Chino 
A korábbi Top 10 Robert Downey Jr. film listájának első részében már láthattuk, hogy mennyire sokoldalú is korunk egyik legkiemelkedőbb színésze. Egyesek a Vasember vagy éppen Sherlock Holmes karakterével azonosítják, ugyanakkor lajstromunk a legkitűnőbb bizonyíték arra, hogy az egykor számos magánéleti problémákkal küzdő művész milyen sokszínű szerepekben és milyen nívójú alkotásokban volt képes kiemelkedőt alkotni. Ezek között is beszélhetünk kortárs vagy akár ’90-es évekbeli darabokról, melyeknek a listán elfoglalt sorrendjét maga a film minősége, illetve a színész alakítása igazolja .
- The Soloist (A szólista, 2009)
Joe Wright kezei közül ezúttal egy olyan valós történeten alapuló életrajzi dráma került ki, amely lefolyását tekintve, inkább egy állapotot, mint egy intenzív mozit jelenít meg. Adott egy ihletínségben szenvedő újságíró, Steve Lopez (Robert Downey Jr.), akit a véletlen összehoz egy mentálisan zavarodott hajléktalannal (Jamie Foxx), aki egy kéthúros hegedűn játszik. Lopez remek sztorit lát a furcsa zenészben és folytatásban közli le múltbéli és jelenkori történetét. Mindez kiváló lehetőséget teremt, hogy maga a film is kreatívan tudjon ugrálni a különböző idősíkok között, s a jól időzített flashback-ekkel Susannah Grant forgatókönyvíró kiválóan levezeti a két karakter „egymásra találását”. A két főszereplő egyértelműen anyait-apait belead, Foxx talán már következő Oscarjára is készült, de Downey se marad el tőle. A film talán legnagyobb gyengéje, hogy hiányzik belőle az igazán következetes jellemfejlődés, továbbá igazi katarzisról sem beszélhetünk. Többször pengeélen táncol az ingerszegény történetvezetés és a zsenialitás között, ugyanakkor ez a kettősség teszi.
Értékelés: 84/100
IMDb: 6,7
Mafab: 67%
- Bosszúállók (The Avangers, 2012)
Ugyan repkedett már a listánkon Robert Downey Jr. Vasemberként, s poénkodott a zseniális playboy Tony Stark bőrében a Bosszúállók (The Avangers, 2012) viszont egész más szintet képvisel. Joss Whedon egy olyan fantasztikus popcorn-mozit rettyintett össze. amiben a szokásos műfaji összetevők kifogástalanul működnek és sikerült ezeket a történetnek alávetni. A Bosszúállók nem azért lett igazán ütős mozi, mert hat szuperhőst, akiknek már az eredettörténetét ismerjük, egymás mellé állított, meg tudta fejelni a látvány és a humor mellett sztorival. Hiába hagyományos a történetvezetés nem válik egysíkúvá. Thor (Chris Hemsworth) testvére, Loki (Tom Hiddlestone) megjelenik a Földön, hogy uralma alá hajtsa bolygónkat. Erre válaszul alakítják meg a Bosszúállók Szövetségét a világ legkülönlegesebb „katonáiból”, hogy leszámoljanak a félistennel és megmentsék a bolygót. Az összekovácsolódásuk is fontos részét teszi ki a filmnek, nem egy ötlettelen csihi-puhiba torkollik a mozi, nagy súllyal esik latba, hogyan teszik félre az egojukat s vezet a történet a végső összecsapás felé. Ez nem mellesleg olyan monumentálisra sikerült, amivel talán csak az Amerika Kapitány: Polgárháború (Captain America: Civil War, 2016) reptéri jelenetét lehet egy lapon említeni. Amellett hiába ismerjük a karaktereket mindenkinek biztosított elég teret, nem oltották ki egymást. Talán Tony Stark/Vasember figurája vet kis árnyékot a többiekre, de ez leginkább a karakter és Downey Jr. színészi képessége „erősségének” tudható be. A Bosszúállók nem úttörő, nem mutatott fel sok újat, de a műfaj szinte minden elemében olyat nyújt, ami kiemeli hasonszőrű társai közül.
Értékelés: 86/100
IMDb: 8,1
Mafab: 88%
- Született Gyilkosok (Natural Born Killers, 1994)
Oliver Stone (A szakasz, 1986) kultfilmjét rengetegen vádolták a puszta brutalitás ünneplésével, Született gyilkosok (Natural Born Killers, 1994) valójában minden kegyetlenségével együtt a kulturált társadalom, s ezzel dettó a média felé állít görbe tükröt. Hogyan tud egy egész ország egy emberként hozsannázni két sorozatgyilkost a média népbutításának eszközével, a popkultúra minden elemét felhasználva. A képi világ tovább fokozza az összhatást, a fekete-fehérből színesbe váltó képsorok látszólagos káosza igazi harmóniát takar. Stone nem egy brutalitással fűszerezett road movie-t készített, egész más irányba terelte Mickey (Woody Harrelson) és Mallory Knox (Juliette Lewis) történetét. A fiatal házaspár sztorija azzal kezdődik, hogy egy útszéli lebujban történő ártalmatlan ebéd során a kocsma egész társaságát lemészárolják egy ember kivételével –ahogy az egész film során-, aki elmesélje itt járt Mickey és Mallory. A pár Bonnie és Clyde-ként masírozik végig Amerikán, miközben a rendőrség üldözi, az emberek éltetik őket. Végül mégis rács mögé kerülnek s itt sodorja útjakba a véletlen Wayne Gale-t (Robert Downey Jr.), a gátlástalan riportert, aki remek sztorit, s karrierje felemelkedését látja bennük, s szökésük után is velük marad elő egyenesben közvetíteni „munkásságukat”.
A Született gyilkosok nagyon megosztja a társadalmat. Sokan csupán egy szadista és brutális B-kategóriás mozit látnak benne, ami kizárólag a gyilkolásról szól, s az embereket is csak arra bátorítja. mások mélyebb mondanivalót találnak benne, hovatovább inkább az erőszaktól cselekedetektől való eltávolítást érzik, azzal viszont senki sem vitatkozik, hogy nem egy könnyed délutáni szórakozásra ideális.
Értékelés: 88/100
IMDb: 7,3
MAFAB: 75%
2. Chaplin (Chaplin, 1992)
Richard Attenborough (A híd túl messze van, 1977) tíz évvel a nyolc (!) Oscar-díjat bezsebelt Gandhi (Gandhi, 1982) után újabb életrajzi film készítésébe fogott. Ezúttal a némafilmes korszak halhatatlan szimbólumának, Charlie Chaplinnek történetét vitte a mozivászonra. Attenborough szigorúan életrajzi megközelítésből forgatta le alkotását, nem egyes részleteiben meséli el a filmtörténeti legenda történetét, hanem teljes egészet alkotva, elkerülve az idősíkok közötti direkt ugrálást. Talán pont ezért siklik át egyes kardinálisabb részeken, amire paradox módon maga a film is reagál Chaplin szerkesztőjén (Sir Anthony Hopkins) keresztül. Többek között emiatt lett a film olykor felszínes, történetvezetése azonban végletekig precíz, tudjuk mi miért történik, nem veszünk el a cselekményben. A korabeli atmoszféra, életmód megteremtése tökéletesre sikerült, a némafilmes korra való képváltások hitelessé teszik a filmet, ahogy a mára avítt forgatástechnikák akkurátus bemutatása is. A Chaplin (Chaplin, 1992) alapvetően drámai alkotás, mindemellett a slapstick elemek becsempészése kiváló elegyet teremt a komédiával, a burleszkjelenetek kivitelezése ugyanakkor szinte teljes egészében a címszereplőt alakító Robert Downey Jr.-nak köszönhetők, aki karrierje talán legjobb alakítását nyújtotta. A film csúcspontját (SPOILER) egyértelműen a lezárás jelenti. Az életműdíját átvevő idős Chaplin jelenete parádés összefoglalása mind a filmnek, mind a színész munkásságának.
Értékelés: 89/100
IMDb: 7,6
Mafab: 76%
- Durr, durr és csók (Kiss kiss bang bang, 2005)
Bátran kijelenthető, hogy a Durr, durr és csók a filmtörténelem egyik legalulértékeltebb mozija. Shane Black (Utánunk a tűzözön, 1996) forgatókönyvíróként igazán jó nevet szerzett magának Hollywoodban, első rendezéséhez viszont előzetesen elég ambivalens érzések kötődtek. Ezzel szemben utólag rácáfolt a negatív hangokra. A cím ilyetén való borzalmas fordítása ne tántorítson el senkit, egy igazi gyöngyszemmel van dolgunk. A Kiss Kiss Bang Bang, műfaját tekintve talán úgy jellemezhetnénk, hogy egy „nagykorú” vígjátékba oltott krimi, ami dúskál az akcióban, a humorban, a popkulturális utalásokban és persze nem maradhatnak el a Black-re jellemző hullák sem. Emellett úgy tud szórakoztatni, hogy akaratlagosan fürdik a klisékben s ezzel együtt görbe tükröt tart Hollywood felé. Maga a sztori nem tartogat semmi kiemelkedőt, ugyanakkor a történetvezetés végig intenzív marad. Black kimondva – kimondatlanul a két főszereplőre, az ő ellentétes karaktereire és ütős párbeszédeire épít, jelen esetben ezt Robert Downey Jr. és Val Kilmer (Szemtől szemben, 1995) hivatott megtestesíteni, akik csillagos ötösre vizsgáztak. A köztük lévő kémia és a szarkazmussal teli akasztófahumor egyszerűen zseniális, ehhez pedig tökéletes mértékkel párosulnak a kikacsintások és a narráció. Utóbbival Downey a cselekménnyel együtt saját életét is elbeszéli, ugyanakkor abszolút tökéletlen mesélőnek bizonyul, többször vissza kell pörgetni képkockákat a hibái miatt, ami szintén igazán szórakoztató.
A film talán egyetlen negatívuma a kiszámítható és gyenge történet. Harry Lockhart (Robert Downey Jr.) egy piti, lúzer tolvaj, aki a gyereknek szánt karácsonyi ajándékot is betöréssel szerzi, egy alkalommal viszont próbálkozása rosszul sül el, s menekülés közben egy krimi castingon találja magát, ahol igazi érzéseit kiöntve tökéletesnek találják a szerepre. Ezután már csak egy lépés Hollywood, ahol egy profi detektív, Meleg (Gay) Perry (Val Kilmer) mellé osztják be, hogy jobban elsajátítsa szerepét. Természetesen elindul a lavina, folyamatos csávákba kerülnek s a film noir-okra jellemző femme fatale is feltűnik, akinek hódolói után csak hullák maradnak többen. A Kiss Kiss Bang Bang a csekélyebb marketing és az erőtlen beharangozás dacára egy sok tekintetben tökéletes mozi, ami a más műfajok kedvelői számára is igazán kellemes szórakozást jelenthet.
Értékelés: 93/100
IMDb: 7,7
MAFAB: 76%
