True Detective második évad kritika- Corn & Soda

True Detective második évad kritika

td-s2

A True Detective második évadáról született kritikám úgy kezdődött, hogy a konkurenciát olvastam, amikor feltűnt egy a sorozatot még mindig ekéző cikk. A komment szekcióban Sixx, a blog vezetője, egy másik olvasónak felajánlotta, hogy amennyiben ír a sorozatról egy pozitív kritikát ő kiteszi azt. Ő visszautasította az ajánlatot, mondván, hogy nem igazán ért az íráshoz, én meg lecsaptam a lehetőségre. Szóval kattintás után olvasható itt is a kritikám. Természetesen, mint forrást, a cikk végén megadom linkben a blogon olvasható formáját is a cikknek.

Mivel még mindig divatos a True Detective-t fikázni, így ideje egy olyan kritika megszületésének is, ami arra fókuszál, hogy mitől is volt a sorozat jó. Nem leszek túl spoileres, hogy azok is elolvashassák a cikket, akiknek a negatív kritikák elvették a kedvét tőle. Tudjuk, hogy antológiáról beszélünk, ami magában foglalja azt, hogy némi köze csak van az előző évadhoz, én mégis azt mondanám, hogy totálisan külön kell kezelnünk őket. Gondoljatok bele! Amennyiben fordított sorrendbe adták volna ki az évadokat, úgy erre mondanák azt, hogy zseniális, és a McConaughey és Harrelson által alakított nyomozópáros történetére mondanák azt, hogy vontatott, unalmas, lapos, és bugyuta.

Anélkül, hogy további összehasonlításokba merülnék, mert mint ahogy mondtam külön kéne őket kezelni. Nézzük tehát, hogy miért is gondolom a második évadról azt, hogy a népszerű negatív véleményekkel ellentétben igenis zseniális volt. Amikor az ember egy filmet úgy tud végignézni, hogy közben nem tart szünetet, az általában azért van, mert leköti, izgalmas és fordulatos. Egy sorozatnál darálás esetén ugyanezek a tényezők játszanak közre abban, amiért képesek vagyunk egymás után több részt is megnézni anélkül, hogy cigi szünetet tartanánk. Ehhez jön még hozzá az a furcsa érzés gyomortájon, amikor végzünk vele és a kanapénkba süppedve, letaglózva bámuljuk a stáblistát miközben próbáljuk megemészteni a látottakat. Na, ezek bizony mind jelen voltak a True Detective második évadában.

Izgalmas volt? Az hát! Az akciók egymás után jöttek, mégsem úgy, mint egy ostoba golyózápor filmben, hanem okosan felépítve. Hangulatos volt? A szépen fényképezett és koreografált felvételek alatt mindvégig olyan hangulatfestő számokat hallhattunk, amitől egy öngyilkosságra hajlamos ember simán felvágja az ereit, és nem azért mert szörnyű lett volna, hanem azért mert ennyi keserűséget és sötét hangulat tényleg nehéz feldolgozni. Fordulatos volt? Ezt senki sem tagadhatja, hiszen már a karakterek felépítésében találhattunk olyan jeleneteket, amik megleptek minket, mert azt ne mondja nekem senki, hogy a hős katonáról már az elején tudta, hogy meleg lesz. (Nyugi ez nem volt akkora hatalmas spoiler, kaptok még rendesen csavarokat.)

A karaktereknél tartva pedig azok háttértörténetét is érdemes megemlíteni. Fokozatosan adagolták a nézőknek az infókat, amikből összerakhattuk, hogy ki milyen ember, és amiknek során még a mellékszereplők múltját is megismerhettük. Ám nem csupán arról van szó, hogy mindenkivel történetek rossz dolgok, amik törést okoztak bennük és ettől ők olyan dolgokra képesek, amire más egészséges ember nem. Ezek a törések a történet szerves részévé váltak. A múltban elkövetett hibáikkal zsarolták őket, az vezette őket egészen odáig, ahol a néző már találkozik velük, és néhányuk számára azok voltak végső soron a felelősek azért, ahogyan a történet végződött.

true-detective-season-2-episode-5-1

A színészi gárda pedig ezeket a karaktereket olyan jól tudta megformázni, hogy képesek vagyunk megbocsájtani nekik az olyanokért, mint a Frászkarika (Colin Farrel), a Bajos Csajok (Rachel McAdams), vagy mint Vince Vaughn összes filmje.

A cikk elején említett legújabb fikázás kapcsán pedig muszáj még megemlítenem a dialógusokat. Tény és való, hogy néhol az írók igazán nagy beszólásokat akartak, amik kiemelve a környezetükből úgy hangzanak, mintha egy csapat retardált majom írta volna őket, az igazság viszont az, hogy kontextusba helyezve és figyelve arra, hogy melyik karakter és éppen mikor mondja, nem mondhatóak önkényesen ellőtt ál-művészieskedésnek. Nem voltak tőlük idegenek az elhangzott szövegek és a sorozat stílusába nagyon is beleillettek.

Összefoglalva, hogyha pozitívan állunk a True Detective második évadához, akkor tetszeni fog nekünk, ha viszont mindenhol csak azt kutatjuk, hogy hol a kaki, akkor nem fogunk mást találni csak egy nagy rakás… Szóval a negatívkodóknak:

true-detective-season-2-endpicForrás: Comment Blog

Ez is tetszeni fog...