Chino 
A komoly visszaesést hozó harmadik évad után sokakat meglepetésként érhettek a májusban kiszivárgott hírek, miszerint a FOX berendelte a Sleepy Hollow újabb, immár negyedik szezonját. Annál is inkább, mivel sem a nézettség, sem az „ütős” cliffhanger nem predesztinálta erre, habár az utolsó két részre megemberelte magát a széria.
A sorozat showrunnere, Clifton Campbell azonban bizonyosan látott benne fantáziát, ugyanakkor nem csak tartalmilag, hanem gyakorlatban is szinte teljesen elvarrták a szálakat. A széria maga mögött hagyta Álmosvölgyet és „átköltözött” Washingtonba, akik pedig abban bíztak, hogy Nicole Beharie (The Last Fall, 2012-) valami –szó szerinti- csoda folytán visszatér, azok nagyot csalódnak. Az állandó szereplők közül is csupán hárman (?) maradtak, de a részletekről ebben a szegmensben majd később.
Mindemellett az „ami már bevált, azon ne változtass” jeligére alapozva az eddig működő sémák maradtak. Az érdekes flashback-ek ugyanúgy visszaköszönnek, atmoszférájában sem mutat újdonságot, a hangulati elemek semmit nem változtak a korábban megszokottakhoz képest. Az előbbi komponenst tekintve ki-ki maga döntse el, hogy megérte-e, az mindenesetre üdítő, hogy nem csak úgy fel-fel tűnnek a heti rosszfiúk (lányok), hanem egy kis adalékot is kapunk hozzá, még abban az esetben is, ha néha elég komolytalanra veszik a figurát.
A pilot enyhén szólva sem rándította görcsbe a gyomrunkat az izgalomtól, lazán lefektette az alapokat a jól megszokott monster of the week-kel fűszerezve, de tegyük hozzá nagyon jó kis háttérsztorit rittyentettek hozzá. A második, de méginkább a harmadik epizód már többet tartogat számunkra mind mitológiai, mind a karakterek szempontjából. Az előbbiben inkább a mögöttes tartalom kerül előtérbe, elsősorban Abby Mills (Nicole Beharie) egyfajta „funkcionális” reinkarnációját, vagyis az újabb tanú kilétét feszegetve, amellett az aktuális főgonosz ténykedésére is felkelti a figyelmet. Az inkább idegesítő, mint félelmetes Jeremy Davist (Ryan közlegény megmentése, 1998) mesterkélt gesztusaival nem igazán lehet komolyan venni, de legalább nem barlangban bujkál, hanem egy felhőkarcolóból próbálja megkeseríteni hőseink életét.
Visszatérve a szereplőkre, természetesen maradt főhősünk Ichabod Crane, továbbra is Tom Mison (Lazacfogás Jemenben, 2011) alakításában, aki gyakorlatilag semmit nem változott. Vele kapcsolatban sajnálatosan folytatódik a harmadik, de talán már a második évad felétől elindult tendencia. Az az anakronisztikus humor, ami korábban nemcsak fémjelezte, hanem folyamatosan pezsdítette a sorozatot már-már teljesen kiveszett belőle. Ezt gesztusaival, egy-egy „szava járásával” még úgy-ahogy elő tudják hozni az alkotók, de félő, hogy ha valami hasonlóra vágyunk kénytelenek vagyunk elölről kezdeni a szériát.
Crane mellett csak Jenny Mills (Lyndie Greenwood) maradt hírmondónak a Sleepy Hollow korábbi évadaiból, akit –valljuk be- igen hiányoltunk volna, ezért jár a pacsi az alkotóknak, de !SPOILER! mint korábbi szereplő visszatér a Fejnélküli Lovas, hogy ne felejtsük el teljesen, hogy a Sleepy Hollow-t nézzük. Így három rész után még nem tudni mekkora szerepet szánnak neki, de úgy tűnik ezúttal huzamosabb ideig számolhatunk vele. !SPOILER!
Természetesen nem maradhat el a szokásos hatósági közeg, aki főhősünk társává szegődik. Eddig elmondható, hogy a Laura rejtélyeiből (The Mysteries of Laura, 2014-2016) ismerős „sorozatveterán” Janina Gavankar (Vámpírnaplók, 2013) személyében megfelelő alanyra találtak, kezdettől fogva tökéletesen működik a kémia a két főhős között. Az új csapatot tovább gyarapítja két „kocka” (Jerry Mckinnon; Rachel Melvin) is, így ellensúlyozva némi humorral a sokszor túl komor hangulatot.
Túl sok konzekvenciát így, három epizód után nem vonhatunk le a Sleepy Hollow legújabb évadáról, ezért nem merek egyértelműen állást foglalni a nívóját tekintve. Az viszont kijelenthető, hogy nem olyan színvonalon folytatta, ahol a harmadik befejeződött, ugyanakkor a sok újdonság eddig felcsigázza valamilyen szinten az érdeklődést, ami még jól is elsülhet. Bátor kijelentés lehet, de eddig úgy tűnik, hogy inkább egy procedurális sorozatot kaptunk, kevesebb átívelő szállal, amit személy szerint nem tartok üdvözítőnek. A premier és a második évad is megmutatta, hogy high-concept sorozatként sokkal jobban funkcionál, abban talán bízhatunk, hogy a korábbi főellenség visszatérte megbolygatja majd az állóvizet és egy újabb izgalmas, misztikus sorozat lehet majd hetenként az esti programunk.
