Az utolsó epizód premierje ma este van, szóval a többség holnap fogja megnézni. Nézzünk egy kis összefoglalót az eddigiekről.
Az eddigi részek alapján azt lehet mondani, hogy bátran felvállalhatja mindenki, hogy nézi a sorozatot.
A sorozat hű maradt az eredetijéhez, így a nemrég elhunyt rendező, Wes Craven, örökségén nem esett csorba, tehát úgy lett önmaga paródiája, hogy közben igényes horrort is tártak a szemünk elé.
Önmaga paródiája lett, hiszen számtalanszor kiszóltak a közönség felé, megemlítették, hogy mi, mekkora klisé lenne már, majd azok szinte rögtön be is következtek, gyakorlatilag képen röhögve ezzel saját magukat.
Igényes slasher horror lett, már ha ez a fogalom egyáltalán létezik így, hiszen a slasher fogalom magában foglalja azt ,hogy egy „B” kategóriás filmről, sorozatról beszélünk. Ezért ha pontosabban szeretnék fogalmazni, azt mondanám, hogy a kategóriáján belül igényes. Természetesen az ijesztgetések kiszámíthatóak, a halálok már már gusztustalanul és feleslegesen véresek, de a történet az ami kiemeli a Scream sorozatot a többi kaszabolós horror közül.
Csavaros és összetett, olyan fordulatokkal benne, amiket senki sem látott előre.
Hogy képben legyünk az utolsó részre összefoglalom, eddig kik haltak meg, és kikről hihettük eddig azt, hogy valójában a maszkos gyilkos.
Az első halottak Nina és az aznap esti szexpartnere volt, akiről egyébként utólag úgy tűnik az írók elfeledkezek, mert azon kívül, hogy megölték, nem nagyon említették meg többet, míg Nina miatt jó ideig sírt minden fontosabb szereplő.
Utánuk jöttek Audrey testi-lelki jó barátnője, majd egy kis idő elteltével Riley, végül eddig az utolsó halált Will szenvedte el, akinek egyébként a legbrutálisabb halála volt, ugyanis lassan félbehasították felülről.
Halálból eddig ennyi volt,. Volt még egy-két komolyabb sérülés, de azokon kívül más semmi. Nézzük a gyanúsítottakat, ami érdekesebb is, mert ahogyan azt a címben is írtam, így egy résszel a vége előtt, már ott tartunk, hogy majdnem mindenki gyanúsított, vagy az volt valamiért.
Először természetesen Noah, a horror rajongó srác került így a képbe, nem véletlenül ugye. Emlékezzünk csak a Sikoly filmek első részére! Szerencsére ezt nem nagyon erőltették, mert a vasággyal együtt 20 kilós gyereket nehezen emésztettük volna meg, mint sorozatgyilkos.
Másodjára a polgármester, aki egyébként az egyik tini apja is egyben, volt a leginkább gyanús figura, de róla, mint ahogyan azt a szereplő riporternő is említi, kiderült, hogy csak egy érdekes mellékszál.
Időközben Noah leszbi barátnőjét is elővette a rendőrség, de persze a sanyargatott tinilány bosszúja a trendi menő kölkökön történetvonal olyan kiszámítható lett volna, hogy ezt gyorsan dobta is mindenki.
Utána jött a sorban a titokzatos irodalomtanár, aki furcsa feladatokat ad a diákjainak, az egyikükkel még viszonyt is folytat, egy kis lehallgatási kémkedési ügyben is benne volt, sőt még az is kiderült róla, hogy nem is az akinek mondja magát. Ő még most is gyanús, hiszen a kilencedik epizód végén egy lazább vértócsát hagyva maga után meg is lépett a dutyiból.
Végül pedig, de nem utolsó sorban a seriff fia lett az akiről még joggal gondolhatjuk, hogy egy maszkos pszichopata. Hogy végül melyikük lesz az azt csak az utolsó részből tudhatjuk meg, de ne felejtsük, a második évad már be is rendelve, szóval számíthatunk arra, hogy akit az évad végén elkapnak, nem az igazi gyilkos lesz, illetve arra, hogy a következő etapban feltűnik egy másoló gyilkos.