MOLIÉRE - the passion a Radnótiban – interjú Hegymegi Máté rendezővel - Corn & Soda

MOLIÉRE – the passion a Radnótiban – interjú Hegymegi Máté rendezővel

Hegymegi Mátéval legutóbbi bemutatójáról, az induló Narratíváról, rendezői módszeréről, a színház missziójáról és eddig pályájáról beszélgettünk.

Hegymegi Máté
Forrás: Radnóti Színház FB oldala

Corn&Soda: Te választottad azt a speciális Moliére darabot, melyet a Radnótiban rendezel és hamarosan be is mutatjátok?

Hegymegi Máté: Kováts Adél megkeresett, hogy rendezzek a Radnótiban. Garai Judit dramaturggal ajánlottuk és hoztuk ezt a darabot. Korábban elkezdtünk anyagokat keresni, és felmerült Moliére Don Juan-ja, ami engem nagyon érdekelt. Az első rendezésem egy Moliére darab volt, de utána nem kerültem vele kapcsolatba, kicsit tartottam is tőle. Judit látta Berlinben ennek az összevont Moliére darabnak a bemutatóját, ő ajánlotta nekem. Kértünk egy nyersfordítást és kiderült, hogy szimpatikus nekünk az anyag, majd Forgách András elkészítette a mostani előadás „igazi” fordítását.

A kész szöveg csapatmunka eredménye?

Igen, bár Andrásnak valóban nagyon komoly munkája van benne. Ez egy nagy út volt, sok helyen bele is nyúltunk a szövegbe.

A darab alcíme: The Passion. Ez a főhős kálváriájára utal?

Így van. Azért is választottuk az angol alcímet – ami németül szintén így szerepelt -, mert angolul több jelentése van ennek a szónak, mint pusztán a szenvedély. Magyarul nem tudjuk egy szóval kifejezni.

A darab előzetese azt sugallja, hogy sorstörténetet láthatunk a négy darab összefűzése alapján.

Abszolút, főleg, hogy a négy drámának – A mizantrópnakDon Juan-nakTartuffe-nek és A fösvénynek – a szenvedő hősét „egybeírja” a darab, egy nagy utat csinál a főszereplő életéből.

Schneider Zoltán, Pál András és Sodró Elíza a Moliére előadásban
Forrás: Radnóti Színház web oldala

Azt nyilatkoztad korábban, hogy a bemutató előtti hetekben nagyon magas az adrenalin szinted. Hamarosan bemutató. Ezzel hogy állsz most?

Már most is ebben égek, pedig még „csak” napi 4 óra próbánk van. A főpróba héten ez már dupla ennyi lesz, amikor már reggeltől estig végig a darabbal foglalkozunk.

Már érezhető a szakma várakozása a sikeres rendezéseid és a kuriózum anyag kapcsán. Mit érzékelsz ebből?

Összességében nem érzékelem. Azt, hogy érdeklődés övezi a dolgot, azt érzékelem, mert nagyon sokan kérdeznek róla, de ők inkább azok, akikkel napi kapcsolatban vagyok, vagy akikkel éppen összefutok. Az, hogy egy ilyen hatalmas anyag az előadás alapja, az nyilván kiválthatja a szakma érdeklődését.

Jelenet a Moliére előadásból
Forrás: Radnóti Színház FB oldala

Hírt adtatok a Narratíva elnevezésű társulásról, melynek te is a tagja vagy. Miért hoztátok létre, és kik a csapat tagjai?

Pass Andrea, Szenteczki Zita, Kovács D. Dániel és én vagyunk az alapítók, de rengeteg embert ölel magába. Évek óta gondolkozunk azon Kovács D. Danival, hogy szeretnénk egy független társulatot csinálni. Két évvel ezelőtt odáig jutottunk, hogy ezt ki kellene nyitni egy nagyobb összefogásra. Többen majdnem ugyanazokkal az emberekkel dolgozunk, és ugyanazokra a kicsi pénzekre pályázunk, tulajdonképpen egymás elől. Többünkben hasonló szándék, színházi látásmód, gondolkodás van, és eközben egymás elől foglaljuk a helyeket. Ha már úgyis figyeljük egymást, hozzászólunk a másik dolgaihoz, akkor mennyivel érdekesebb és erősebb lenne úgy dolgozni, ha azt aktívabban együtt tennénk. Arról beszéltünk, hogy olyan együttműködést csinálnánk, hogy nem csak utólag véleményeznénk a munkáinkat, hanem már az anyagválasztásnál, a próbákon összedolgoznánk, és közösen döntenénk arról, hogy hogyan építsünk fel egy társulatot. Mi lenne, ha helyenként együtt is rendeznénk? Nyáron, az első közös munkánk során ki is próbáltuk a Bánkitó Fesztiválon, ahol több forrásból, népmesékből válogatva négyen rendeztünk egy fesztivál előadást. Külön blokkokat rendeztünk, de egymás dolgaiba is beleszóltunk, és a végén egybefűztük az egészet. Kiderült az, hogy ez a közös dolog jól működik, mert összeadódik a tudásunk.

Ez egy új társulat víziója?

Sőt, már annak az első lépéseinél tartunk, de a mostani finanszírozási rendszerben nagyon nehéz egy társulatot fenntartani, egyáltalán elindítani. Az is amellett szól, hogy többen összeálljunk, hogy azok a befogadó helyek, ahol jól lehet dolgozni telítettek, havi egy-két előadást engednek meg. Példának hozom a Kolhaas előadásunkat, ami már öt éve sikeresen, teltházzal megy, de havonta vagy kéthavonta egyszer játsszuk. Sokkal több nézőt tudna behozni, de nem jön össze több előadás az egyeztetések miatt. Ez a darab már nem sérül a ritka előadás miatt, mert már sokat ment, de ha kéthavonta egyszer játszanak egy nehéz anyagot, az nehezen tud fejlődni, a színészeknek pedig nehéz újra és újra visszaugrani a darabba. Azzal, amit tervezünk, ezen is szeretnénk változtatni, ami egy későbbi utazó, saját helynek az alapja. Erről most többet nem mondhatok, de hamarosan lesz egy nagy sajtótájékoztató az első bemutatónk, a Kurázsi mama előtt, amit a Kovács D. Dani rendez.

Pass Andrea, Kovács D. Dániel, Szenteczki Zita és Hegymegi Máté
Forrás: Narratíva FB oldala

Hol lesz az előadás?

Az első induló évben a Radnóti Tesla Laborban, mint befogadó helyen. A helyszín béreljük, a Radnóti segít nekünk a jegyértékesítésben és a marketingben. A Radnóti segítő kezet nyújtva, partnerséget ajánlva van mellettünk, de valójában ez egy teljesen független dolog.

Szabadúszó vagy. Felmerült már, hogy társulati tag legyél, mint rendező?

Engem eddig nem hívtak. De kevés színház alkalmaz állandó rendezői csapatot. Nincs túl sok rendezői státusz, ahol pedig van, ott az idősebb generáció tagjai dolgoznak. Egy-egy emberről tudok, például Székely Krisztáról a Katonában, de most hirtelen mást nem is nagyon tudok. Nem tudok olyan színházat, ahol az én generációmból van szerződetett rendező. Kovács D. Dani 2 évig volt a Vígszínházban, ahol most ott van ifj. Vidnyánszky Attila. De én nagyon szeretek folyamatosan új emberekkel dolgozni.

Szinte alig van olyan interjúm, hogy ne jöjjön elő a Színművészetis osztályfőnököd, Horváth Csaba neve, akivel egybeforrt Magyarországon a fizikai színház fogalma. Ez a kortárs színház új trendje?

A fizikai színháznak elég sok iránya, formája van ez inkább egy stílusirányzat. Az megkérdőjelezhetetlen, hogy itthon Csabának van a legerősebb, legmarkánsabb iránya ebben. Mi, akik nála tanultunk, ebből nagyon sokat kaptunk, megfigyelhető, észrevehető minden tanítványánál az ő hatása. Nagyon erős ízlést és irányt láthattunk tőle. Aztán mindenkinek szép lassan kiforr ebből a saját stílusa. Úgy érzem mostanra én is megtaláltam a saját utamat, amiben sokkal erősebb a próza, mint a mozgás, persze mindig fontos ebben a testet használata.

A színészi mozgás megjelenik az Színművészeti oktatásában is?

Igen, de jelentős mértékben a fizikai osztályoknál van jelen ez a fajta mozgás oktatás. Fontos része a színészképzésnek a színházi mozgás, és mint kifejezési eszközt, már sokkal nagyobb óraszámban tanítják. Komolyabban van véve, ami szerintem nagyon hasznos. Még egy nyelv, amivel a színész közölni tud.

Gyorsan történnek veled a dolgok, sok a munkád, 40 felé közelít azoknak az előadásoknak a száma, amiben dolgoztál. Hogy bírod a tempót?

Ebből 14-15 a rendezésem, a többi főleg koreográfia vagy színészi munka. Én azt érzem, hogy három előadás rendezésére tudok felelősségteljesen felkészülni. Hála istennek több felkérésem van egy évben, mint három, de annál többet nem vállalok. Hármat meg tudok csinálni, szükségem is van arra, hogy annyit dolgozzak. Nem csak anyagilag, hanem úgy érzem, hogy ha nem dolgozom, akkor haszontalanul telik az időm. Annyi a felkészülés idő egy feladatra, mint maga a próbafolyamat, ami összesen négy hónap, tehát háromnál több nem is jön ki egy évre. Vannak persze rendezők, akik többet vállalnak, de én ezt látom a magam részéről reálisnak, mert az én energiám ennyit enged meg. Ebben az is benne van, hogy sok darabot mi szerkesztünk, átírunk és a forma megtalálása is sok időt vesz igénybe.

Hegymegi Máté
Forrás: Radnóti színház FB oldala

Van időd a szülővárosodba, Nyíregyházára hazalátogatni a sok elfoglaltságod mellett?

Nincs időm, általában már csak karácsonykor megyek haza, mert akkor jön össze a család. Barátaim nagy része már Budapesten vagy külföldön él. Van pár nyíregyházi barátom, akikkel sajnos így nem nagyon tudok találkozni, ezt sajnálom. De a legjobban azt, hogy a nagymamát így nagyon keveset látom. Budapesten élek tíz éve, a legtöbb dolog ide köt. Itt van a központom, a munkám és mivel a szüleim gyakran jönnek, amiért visszamennék, az részben megtörténik itt Budapesten.

Melyik rendezésed volt az, amiből a legtöbb önbizalmat merítetted, és ami után úgy érezted, hogy „megérkeztél” a színházi szakmába?

Nem tudok kettő között dönteni.

Akkor mondd azt a kettőt.

A Kohlhaas volt az, aminek híre lett, amivel elindultam. Az egy olyan fordulópont volt, ami után elkezdtek hívni dolgozni, majd komolyabb feladatokra, helyekre is.  Tana-Kovács Ági mondta – akinek sokat köszönhetek – hogy a Kohlhaas azt mutatja, hogy tudsz egy jó előadást csinálni, ez csodás, de most jön az, hogy tudsz-e még egyet, az, hogy valóban megvan-e a képességed, vagy csak jól álltak össze a dolgok. Hála istennek nagyon meg is ijesztett ezzel. A Peer Gynt volt a másik fordulópont, amikor a szakma felől a visszaigazolás az volt, hogy sikerült megugranom azt, hogy egy másfajta nyelvvel, nehezebb, nagyobb anyaggal legalább olyan mélységű, és saját világú dolgot tudok létrehozni.

Te hogy látod magad, mint színészeket vezető rendező?

Nagyon sok rendező mellett ott ülhettem próbákon. Horváth Csaba után Máté Gábor és Ascher Tamás mellett is, mint koreográfus. Rengeteget tanultam abból, hogy ők hogyan vezetnek színészeket. Sokat figyeltem és hallgattam őket. Azt hiszem ők és Zsótér Sándor tanítottak meg instruálni.
Saját pontatlan döntéseim után nagyon igyekszem figyelni arra, hogy a forma nem mindig segíti, sőt, nehezít a színészi játékot, akár korlátozza is. Azt gondolom, hogy ilyen helyzetekben is első a színész, de emellett számomra a forma elengedhetetlen. A színészek és a közöttük lévő viszonyok éltetik az előadást, de van, hogy a forma pont ezt fagyasztja. Igyekszem lefektetni az előadás formanyelvi szabályait, de a formát fejben tartani, a színészekre figyelni és csak akkor belehelyezni őket, amikor ez már hozzátesz a játékukhoz.

A Katonás Jenne d’Arc rendezésed számos díjra volt jelölve és a címszereplő Mészáros Blanka két fontos szakmai díjat is elhozott. Idézem Mészáros Blankát egy olyan interjúból, amit a POSZT díja után adott nekem:

 „Nagyon szeretem azt a világot, amit a fizikai színház által hoz. Erős nála a képi megfogalmazás, a test használata, nagyon szövegcentrikus, és hagyja, hogy a lelki folyamatok végbemenjenek. Nagyon jó volt vele dolgozni. Hozott gondolatot, de kíváncsi is volt ránk, és hagyta, hogy mi is „próbáljunk”. Hegymegi Máté az a típusú rendező, aki mindent megtesz azért, hogy minél jobban játszanak a színészek. Jó kollégákat vesz maga mellé, és összeér nála a szöveg, a mozgás, a zene, jelmezek, a képi világ.”

Mennyire érzed magad benne Mészáros Blanka díjaiban?

Nagyon jóleső, amit a Blanka mondott. Én a csapatmunkában, a közös ügyben hiszek. Ha a legjobb rendezés díjat kapom, amire jelölve voltunk, akkor azt ugyanannyira érzem a Blankáének, mert az egészet ő viszi a hátán. Nem véletlen, hogy a téma fontossága mellett, miatta vettük elő ezt a darabot. Egy kicsit magaménak is érzem a közös munka ürügyén, de valójában ez az övé.

Ahogy Blanka eljátssza Jeanne d’Arc szerepét, úgy nélküle nincs az előadás. Nagyon sajátja a szerep és minden este viszi magával. Két hónapig dolgoztunk együtt rajta, de remélem, hogy ő még évekig tud majd.

Mészáros Blanka
Forrás: Katona József Színház web oldala

A Radnótis Moliére rendezésedben Pál Andrásé az abszolút főszerep. Hasonló a helyzet vele is?

Nehezen tudom összehasonlítani a két szerepet, de olyan szempontból hasonló, hogy ebben is nagyon erősen egy ember van központban. Egy valakinek a története köré szerveződik, bár a Jeanne d’Arc előadásnál egyértelműbb az egy ember központúság. A Moliére-ben sokkal több az olyan partner, akivel egyenrangú tud lenni maga figura, de ugyanúgy egy embernek, egy hősnek a története, illetve antihősnek.

Pál Andrással először dolgozol?

Igen, és tulajdonképpen mindenkivel, mivel a Radnótiban először dolgozom. Csak két egyetemistával – Lengyel Benjáminnal és Tóth Zsófival – dolgoztam eddig, akiket én hívtam, illetve Vilmányi Benett-tel a nyári Narratíva előadásban.

Pál Andrással megvan az összhangotok a próbák során?

Abszolút. Nyilván, amikor egy darabot előveszek, akkor valamilyen kapcsolatot már előre elképzelek a főszereplővel, és akit már láttam előtte színpadon. Andrissal előtte beszélgettünk, és mind a ketten azt érezzük, hogy sok olyan közös dolog van bennünk, ami a darabnak a közepe, ami miatt mind a ketten erről akarunk beszélni.

Tóth Zsófia és Pál András
Forrás: Radnóti Színház FB oldala

Keresztes Tamás szerezte a zenét. Milyen hangsúlyt kap az előadásban a zene?

Van egy visszatérő, Requiem-szerű motívum a zenében, amit az előadás fontos elemének tartunk Tamással. A passióhoz, a főhős szenvedés történetéhez, az istenkísértéséhez kapcsolódik, és előkészíti a közelgő véget. Ezt igyekszik súlyozni Tamás zenéje, hol élőzeneként, hol rögzített formában.

Élőzene is lesz az előadásban?

Igen, egy orgonaszerű, harmonium nevű hangszeren játszik Sodró Elíza.

Keresztes Tamás készen hozta a zenét?

Tamással, mint zeneszerzővel először dolgozom. Régóta szeretnék vele dolgozni. Voltunk már közös előadásban, és nagyon szimpatikus volt, ahogy dolgozik, az, hogy mennyire a sajátjának érzi az egészet. Mutattam egy irányt, aztán sokat beszélgettünk, mindent körberágtunk, és azt mondta, hogy egészen mást ír, de hasonló érzetű lesz, ami aztán csodálatos lett. Nagyon erős zenét szerzett, ami azért is fontos, mert egyfajta emblematikus zenei motívum van végig az előadásban. Nagyon sokat tesz az általa írt zene az előadás atmoszférájához.

Röviden megfogalmaznád, hogy szerinted mi a mai színház missziója, feladata?

Én azt gondolom, hogy van az a színház, amelyik feledtetni próbálja a problémákat, amelyiknek a kikapcsolódás a célja. És van a másik fajta színház, amelyik nem feledtetni akarja ezeket, hanem felpiszkálni, szembesíteni a nézőt azzal, ami éppen körülveszi, mert azokról beszélni kell, nem engedni feledésbe merülni őket. Én ebben hiszek, én ezt keresem, és ezt szeretném forszírozni a színházi munkáimban.

Köszönöm a beszélgetést.

Ez is tetszeni fog...