jutalmazták. Nem csak az újságírók voltak elégedetlenek a filmmel: a főszereplő Sean Connery-t valósággal lesújtotta a film gyatra minősége, és az azt övező kritikus zúgolódás, hogy röviddel a bemutatását követően bejelentette: visszavonul a színészi pályától. A forgatásról később úgy nyilatkozott: „Egy rémálom volt. Óriási hatással volt rám, újraértelmeztem a szórakoztatóiparról alkotott véleményem. Elegem lett abból, hogy idiótákkal kelljen foglalkoznom.” Itt hozzátenném, hogy szerintem a film nem volt semmivel sem rosszabb egy átlagos Hollywood-i limonádénál (tinédzserként kifejezetten szerettem), bár való igaz, hogy nem túl sok hasonlóságot mutat a képregénnyel.

A Különleges Úriemberek Szövetsége mindazonáltal egy rendkívüli képregény: egy irodalomtörténeti jelentőségű műfaj, a horror nagyjai előtti tisztelgés, egy lendületes és humorral teli szuperhős-crossover, a noir comics királya, Alan Moore tollából.

Alan Moore – Kevin O’Neill: Különleges Úriemberek Szövetsége (Fumax, 2019)

Ez is tetszeni fog...