Történelmileg korrekt! Isteni Színjáték Avagy kritika - Corn & Soda

Történelmileg korrekt! Isteni Színjáték Avagy kritika

Forrás: Sándor Levente fotói / facebook.com/ragnargroup/

Bizony mondom néktek, ez nem Dante. A nagy Mester világhírű művét számtalan nyelven és módon adaptálták már, azt azonban garantálni tudom, hogy olyan formában még senki sem dolgozta át színdarabbá az istenek színjátékát, ahogyan a Csíki Játékszín és a RAGNAR közös produkciója. A darabot először 2015-ben mutatták be, így esélyes volt már a budapesti premier, mely idén meg is valósult a Duna Palotában a Magyarság Háza szervezésében. Jézus Krisztus és a „plusz 1 fő” civakodása soha nem látott játékossággal mesélt vallásról, színházról, komédiáról.

A darab in principio sem próbál meg senkit megtéveszteni szándékáról: a kezdő „felvonásban” Jézus Krisztus éppen apjával, a Mindenhatóval társalog eljövendő életéről, szenvedéseiről a földön, hogy aztán kezdetét vehesse az Újszövetség. Áron – alias Jézus – és hű társa, az örök szerepváltás komplexusában szenvedő Csaba egymás után adják elő a bibliai történeteket, amelyek között ugyan nincs logikai láncolat, valamilyen nyakatekert módon mégis kiadják a szentírás hézagos vázát.

Forrás: Veress Albert fotói / facebook.com/ragnargroup/

Amiként egy ilyen valóban rendhagyó darabtól várni lehet, a hangsúly nem a régmúlt valós történéseinek – vagy valósnak vélt – hiteles átadásán van. Kivételesen megcserélődtek a szerepek a színpadon: a történet van a színészekért, és nem fordítva. A kezdeti látszatot követően nyilvánvalóvá válik, hogy a darab alapja Áron és Csaba civakodása Jézus szerepéért – vagy amiért éppen vitatkozni támadt kedvük –, minden más pedig e köré szerveződik. Jézus találkozik az ördöggel, hozzá szegődik Bertalan és Keresztelő Szent János apostolnak, elárulja Júdás, a fő konfliktus mindezek ellenére Áron és Csaba soha véget nem érő vitája marad.

Forrás: Sándor Levente fotói / facebook.com/ragnargroup/

A darab mindössze két színésszel operál, mégis olybá tűnik, mintha ezrek lennének a színpadon. Ennek két oka is van: az első egyértelműen az, hogy mind a ketten újra és újra szerepváltásra kényszerülnek, illetve kényszerítik egymást. A második kevésbé nyilvánvaló, de annál zseniálisabb: nem csupán két színészt látunk, hanem név szerint Áront és Csabát, akik sokszor nem is egy-egy bibliai karaktert, hanem önmagukat adják. Áron hajlamos elragadtatni magát, és valóban istenként tetszeleg a színpadon – és azon kívül – Csaba pedig hol nyíltan, hol passzív-agresszív módon igyekszik ledönteni diktátor társát.

Nem csupán színészeiben, de eszközeiben is a minimalizmus jellemzi a darabot. Valószínűleg a legfőbb ok a kevés, de annál praktikusabb díszlet- és jelmez választásra a mobilitás volt. Ám aggodalomra semmi ok, mert az a kevés, ami a színpadra – vagy a nézőtérre – kerül, mind több funkciós, és mindegyik funkcióját tökéletesen ellátja. A színészekhez hasonlóan a kellékek is egyik pillanatról a másikra képesek átalakulni a jelenethez szükséges formára: a két-három alakú paraván néhol konyha, néhol budoár, de át tud alakulni vallási szimbólummá és halotti ággyá is. Szélyes Andrea, a jelmeztervező remek munkát végzett.

Forrás: Sándor Levente fotói / facebook.com/ragnargroup/

Ami a leginkább egyedülállóvá teszi ezt a tiszteletteljesen parodisztikus Isteni színjátékot, az az, hogy az egész egy improvizációnak tűnik. Áron és Csaba le-föl sétálnak a színpadról, érintkeznek a nézőkkel és aktívan be is vonják őket olykor a játékba, ki-kiesnek a szerepekből, „elrontják” a jelenetet, civakodnak stb. Ettől a darab izgalmas és interaktív lesz, amin egy pillanatig sem lehet unatkozni. Ezzel az ál-improvizációval sikerült egy olyan színházi teret kialakítaniuk, ahol semmi sem tűnik abnormálisnak, mégis mindenen meglepetésen nevet a néző. Lehet sötét, világos, szólhat zene vagy düböröghet a csend, a különleges játéktér hangulatának köszönhetően soha sem zökken ki a közönség.

Mire való a színház? Sokszor úgy érezzük, csupán arra, hogy olyan tragédiákat meséljenek el nekünk, amin anélkül tudnánk sírni, hogy személyesen érintene minket a gond. Pedig a színház nem csak megríkatni, hanem nevettetni is tud. Erre az Isteni Színjáték Avagy. vitathatatlan bizonyíték. Nem is emlékszem, mikor találkoztam utoljára ilyen darabbal, ahol egyedül a nevetéstől könnyeztem. Hihetetlenül jól esett olyan groteszk tükörbe nézni, ahol minden önmaga mókás karikatúrájává változott anélkül, hogy nevetségessé vált volna.

Forrás: Sándor Levente fotói / facebook.com/ragnargroup/

Orbók Áron és Vass Csaba párosa nem csupán rendezni, hanem játszani is fantasztikusan tud együtt. Ki tudja, másoktól is ugyan ilyen élvezetes lett volna-e a darab, ám úgy vélem, a válasz nem. Orbók Áron és Vass Csaba remek színészek, akik között ráadásul nagyszerű a csapatmunka– továbbá az sem mellékes, hogy ők maguk írták, rendezték és játszották el a darabot Kádár-Dombi Katalin közreműködésével.

Ők is, ahogyan az ötletük is, színpadra termett, és csak sajnálni tudom, hogy az Isteni Színjáték Avagy.-ra három hosszú évet kellett várnunk.

Ezek is tetszhetnek...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: