Bence V. 
M. Night Shyamalan egy életműre teszi fel a koronát az Üveg (Glass, 2019) című filmmel. Nem ez a legsikerültebb filmje, de mindazt, amiért lehet szeretni, remekül sűríti össze szuperhős-trilógiájának utolsó részében.
Az Üveget nem lehet értékelni az előzményrészek ismerete nélkül. A Széttörve (Split, 2016) és a Sebezhetetlen (Unbreakable, 2000) szuverén filmek voltak, és önmagukban is megállták a helyüket, mivel a rendező pusztán a Széttörve utolsó pillanataiban fedte fel, hogy tulajdonképpen kultikus filmjének folytatását nézhettük végig. A harmadik epizódban pedig összeereszti három főszereplőjét.
Tizenkilenc évvel azután, hogy a Bruce Willis által alakított David Dunn felfedezi, hogy emberfeletti ereje van, a disszociatív személyiségzavarral küzdő Kevin Crumb nyomába ered, akinek huszonnegyedik személyisége a szuperképessége – egy elvadult fenevad, aki a tiszták vérére szomjazik. A különös erővel rendelkező hőseink azonban egy pszichiátriára kerülnek, miután a rendőrség elfogja őket. Az intézet vezetője pedig komplex kezelés alá veti őket, hogy bizonyítsa: emberfeletti erejük valójában nem emberfeletti. Sőt, meglepően hétköznapi. A terápiához pedig csatlakozik a rég elfeledett mesterelme, Mr. Üveg is.
M. Night Shyamalan legjobb filmjei mind-mind ugyanabból az örök feszültségből építkeznek, mégpedig hogy léteznek-e csodák, természetfeletti erők, vagy pedig minden emberfeletti, transzcendenciának látszó esemény mögött a bamba, unalmas világ megmagyarázható összefüggései állnak? Az általam legjobbnak ítélt filmjében, a Jelekben (Signs, 2002) gabonakörök borzolják fel a világ kedélyeit és váltják ki az ősi emberi félelmet, hogy vajon egyedül vagyunk-e a bolygón? A Falu (Village, 2004) történetében szörnyek zárják körül a kis közösség lakóit. A Hatodik érzék (The sixth Sense, 1999) főszereplője úgy véli, halottakat lát. A Látogatás (The Visit, 2015) egy pontján pedig Shyamalan felvillantja, lehetséges, hogy a démoni nagyszülőket valójában idegen bolygóról származó paraziták irányítják. Filmjeiben a végkifejlet mindig változik, a dilemma azonban örök.
Az Üveg voltaképpen ezt a problémát szintetizálja, mivel az előzménytörténetekben a kérdés, ugyan kissé háttérbe szorulva, de nyitva maradt. Shyamalan pedig nagyszerűen teszi mindezt. Élvezetes, pörgős történetben kellő mennyiségben, és ami még fontosabb, ízlésesen filozofál a problémáról, és szórakoztat minket epikus csatajelenetekkel. Számomra, mint a tipikus szuperhős filmeket büszkén rühellő ember számára, az Üveg (és persze a Széttörve meg a Sebezhetetlen is) azért tökéletes képregény-filmek, mert minimális mértékben őrzik meg a képregények motívumait. Shyamalan rettentő ügyesen mossa össze a hétköznapokból ismert, csendes-poros világot a természetfelettivel. Micsoda remek esztétikai megoldás, hogy az abszolút jóságot megtestesítő, hipererős főhős, David Dunn, az egyik legunalmasabb karakter a filmtörténelemben. Unalmas, merev és jellegtelen, akár egy frissen meszelt fal. Mi pedig ennek ellenére is kénytelenek vagyunk éppen vele azonosulni a leginkább.
Vajon kell-e bármit szólnom a színészi teljesítményről egy olyan filmben, amelynek három főszereplője Bruce Willis, Samuel L. Jackson és James McAvoy? Kell bizony, ugyanis számomra rendkívül nagy csalódás volt, hogy az a briliáns Sarah Paulson, aki megannyi, kétes minőségű Amerikai Horror Story évadot cipelt végig egyedül a hátán, (lásd itt és itt) olyan sekélyes és egydimenziós karaktert kapott a rendezőtől, hogy azzal végül nem is tudott mit kezdeni. Anya Taylor-Joy viszont – aki a világ egyik legjobb horrorfilmjében nyújtott teljesítményével engem egy életre megvett, kilóra – hozta, amit hoznia kellett.
Shyamalan hét szűk esztendeje úgy tűnik, véget ért, és az olyan borzadályok után, mint Az utolsó léghajlító (The Last Airbender, 2010) meg Az esemény (The Happening, 2008), most újra képes rendes dilemmáktól átitatott, valódi fordulatokkal megírt történeteket vászonra vinni. Az Üveg forgatókönyve is erről tanúskodik, Shyamalan ugyanis ütős fordulatokkal csűri-csavarja sajátos képregény-univerzumának cselekményét, és remek lezárásban oldja fel a történet, s az egész életmű által feszegetett dilemmát.
Az Üveg remek és méltó lezárása két kultikus és önállóan is élvezhető elődjének. Korántsem a legjobb alkotása Shyamalannak, de ez olyan film, amit kitehet a Hatodik érzék vagy a Jelek mellé a polcra. Oda, ahová a trilógia első két része is teljes joggal felkerült.
Értékelés: 78/100
Mafab: 74%
IMDb: 7.1/10
