(N)Ő a színpadon - Corn & Soda

(N)Ő a színpadon

 (N)Ő

“Győri-Nádai Réka rendező és színházi csapata egy olyan előadás megvalósításán dolgozik, ami azt hiszem napjaink egyik legmeghatározóbb kérdése! Olyan Ügy, amivel FONTOS törődni, ami mögé érdemes odaállni és tudni róla. Ahogyan érdemes tudni erről a kis csapatról és elhivatott vezetőNŐjükről is, akik olyasmibe vágták a fejszéjüket, ami ma Magyarországon cseppet sem könnyű: független színházat csinálni, önállóan, a semmiből. Vagyis dehogy a semmiből! Lelkesedésből, elhivatottságból, szívből-lélekből…” (Frappa Magazin 2016)

unnamed-3

Az E/ Társulat fiatal színházi társulás. Elmondásaik szerint céljuk, hogy olyan darabokat állítsanak színpadra, melyek aktuális lelki kérdésekkel foglalkoznak. A színházi létből a „jelen idő” foglalkoztatja őket, ezért színdarabjaik az embert őszintén foglalkoztató lélektani és társadalmi kérdéseket, jelenleg még tabunak számító, fontos témákat feszegetik. Aktuális előadásuk, a (N)Ő címet viseli, és bemutatója 2016. júniusában volt. A nőiség témaköréről, a női jogokról, szabadságról, anyaságról, szerelemről, szexualitásról, és nemiség őszinte megéléséről szóló színdarab írója és rendezője egy személyben társulatuk vezetője Győri-Nádai Réka.

unnamed-2

Idézet a színdarabból:

„Nőnek lenni… Nőként élni. Azt hinnénk ez valami genetikai dolog, hogy ez teljesen egyértelmű. Nőnek születünk, fizikailag meg is van hozzá minden adottságunk, mégis legbelül gyakran a legkevésbé sem értjük hogyan kellene megélnünk azt, amit ajándékba kaptunk: a nőiségünket. Hol tanítják ezt? Honnan ered? Hogyan kell megismerni, és megszeretni azt a képet, amit nap, mint nap magunkról látunk a tükörben, a kirakatban, mások szemében? Ha kapcsolatba tudnánk lépni magunkkal, az alakunkkal, a nemiségünkkel, a belső nővel, akkor talán megértenénk valamit a nőiség lényegéből. A bennünk morgó düh, értetlenség, zavar, és félelem úgy oldódhat fel, ha végre bátran és őszintén kimondjuk… ha megnevezzük azt, ami a miénk. Ha beszélünk arról, milyen igazán nőnek lenni!”

Szereplők:

KATE: Kovács Sára
CLAIRE: Zabolai Margit Eszter
SUSANNA: Győri-Nádai Réka
FÉRFI: Győri Zoltán

A darabban megjelenő verseket és elhangzó dramatikus novellát Szabó T. Anna költőnő írta.
A színdarab közben Palya Bea énekes-dalszerző dalai hangzanak fel, illetve a darab az énekesnő gondolatai közül is tartalmaz párat. A szövegek és dalok az alkotók szerzői támogatásával kerülnek az előadásba.

ELŐADÁSOK IDŐPONTJAI:

  1. október 19. (szerda) 19:00
  2. november 3. (csütörtök) 19:00
  3. november 19. (szombat) 19:00

Helyszín: Napfènyes Rendezvènyterem (Bp, V.ker, Curia u 2.)
Az előadás hossza: 1 óra 45 perc, egy szünettel
Az előadást 16 éven aluliak számára nem ajánljuk.

Honlap >> http://etarsulat.strikingly.com
Facebook esemény >>  https://www.facebook.com/events/838831642885041
Jegyrendelés >> https://goo.gl/forms/i3F0ikclSzLrCDj23
Fényképek az előadásról >> https://www.facebook.com/etarsulat/photos/tab=album&album_id=1205112886178968

Ez is tetszeni fog...