A siker nem egy egyéjszakás kaland! - Corn & Soda

A siker nem egy egyéjszakás kaland!

gergő

Korábban már az egyik programfigyelőkben írtunk Virág Gergely, A kiválóság pszichológiája: Építsd fel önmagad című előadásáról. Úgy gondoltuk, le is teszteljük.

Annak ellenére, hogy írással foglalkozom, meglehetősen földhözragadt egyén vagyok, így természetesen némi szkepticizmussal és előítélettel látogattam el az eseményre. Vártam, mikor jön majd elő a rész, amikor elő kell fizetni valamiért vagy vásárlásra szólítanak fel, de ez nem történt meg, sőt egészen szórakoztató este kerekedett belőle.

A tágas, hangárszerű teremben katonás sorba rendezett székek várják a közönséget. A ’90-es évek MLM előadási rémlenek fel, amitől a már korábban említett előítélet csak növekszik bennünk. Ahogy közeledünk az előadás kezdetéhez, a nézők száma egyre nő, de a létszám végül a terem méretéhez képest családiasnak mondható. Rövidnadrágos pólós laza fiataloktól a középkorú hölgyekig és urakig szinte mindenkit lehet látni.

Halk moraj hallatszik csupán, ami szinte azon nyomban elcsendesül, amint a karizmatikus előadó belép a terembe és a sorok között előre sétál. Rövid időn belül minden korábbi aggodalmunk szertefoszlik, mert nyilvánvalóvá válik, hogy itt semmit sem akarnak ránk tukmálni.

NIM_2818

Valóban azt kapjuk, amit a tréner az előadás előzetesében is elmond és amire annak a címe is utal. Egy jól felépített, kerek egész beszéd maga a műsor. Anélkül, hogy durván elspoilerezném, mert maga az előadás is akkor élvezhető igazán, ha nem lövök le minden poént és csattanót belőle, annyit elárulhatok, a téma maga nem pusztán az a klisé volt, hogyan lehet sikeres és gazdag az ember, hanem, hogy pszichológiai szemszögből mi áll a sikerhez vezető út hátterében.

Nem kell frappáns duma a csajozáshoz.”

Hallhattuk ezt Gergőtől, és miután az előadás utáni beszélgetés során találkozhattunk modell szerű a barátnőjével is, azt hiszem, hallgathatunk rá.

Néhol, igaz már talán picit szájbarágós lett a téma, de ezt nem csupán a vicceivel ellensúlyozta, hanem azzal is, hogy képes volt lekötni a nézőket azáltal, hogy interaktívvá tette előadását.

nim

Olyasmi volt ez, mint egy lassan épülő stand-up és egy egyetemi előadás szerelemgyereke. Tudományos megközelítéssel elmagyarázta, hogyan működünk mi emberek, majd közérthetővé tette ezt a saját életéből hozott poénos példákkal, melyekkel néha már egészen odáig is elment, hogy picit odaszúrt a közönségnek, mert egy-egy negatív hasonlatában bizony magunkra ismerhetünk.

Felveti a problémákat az életünkben, elemzi őket, majd megoldást is nyújt arra, hogyan szabadulhatunk meg tőlük, de emlékeztet rá, hogy ez egy hosszabb út lesz, ahogyan arra a cikk címében is utaltam Gergő egyik mondatával: „A siker nem egy egyéjszakás kaland, ahogyan a kudarc sem.”

Tapasztalatom alapján bátran merem ajánlani mindenkinek ezt az előadást, mert van annyira szórakoztató, hogy megérje, plusz ha valóban elgondolkodunk a hallottakon, még akár változást is eszközölhetünk életünkben, mert valljuk be, mindannyiunknak fejlődhet még pozitív irányba.

Ez is tetszeni fog...